A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

az antikvitás végén latinra is lefordítják, és prózában, versben egyaránt gyakori a középkorban. Neve azonban feledésbe merül, éppen Aiszóposz neve mellett, és igen ritkán említik csak.

58 Az előbb volt már szó az ezópusi mesék kiadásáról. Ezek is igazolják népszerűségüket, eltéréseik pedig olyankor a száj hagy ományozódás meglétét mutatják.

59 Különösen a fordításoknál mutatnak nyomok a szövegek megelevenedésére. Ilyennek tarthatjuk a sok kérdést magában rejtő Romulus-gyűjteményt és Marie de France ebből készített francia fordítását: nem pusztán irodalmi átvételről és átadásról tanúskodnak a szövegek.

60 A latin irodalomból megkülönböztetett szerep jut Phaedrusnak, az egyetlen ránk maradt gyűjtemény szerzőjének. Pieriában születhetett és idegen származás ellenére is Itáliában nevelték. Apja valószínűleg oktató, litterator volt és Phaedrus innen ismerhette meg az ezópusi meséket.

61 Már ebből látható, hogy nem a szájhagyományból merített. Gyűjteményének egyik helyén (IV. prol. 10—11.) e szavakkal határozza meg azt: quare, Particulo, quonim caparis fabalis quas Aesopicas, под Aesopi, no;nino másutt (IV :22.) azonban általában fabellae szóval nevezi, szemben aműköltők fabuláé műfajával. Ez az elkülönítés, ha egyebet nem is, de azt megmutatja, hogy még e világosan irodalmi sorsú és szándékú alkotás sem illett minden további nélkül az irodalmi alkotások sorába, még mindig magán hordozta eredetének vonásait. A későbbiek során is egészen sajátos adatokat tapasztalunk, amelyek azt hiszem ebben az összefüggésben érthetők meg. A római írók egész sora ugyanis tudomást sem vesz Phaedrusról. Seneca arról ír, hogy az ő idejéig még nem írtak latin ezópusi meséket, Quintilianus sehol sem említi a nevét, Martialis tréfákat — iocos — tulajdonít neki, és csak a kései Avianus tud magáról a gyűjteményről.

62 Ezzel szemben a középkorban általában igen népszerű. A ránk maradt meséknél jóval több forgott közkézen, és Niccoló Perotti, aki a XV. században egy, a mainál teljesebb kézirat birtokában volt, számos középkori, prózákban írt állatmesét is neki tulajdonított. Gyűjteményeinek kiadásai igen gyakoriak, előszavukban, jegyzeteikben nem egyszer a kor népi meséiről is esik szó.

63 Phaedruson kívül a IV. századi Avianusról is tudjuk, hogy gyengén sikerült versekbe foglalta az ezópusi meséket.

64 Phaedrus meséi egyszerű, simán folyó voltukban jellegzetesen iskolás költészetet képviselő alkotások, és ha az irodalomtól kissé távol is álltak, ez jelen esetben inkább csak a tartalomban jelentett népiesebb formát. 4. A középkori állateposzok A latin költészet felől igen könnyű megközelíteni a középkori állateposzokat, azonban másfelől is tekinthetünk rájuk. Különösen Kaarle Krohn kutatásai óta szokás a mai állatmesék jelentékeny részét ezekkel a középkori alkotásokkal párhuzamba állítani, nem egyszer genetikus kapcsolatba is hozni.

65 Krohn ezt maga a következőképpen fogalmazta meg: a középkori állateposzok és a görög állatmesék közötti kapcsolat kétségkívüli, de ismerünk olyan elemeket, amelyek az állateposzon kívül nem az antik hagyományban, hanem csak a népmesegyűjteményekben fordulnak elő.

66 Az állateposzok medve (farkas) — róka szembeállításán alapuló mesék őshazája Észak-Németország, ahonnan aztán elterjedtek. A meseciklus alapgondolata is népi: a gyenge, de okos és az erős, de buta küzdelme nemcsak állatmesékben kísérhető figyelemmel, például az ostoba ördög-mesékben is gyakori.

67 Krohnnak 58 Janicsek 48—9. 59 SD 17b—18a. 60 Aarne 13. 61 Rose 357—8. 62 Uo. 359:55j. {Quintilianus: Institutiones 1.9,2. például „Aesopi fabelli"-ről tesz említést. 63 Bolté 27. 64 Rose 532. 65 Thompson 219. 66 Krohn 17—8. 67 Uo. 26. 19 Déri Múzeum évkönyve 289