A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Lévay Botond: Tücsökzene. A költői személyiség néhány kérdése

rúan a személyiségfejlődés szempontjából tárul föl az emlékezet.

8 A mű objektív szerkesztési elvét mutatja — a levelek tanúsága alapján — a „tücskök" szaporodása, tudatosan megtervezett ez a költői világ. A személyiségfejlődés kezdetén a kisgyermekkori emlékek, élmények paszszívak, s ez a boldog kiszolgáltatottság diktálja a külső világ ábrázolását. Egyszerű, naiv, impresszionisztikus ez a megjelenítés (Miskolc — A gyermekkor bűvöletében). De már jellemző a gyermek szenzualista-racionalista hajlama a csodákkal kapcsolatban, a külvilág érthetetlensége, s az olykor panteisztikus formát öltött praeerotikus élmények varázsa. A nagyobbacska gyermek élményeinek ábrázolása összefogottabb, ezeket koncentráltabban, plasztikusabban jeleníti meg a költő (Balassagyarmat — Idillek az Ipoly körül). A külvilággal való harmónia lehetőségét a személyiség készen kapta, csak fel kellett fedeznie a gyermeknek. De a debreceni években magasabb szinten kellett megtalálnia lelki egyensúlyát, hogy értelmezhetővé váljon a környezet. Ezt a költői személyiséget már Debrecen fejlesztette ki (Debrecen — Érlelő diákévek). Addig inkább az ifjú panteista hajlamával találkozhattunk. Itt rögződött számára először a racionalista természetbefogadás a passzív látványban, döntővé Debrecenben válik ennek a hajlamnak az élményfeldolgozása. (105 Tavak világa) A tiszabecsi emlékek ciklusát — a debrecenibe ékelve — szintén a személyiségformálás legaktívabb korszakának tekinthetjük. Felfedezi Szabó Lőrinc személyiségének egyik legfontosabb alkotó elemét: az érzékenységet (160—164. számú versek), az egykori szenzualitás a költői tudatosodás folyamán panteisztikus szemléletté alakul (158 Fényszárnyú szó, 160 Háztető felett). A pályakép első verskötetei (Föld, erdő, isten, Kalibán) ugyan ellentétes képet mutatnak a Tücsökzenében feltárulkozó személyiségfejlődés vallomásával, de ez azt mutatja, hogy Szabó Lőrinc mennyire nem találta meg első köteteiben sajátos, későbbi hangját. A Tücsökzenéből kiderül, hogy a fiatalember hétköznapi-valóságos személyisége lényegesen elmaradt az intellektuális érés mögött. (181 Tárgyak és feliratok) A külvilág reális közegében nem találta meg könnyen önmagát a költő. A Sátán műremekei (1926!) témavilága a Tücsökzenében hozza egyensúlyba Szabó Lőrinc számára a külső és a belső világ diszharmóniáját (263 A Sátán műremekei). Ezután a költő a Tücsökzene kiemelkedő darabjaiban szervesebben, művészibben tárja fel szubjektivizáit világát, a mikro- és a makrokozmosz harmóniáját, — mint ahogy ez a költői fejlődés az egykori kötetekben megnyilvánulhatott. (304 Vers a pódiumon, 305 Ketten a strandon, 311—317. számúak) Arányeltolódás nincs a szerkesztésben — mint ahogy sokan észrevételezték. A gyermekkor ábrázolásának túlsúlya valóban kimutatható ugyan számszerűségben, de a felnőttkor versei (pontosan, a Tücsökzene utolsó harmada) fajsúlyosságukban ezt kiegyenlítik. (Az önálló, nagy versek többnyire ebből a harmadból kerülnek ki.) A személyiségfejlődés lezáródása után ebben a mintegy 120 versben Szabó Lőrinc a „beérkezésétől" 27 évet ábrázol az előző hússzal szemben. Ezután az egyedi költői-én-centrikusság helyébe az objektiválódott lírai személyiség ábrázolása kerül, a pályakép egyes állomásainak tónusa, témái térnek vissza gazdagon, összefoglalóan, általánosítva, olyan új élmények is, amelyeket korábban a költő adott világképében nem tudott versélményekké formálni. (Pl. a Tücsökzene egyik költői csúcsa az a szerelmi-látomás. A 311—315. számú versek.) A személyiségfejlődés lezáródása után a költő nem az emlékezet folyamatosságával ábrázol, hanem a megidézés szubjektív szelekciójával, költészete tetszőlegesen kiragadott tér- és időbeli csomópontjainak élménykényszerével. Az egyes kiemelkedő költemények, ha nem is tartoznak szorosan egyetlen versbokorhoz sem, a Szabó Lőrinc-i líra csúcsát jelentik. Az előző rész egyes darabjai közvetlenül hordozták az egész mű alapkoncepcióját (a „tücskök" idézte emlékezést), ennek az utóbbi résznek a kiemelkedő líratörténeti darabjai nemcsak az 8 Uo. 132. 484