A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Lévay Botond: Tücsökzene. A költői személyiség néhány kérdése

időbeliséggel megírni. Néhány kifejezetten epikus jellegű életrajzi költemény mögött is ugyanaz a vallomástevő, tudatos költő-én van jelen. (Ezzel magyarázható, hogy néhány élményösszefoglaló versében a költő hat évet is képes összefogni, szinte impresszionisztikusan. Másként nem is lehet a jelenben előadva a folyamatos múltat ábrázolni.) Az emlékezés eme belső, pillanatnyiságot rögzítő tudattartalma mellett a Tücsökzene összeálló egésze az a másik viszony, amely a költői emlékezés tudatvilágának és a mű szerkezetének kettősségéből adódik. Az emlékezés eredménye a múlt egésszé válásának objektiválódása. Az életút, a költői életmű újraköltött élménye az emlékezet világteremtő, mitologikus erejével a jelent is képes ábrázolni. A megjelenített élmény sehol sem statikus, hanem folyamatosan továbblépő, fejlődő. Az élményegységek versbokrokat képeznek, elhelyezésük, felépítésük tudatos szerkesztési koncepciót követ. Ez különösen érvényes a személyiségfejlődés lezáródásának pontos ábrázolásáig (a Budapest ciklusban Szabó Lőrinc — Babits kapcsolatánok elmélyüléséig). Helyes Rába György véleménye, mely szerint „a Tücsökzene világa olyan enciklopédikusán gazdag, mint a 19. századi regényeké. Megállja a helyét a párhuzam, ha Szabó Lőrinc megfigyelésének élethűségére, egyénítő alakfestésére vagy önfényképézésének lélektani értékű mozzanataira gondolunk."

4 Rónay György a mű realizmusát értékeli, és Rába György szerint „ezt a világszerelmet Szabó Lőrinc szenzualizmusából származtatja."

5 Tulajdonképpen ez nem más, mint Szabó Lőrinc költői hajlamának tudatos és valóságos kiélése; panteista és racionalista szemléletének kiteljesedése és művészi összejátszása, a mikro- és a makrovilág felfedezése. A szemléletben végbement változás-fejlődés következtében itt tudta a költő a Különbéke korától meglevő, kínzó valóságéhségét csillapítani. Az emlékezés annyira intenzív és pontos, hogy ez a valóságéhség a pszichorealizmus meghökkentő mélységeit is képes feltárni, ugyanakkor ez az emlékezés néhány jellemző vonás alapján városokat, életeket, sorsokat regényesen, plasztikusan mutat be. A Tücsökzene nem életrajzi mű hagyományos értelemben. Az életrajz lexikális adalékai csupán a szerkesztés objektív oldalát adják. A Tücsökzene anyagának kétharmad része a személyiségfejlődés gazdag élményvilágát tartalmazza, tehát a hangsúly nem az élet cselekményességének ábrázolásán van ezen belül sem. A mű egyharmad része a pályakép költői rekonstruálása, a felnőtt élettényeinek, témáinak megéneklése, sok esetben új művészi csúcsokra vezetnek. A személyiségfejlődés gazdagsága a versek mennyiségében, összességükben rejlik, a külvilág ábrázolásának centrumában is a költő-én határtalansága áll. Ennek a személyiségnek a szubjektív autonómiája feloldódik az örök természet panteista harmóniájában. Szabó Lőrinc panteista természetfelfogása szerkezeti komponenssé válik a mű utolsó harmadában életrajztól önállósultan. Az emlékezet izzásában újraélednek a múlt eseményei, a narratív megjelenítés, mint költői módszer nem csökkenti Szabó Lőrinc szándékának vallomásosságát. Fülöp László szerint a költő narrációval pótolja az újraélést. „Az első évek nem különösen gazdagon hozzák az élményeket, kevésbé összefüggően" — írja Fülöp.

6 A költőnek nem az a célja, Hogy folyamatosan közölje önéletrajzát, hanem azt akarja felmutatni, ami kapcsolatos személyiségének fejlődésével, ami fent marad az idő, az emlékezet rostáján. Az idillek világában valóban sok az epikusság, de az „epizódok, epikus-anekdotikus jellegű emlékezés"

7 — a mű belső objektivitásából következnek, nem véletlenül, nem „közléskényszerből" kerültek a ciklusokba. Az sem állja meg a helyét, hogy Szabó Lőrinc inkább a békés periódusoknál időz — a „Szép volt, isten volt, Egy Volt a világ"-nál —, szigo4 Uo. 147. 5 Uo. 147. 6 Fülöp László: Tücsökzene = Literatúra. 1974. 2. sz. 134. 7 Uo. 134. 483