A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 (Debrecen, 1983)

Régészet, ókortudomány - Balla Lajos: Recusantes provinciales in Dacia

A „belső rendzavarások" okait, általánosabb hátterét fentebb megkíséreltük körvonalazni. Ha helyesen következtettünk, a recusationes célkitűzéseit, a recusantes követeléseit a következőkben ismerhetjük fel: szilárdabb katonai helyzet, több biztonság; jobb életkörülmények (polgárjog, municipális alkotmány, ius Italicum); végső esetben: a tartomány elhagyása.

77 — Ki kell még térnünk a hadsereg szerepére, magatartásának problémájára. Az mindenesetre bizonyosra vehető, hogy a nagy germán-szarmata háborúkkal az exercitus trium Daciarum katonáinak politikai öntudata is erősen megnövekedett, ebből következően a lakosság széles rétegeire jellemző elégedetlenség, Commodus kormányzatával szemben, aligha hagyta érintetlenül a halsereget.

78 Tény, hogy Dacia hadserege az elsők között sorakozott fel 193 tavaszán Septimius Severus mellett és rendkívül fontos szerepet játszott a 193—197. évi polgárháborúkban a császár oldalán.

79 Azok a katonai és társadalmi problémák, ellentmondások, amelyek a II. század jórészében Dacia fejlődését nem kis mértékben meghatározták, a Severi alatt átmenetileg megoldódtak, ideiglenesen kiegyenlítődtek. A Severus-kori „konjunktúra" a dunai térségben alighanem Daciában érte el a legnagyobb eredményeket, ill. gyakorolta a legnagyobb befolyást a tartományi fejlődésre.

80 De talán éppen ezért a trés Daciae az a tartomány, ahol a Severus-kori „prosperitas"-t követően leggyorsabban következik be a hanyatlás.

81 77 Itt említjük azokat a feliratokat, amelyeket a latro-k által meggyilkolt személyeknek állítottak: CIL III 1266 (Abrud), vö. N. Gostar, Analele Stiintifice ale Univ. „Al. I. Cuza" din Iasi, SN Sect. Ш. 4 (1958) 36—.; CIL III 8009 (1559) (Slatina Timis=Masclinis); CIL III 1579 (Mehadia=Praetorium); CIL III 8021 (1585) (Zägaia, ager Drobet.). Vö. D. Tudor, SCIV 4 (1953) 583—. A kőemlékek egy kivételével mind bizonyosan a II. századból valók. — Jóllehet a latrones gyilkosságait semmiképpen sem tekinthetjük az „osztályharc sajátos megnyilvánulásainak", az idézett feliratok mégis tükrözik a II. századi dáciai társadalomban munkáló feszültséget, vö. A. Mócsy, i. m. (33. jegyzet) 194—. Külön figyelmet érdemel a feliratok területi megoszlása: ampelumi bányakörzet — Délnyugat-Dácia. Ez utóbbi emlékek, ill. az itt sűrűsödő Zatro-mozgalom valószínűleg kapcsolatban hozhatók a drobetai dunai átkelőhellyel (Pons Traiani). Ha a lakosság egyes csoportjai a II. században valóban el akarták hagyni a tartományt, s a kormányzat ezt igyekezett megakadályozni, úgy a Daciában rekedt menekülők könnyen válhattak útonállókká. — Ld. még lentebb: 81. jegyzet. 78 Vö. Ballá L., i. m. (25. jegyzet) 93., ill. 63. 79. Ballá U, i. m. 93—., ill. 63—. 80 Ballá L., i. m., i. h. 81 Ballá L., i. m. 105—., ill. 66. — Aligha lehet véletlen, hogy feltűnően gyakran fordulnak elő dáciai eredetű polgári személyek, elsősorban decurio-k, ill. municipális tisztségviselők feliratai a környező dunai tartományokban (Dalmatia, a két Moesia, Pannónia, Noricum), valamint Itáliában és Kis-Ázsiában, ld. Á. Dobó, i. m. No. 661. 663—4. 678, 845—49, 854—5, 858—9, CIL V 8229. vö. D. Tudor, i. m. (23. jegyzet) 248., 228; AE 1956, 230., 1957, 109, CIL III. 4501. A Dalmatia-ba települt daciaiakra Id. G. Alföldy, Bevölkerung und Gesellschaft der römischen Provinz Dalmatien (Budapest, 1965) 128., Anm. 148.; 114., 187. — A feiratok többsége a III. századból való, s ez arra enged következtetni, hogy a lakosság módosabb, mozgékonyabb (negotiatores) elemeinek elvándorlása már jóval a tartomány feladását (271) megelőzően megkezdődött. 127