A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Művészettörténet - Sz. Bíró Katalin: Hat festmény a Déri Múzeumból

ségbeesett erő, amellyel feltárulnak a fedő formák találkozásánál a káoszos küzdelmek, amely utolsó erőfeszítéssel kapar bele egy-egy kötél formájába. Vannak benne, főként a ruha kemény formáinak találkozásainál, puha foltátmenetek, elkent, csurgatott és felitatott festékfoltok, bizonytalan, tétovázó találkozások és •összekapcsolódások, amelyek érzékenységet csempésznek ebbe a rettegtető, kiúttalannak tűnő zártságba. Megmagyarázni próbált, de végeredményben megmagyarázhatatlan erő kárhoztatja ezt az embert a kötelek magányába. A kaotikus erőket elfedő, önmaga mibenlétét őrjítő monotóniával leplező hatalom ez, mely ellenállhatatlan erővel irányítja az ember sorsát, a legvégsőkig leszűkítve választási-cselekvési lehetőségeit. Kafka kiismerhetetlen, Pinter utasításokat adó mechanizmusa ez, mely érthetetlenségével az utasításokat gondolat nélkül végrehajtó maszkokká akarja az embert üresíteni. Ahol sebet kap, feltárulnak belső összetevői, amelyek egy társadalomnak az ember számára idegenként jelentkező, befolyásolhatatlan, kaotikus erőiként hatnak. Pál Gyula: Földosztás Nyíregyházán (1965) (vászon, olaj, 80,5 X 61,5 cm) Kokas Ignác mellett Pál Gyula és Vecsési Sándor is az „új társadalom" „elsőszülött" művésznemzedékének tagja. Pál Gyula arra az időre érett kiállítóművésszé — 1958 óta szerepel rendszeresen kollektív tárlatokon —, amikor generációjának egy része „művészi eszményei "-ben és „politikai hité"-ben válságba került, és még csak megkezdte „megkésett harc"-át „egy megváltozott világ kifejezéséért".

7 A festő a kezedeti naturalisztikus művektől próbálkozásokkal teli, de kitérők nélküli és talán egy teljesen végig nem járt úton jutott el „önálló gondolatvilágának önálló kifejezéséhez". Ennek 1966-ban, a Fényes Adolf Teremben rendezett első önálló kiállításán adta bizonyságát. A Földosztás Nyíregyházán című olaj-vászon képe a magáratalálás esztendeinek alkotása, amely már mindazon jegyeket mutatja, melyek a festő legutóbbi 15 évben készült festményeit jellemzik. Pál Gyula erős kontúrokkal hangsúlyozott, egyenes vonalú, lapidáris formai dekorativitáshoz, szürkén monoton leegyszerűsített színvilághoz és a lapozatos, párhuzamosan mozgó ecset járásnak a tompán felkapart-vakart felületekkel való várakoztatásához ragaszkodik. Ha Kokas Ignác legjobb képeit szenvedélyes önvallomási miatt lírainak nevezhetnénk, amelyben csak a költő szólal meg, úgy a jellemeket és a költőt egyaránt szóhoz juttató Pál Gyula-képeket epikának tekinthetjük. Mert a szürke-barnafeketébe visszafogott színegyüttestől erősítve a freskótechnikára emlékeztető módon monumentálissá egyszerűsített figurák, az egyénítéstől mentes és a stilizálási mód által általánosított alakok, alakzatok szóhoz engedik jutni a költőt is, aki a festőfelület árnyalatérzékeny, változatos megmozgatásában, e monotonnak tűnő színvilág valódi gazdagságának feltárásában tesz lírai vallomást. Jobb alkotásain, főként utcaképei egy részén e vallomás őszinteségét az álmos, tunya formák egymásbafonódása, a hajlékony kontúrvonalak nosztalgikus ívei hitelesítik. Más képeken ez a lírai hang csak halkan, bizonytalanul hallatszik, elfojtott kísérőszólamként, amelyet teljes erővel túlharsog a bizakodóan monumentálissá stilizált alakok primitív optimizmusa, vagy a rutinszerűen leegyszerűsített táj részek egyhangúsága. A Földosztás Nyíregyházán című festményben a költői és a tematikus erő bizonytalan egyensúlyban áll, s néma harcukban egyik sem tud a másik fölé kerekedni. Az arcnélküli, uniformizált ruházatú, mozdulataikban sem egyénített alakok szoborszerűek, mozdulataik mégis elhihetőek, mögöttük izmok mozgását 7 Rózsa i. m. 1970. 34. 41D