A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Lévay Botond: Tücsökzene. A költői személyiség néhány kérdése

fiktív időtlenséget kínál Szabó Lőrincnek, hogy formába öntheti az emlékezés folyamatában a konkrét élménytudatot. Szabó Lőrinc alkatának csupán az egyik vonása — mint az előbb láttuk — az emlékezetből felidézett élményanyag kifejezett térbelisége. A hagyományosnak mondható prousti emlékezettechnikán azzal lép túl költőnk, hogy az objektív emlékezetanyag határküszöbének áthágása mellett képes megteremteni az időtlenség élményét, érzékeltetni az emlékező belső parttalan idejének áramlását. Az emlékezésnek ez az időbeliségen alapuló kiteljesedése Szabó Lőrinc művészetének másik alapvető sajátossága az élmény térbeli megformálása mellett. Erre mutat rá helyesen Rába György is, amikor megállapítja, hogy Szabó Lőrinc „emlékezésmódja nyilvánvalóan nem azonos a tudat hagyományos emlékezetével, de hiánytalanul nem egyezik Proustéval sem".

9 A klasszikus időszemlélet megváltozása a modern prózairodalmat végigkíséri Joyce-tól Thomas Mannon át Krúdy Gyuláig. De amíg Proust és több követője a szokványos emlékezettel szembeállítja az önkéntelen emlékezést, Szabó Lőrinc ezt a pszichikai folyamatot tudatossá teszi, a valóság folyamatos megismerésének ábrázolásával és költői mélységével. Rába György hasonlóan vélekedik a Tücsökzene időtlenség-élménye kapcsán írt Szabó Lőrinc-i verskoncepcióról, a művészi vállalkozásról: „Ahogy az emlékezőben együtt él a régmúlt és a tegnap, a jelen és az időtől független gondolat, maga a költő s a keret: korlátlanul áramlik benne a világegyetem és ugyanakkor ő maga vált mindenséggé. Ezúttal is az alkat ismeri föl a rászabott szemléletet, a „megszűnt Én" létformáját: „üres testemen / hogy zúg át oly istenek gyönyöre, / akiknek a Megszűnt Én a neve." Igazi mikrokomzmosz a Tücsökzene, s így Babits leckéjének teljes értékű megoldása, hiszen a világteremtés ugyancsak a belső forma valami tudatos geometriája. Ez a világ annyira enciklopédikusán gazdag, hogy rétegeit csak külön-külön ismerhetjük meg alaposan".

10 Az idő ábrázolásának kérdése Szabó Lőrinc költészetének régi problémája. A költő keleti tárgyú verseiben valóban rátalált a hagyományos idő börtönének rácsait összetörve a „létentúli béke időtlenségére".

11 Csakhogy a Tücsökzene időtlenségében nem a keleti parabolák békés bölcselkedése húzódik meg, hanem Szabó Lőrinc költészetének fájdalmas feszültsége. S nem valami „létentúli" tanulságokkal szolgál ez a líra, hanem nagyon is evilági élményanyagot ad. Mivel a Tücsökzene költője tudatosan törekedett arra, hogy a mű minden egyes darabja lehetőleg önálló legyen, az élet minden egyes parányi szikrájának meg kell gyújtania az életmű fáklyáját. Ez a szándék a belső idő parttalan áramoltatásának biztosításával vált valóra. Ebben a líra sajátossága adott nagy segítséget Szabó Lőrincnek, prózában talán hasonló eredménnyel nem is lehet megvalósítani az emlékezés teljes rekonstrukcióját az élmény idősíkjainak tetszőleges megválasztásával sem. A Tücsökzene anyagának három időrétege ugyan gyakorlatilag elkülöníthető egymástól — mint ahogy Lukáts János is teszi —, azonban a megírás jelene, az egykori cselekmény ideje, s a köztük eltelt évek nem fejezik ki pontosan a mű időbeliségének problémáit.

12 Nemcsak az időpillanatokban élő, emlékező Szabó Lőrinc alkatának költői megvalósulását kell észlelnünk a Tücsökzene versfolyamában, hanem a személyiség élményanyagát is, amely szubjektív alapanyag, tárgya és ihletforrása is egyben az idősíkokban kiteljesedő költői emlékezésnek. Tehát az emlékezés élménymagja és ennek térbeli korlátozottsága alóli kiszabadítása az idősíkok tetszőleges áramoltatásának segítségével, Szabó Lőrinc személyiségének és költői adottságának ez az összejátszó és maradéktalanul megvalósuló kettőssége adja a mű varázsát. A különböző idősíkok szuverén alkal9 Rába György már említett tanulmánya. 141. 10 Uo. 142. 11 Uo. 141. 12 Lukáts János: Szabó Lőrinc időszemlélete a Tücsökzenében = ItK. 1971. 3. sz. 334. 488