A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Rácz István: Debrecen város tanácsának 1785. évi összeírása. Forrástanulmány

polgármesternek és a nótáriusnak. Az előbbi 650, az utóbbi 600 forint tiszteletdíjat kapott. Az esküdtek közül csak a külön tisztséget is viselő 32 személynek járt fizetés. Ezek összege változó volt, 40 forinttól 300 forintig terjedt. Egészében persze tetemes összegre rúgott az elöljárók évi fizetése: 1785-ben 10 060 forintot tett ki. Ezidőtájt a város évi bevétele 100 ezer forint körül mozgott,

21 így az elöljárók fizetése ennek egytizedét emésztette fel. Az elöljáróknak ez a fizetés, különösen a főbírónak és az esküdteknek, komoly jövedelemforrást biztosított. Öszszehasonlító adatként talán érdemes arra utalni, hogy Debrecenben ekkor a Varga vagy a Péterfia utcán is 200 forintért már kisebb házat lehetett vásárolni, a környékbeli kertségben pedig egy kapás szőlő 50—70 forint között cserélt gazdát.

22 Ez pedig azt jelentette, hogy a szenátorok évi fizetésükért rangosabb házat vásárolhattak, a főbíró és a polgármester esetleg kettőt is. De az esküdtek tiszteletdíja is szépen egészítette ki a saját gazdaságból származó jövedelmet. Nem is szólva arról, hogy az elöljáróság a közvetlen pénzbeli jövedelmen felül még számos más előnnyel is járt. Az összeírás kérdéssorát végigtekintve, egyértelműen állapítható meg, hogy azokból a debreceni városatyák nem olvashattak ki ellenük irányuló szándékot. Nem veszélyeztethették a város féltve őrzött privilégiumait s ezek alapján a közhatalom nem vethetett ki rájuk újabb adóterheket. Egyáltalában tehát ilyen megfontolások nem késztethették a vallomástevőket lényeges dolgok elhallgatására és megmásítására. Azt is feltételezhetjük, hogy a tanácsbelieket jól ismerték a városban s így az összeírok tájékozatlanságból sem közölhettek téves adatokat. A forrás hitelességéhez tehát nem férhet kétség, ezért érdemes az elemzésre s eredményeit hasznosan lehet beépíteni történeti ismeretanyagunkba. Természetesen hangsúlyozottabb értéket sem tulajdoníthatunk ennek az összeírásnak, mint más forrásoknak, és a forráskritikai szempontok érvényesítéséről sem mondhatunk le. Mivel azonban olyan mozzanatokra is fényt derít, amelyekről más kútfők hallgatnak, tanácsos ezzel is kiegészíteni forrás-repertoárunkat. 21 Rácz István: A városgazdálkodás. Kézirat. 5. 22 örökbevallási jkv. HBmL IV. A. 1011/y/4. P. 401, ;03—405, 408, 412—413, 416. — Másjellegű összehasonlító adat szerint 1785-ben egy borjas tehenet borjastól 14 Rft-ra értékeltek. HBmL. Rel. IV. A. 1011/k/4. No. 156. 160