A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Természettudomány - Lovas Márton: Frakcionális automata talajcsapda kifejlesztése a „Síkfőkút Project”-en

Lovas Márton Frakcionáló, automatikus talajcsapda kifejlesztése a „Síkfőkút-Project"-en* Az entomológusok gyűjtőmódszerei között már a „klasszikus időkben" — a múlt század közepén, századunk elején — számos olyan eljárást találhatunk, amelyek a tanulmányozásra kiszemelt rovart, vagy rovar-csoportot csapdák felhasználásával fogja meg; azaz gyűjti be. Kifejlesztésükre azért volt szükség, mert a hagyományosnak nevezhető egyelő gyűjtési módszerekkel: kőforgatás, kéreghántás, kopogtatás, hálózás és a hagyományos eszközök, mint a kapa-balta, csipeszek, szippantok, hálók alkalmazásával, csak fáradtságosán lehetett viszonylag kevés egyedet begyűjteni és a tudományos vizsgálatok számára biztosítani. Különösen a rejtett életmódot folytató, vagy a ritka rovarok, megfelelő számban csak tömeggyűjtési eljárások kidolgozásával és alkalmazásával gyűjthetők. Ezek a táplálkozási, szagingerek, a nedvesség, a fény, az ivari illatanyagok vonzó hatásának felismerésén alapuló módszerek. Dolgozatom első részében a coleopterológiában felhasznált csapdás tömeggyűjtési eljárásokat és fejlődésüket foglalom össze. «i 1. Csalétkezés Az egyelő gyűjtések során a coleopterológusok megfigyelték, hogy az állati hullákon, bomló dögökön olyan bogarakat is gyűjthetnek, amelyek egyébként csak ritkán kerülnek a gyűjtő üvegébe. Ebből a megfigyelésből alakultak ki a különféle csalétkeket felhasználó módszerek. Az egyik legegyszerűbb csalétkezési eljárás a Lepidopterológiában is előszeretettel alkalmazott mézes vízbe áztatott vászoncsíkok kihelyezéséből áll. A melegben a mézes víz hamarosan erjedni kezd és a bogarak és lepkék számára kellemes illat hatására a csalétek közelébe gyűlnek az állatok, ahol hálóval, szippantóval könnyen összegyűjthetők. Ezt az igen egyszerű módszert a bogarászok úgy módosították, hogy a mézes vízbe moha darabokat áztattak és ezeket fakéreg alá téve kötözték fel a fák oldalára. Néhány nap múlva ellenőrizve ezeket az igen egyszerű „csapdákat" már sok bogarat lehet alóluk begyűjteni. A módszert a coprophág-fauna tanulmányozására úgy módosították, hogy hús, máj, belső szerveket tartalmazó kis pohárkákat helyeztek ki a terepre és a bomló anyagok szagára számos, egyébként nehezen gyűjthető bogár gyűlt össze. A dögökről, bomló anyagokról történő gyűjtés alkalmával természetesen nagyon nagy óvatosság szükséges a mérgezések és a fertőzés veszélye miatt, ezért sok bogár elmenekülhetett, s így ez a módszer nem túlzottan hatékony. Növelte a hatékonyságot és csökkentette a fertőzés veszélyét is, amikor a csalétkes poharat egy nagyobb méretű edénybe helyezték el, amit pereméig a földbe süllyesztettek. Ebbe az edénybe aztán valamilyen ölőfolyadékot öntöttek. Ezzel egy automatikus módszerhez jutottunk és egyszerűbbé vált a gyűjtés. (Barber—Loksa módszer). * „Síkfőkút Project" No. 71. 5