A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1980 (Debrecen, 1982)

Történelem - Rácz István: Debrecen város tanácsának 1785. évi összeírása. Forrástanulmány

Németalföldről érkezett Rachbauer Józsefet és a morvaországi Litsman József nevű építészeket az esküdtek soraiba választották. Ezzel az egyébként színmagyarnak mondott városban az esküdtek 5,5%-a lett idegen eredetű. Ezzel szemben Debrecenbe 1733—1867 között a szomszédos országokból a bevándorolt új polgároknak 2%-a érkezett. Ezt a tényt akkor is meg kell állapítanunk, ha tudjuk, hogy az egykorú debrecenieket ilyen jellegű statisztikai szempontok aligha befolyásolták a választásaiknál. Zeininger Antal még egészen fiatalon, 34 évesen jutott a jurátusok közé s az 1785. évi összeíráskor már 11 éve viselte folyamatosan a tisztségét. De a nagytekintélyű építész Rachbauer József is az összeírás idején már ugyancsak 11 éve volt Debrecen város esküdtje. A városi közgondolkodás tehát ekkor még aligha ismerte a nemzetiségi ellentétek béklyózó ellentmondásosságait, a polgári jellegű megítélési szempontok eléggé elfedték a nemesi előjogok és a nemzetiségi különbségek elkülönítő mércéit

12 A XVIII. századi Debrecenben a nemesek hivatali térhódításánál sokkal nagyobb izgalmakat váltottak ki a vallási kérdések. A város 1715-ig ellenállt a királyi hatalom rekatolizációs törekvéseinek. A szabad királyi városi rangért azonban azzal is fizetett, hogy a becikkelyező 1715. évi törvények értelmében meg kellett nyitnia a kapuit a beköltöző katolikusok előtt. Néhány évtized múlva pedig királyi parancsra a katolikusok számára a városi vezetésben is kénytelen volt képviseletet biztosítani. Debrecen város 1755-ig el tudta hárítani a királyi hatalom ilyen irányú igényét. Ekkor azonban Mária Terézia előírta, hogy a város közönsége a tanács és a communitás tagjai közé két római katolikust is válasszon. Egy újabb 1767-ben kelt királyi resolutió szerint már négy, 1774-től pedig hat katolikus szenátort kellett választani a debreceni tanácsba.

13 Az 1785. évi összeírás arról tanúskodik, hogy ezt a királyi rendelkezést következetesen végre is hajtották. A pontosabb tájékozódás kedvéért el kell mondanunk, hogy az említett öszszeírás mellékleteként készített kimutatásokból tájékozódhatunk a tanácstagok felekezeti megoszlásáról. Sajnálatosan azonban a vallási hovatartozást csak a szenátorokról jegyezték fel következetesen és teljesen, az esküdtekről ilyen szempontból csak meglehetősen töredékes anyag áll rendelkezésünkre, ezért ez utóbbi elemzésétől el is tekintünk. A magisztrátusról készített összeírás szerint a 13 szenátor közül 7 követte a református vallást és 6 tartozott a katolikus egyházhoz. Ez pedig 54:46 százalékos arányt mutat. De még ha az összeírásban nem szereplő Domokos Lajost is hozzászámítjuk a tanácstagokhoz, akkor is ez a meghökkentőnek tűnő arány a református szenátorok javára még mindig csak 57%-ra szelídül. Ezzel szemben egy 1792-ben kelt kimutatás szerint Debrecenben 27 598 református és 680 fő katolikus lakott, vagyis a református lakosság negyvenszeresére rúgott a katolikus vallásúaknak.

14 A katolikus szenátorok számának ilyen mérvű megnövekedését ez idő szerint csak általánosságban tudjuk megmagyarázni, ezért ezúttal csak a tények rekonstruálására szorítkozunk. A rekatolizációnak olyan felerősödéséről volt szó, aminek a hátterét és az eseménysorát pontosabban kell feltárnunk. A tanács tagjai — függetlenül társadalmi jogállásuktól és felekezeti hovatartozásuktól — iskolázott emberek voltak. Mindjárt állapítsuk meg: az elemzett összeírásnak a műveltségre vonatkozó rovatai különösen is sokatmondóak. Ezekből mindenekelőtt az derül ki, hogy a műveltség alapelemeinek számító írás-olvasás tudományával a város valamennyi választott és kinevezett elöljárója rendelkezett. Nem lehet kétséges, hogy ez tudatos és következetes igényként jelentjezett és nemcsak a véletlennek tulajdoníthatjuk az összeírás időszakában. Az 12 Rácz István: Szempontok Debrecen önkormányzatának vizsgálatához. In: Várostörténeti konferencia Debrecen 1977. december 14—15. (Debrecen, é. n.) 70. 13 Komoróczy György: A királyi biztosság és a debreceni királyi biztosságok 1778-ig. In: Gazdag István szerk.: Hajdú-Bihar megyei Levéltár évkönyve I. (Debrecen, 1974.) 74. s köv. 14 Debrecen város statútumai. HBmL. IV. A. 1011/n. 5. P. 245. 156