A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)
Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben
ez a nézete mindenképpen figyelemre méltó, azonban az ún. északi állatmese-ciklus és a középkori állateposzok kérdése nem egészen nyilvánvaló. Igaz ugyan, hogy számos vonásuk •— több is, mint ezt Krohn látta — megegyezik, azonban éppen a kelet-európai változatok gondosabb elemzése nélkül egyáltalán nem lehet eldönteni a honnan és hová kérdéseit. Ebben a kérdésben a területi kutatás hozhat csak eredményt. 68 Maguk az állateposzok a X— XII. században keletkeztek. Legjelentősebb köztük a latinul írt Ysengrimus (1150 körül, Nivardus /?/ által írva), a francia Roman de Renart és a flamand Reinaert, amely ugyan fordítás és az előbbi kettőt jóval később követi, de formájában egy feltételezett eredetihez igen közel áll. 69 Ismerünk azonban más fordításokat is. A kutatások ez ideig számos kérdéssel foglalkoztak, azonban korántsem jártak végleges és megnyugtató eredménnyel. Graf annyit szűr le tanulmánya végén, hogy az eposzok mindenképpen irodalmi alkotások. Létrehozó tényezői között az ezópusi hagyomány, a középkori állattörténetek, mondák, hiedelmek éppúgy megtalálhatók, mint egy északi állatmeseciklus. 70 Ez a vélemény azonban leginkább a Krohn-féle elveken és egy sajátosan német elképzelésen alapul: ma már nem állja meg mindenben a helyét. Jacob Grimm volt az, aki 1834ben, a Reinhart Fuchs kiadásakor kifejtette nézeteit az állateposzról és annak eredetéről. Szerinte az állatok és az ember viszonya kezdetben nem a mai volt, az állatoknak nevet és beszélőképességet tulajdonítottak, aminek nyoma mindmáig megvan a mesében is. A rendkívül cselekvőképesnek elképzelt állatokról természetszerűleg alakultak ki állatmondák, amelyek egyik népnél jobban, másiknál kevésbé fejlődtek ki. A németeknél az állattörténetek, mesék nagy népszerűségnek örvendtek és sokáig megmaradtak; mint ahogy a mese is indogermán eredetű. Ezt bizonyítja a Reinhart Fuchs is, amelyben a későbbi rétegek alatt a német értelmezésű nevek mutatják az indogermán ősréteget. 71 Ez az indogermán állateposzelmélet olyan sokáig tartotta magát, hogy még szinte napjainkig is megemlítik — ha nem is hisznek már benne. 72 A középkori állateposzok megítélésében azonban nem ez a döntő szempont. Lényeges az, hogy mennyiben épül népi hagyományra, állatmesére, mennyiben kell hozzá más elem is. Potvin mutatott rá különös határozottsággal ezekre a tényezőkre. 73 Noha az antik hagyomány kétségkívül igen lényeges és már az ezópusi mesék között igen sok válik a későbbiek során részévé az állateposznak, 74 a hiedelemelemek jelentősége sem kicsinyelhető le. A rókaregény létrejöttében minden bizonnyal része volt a róka szatanikus elképzelésének (ehhez hozzátartozott például az is, hogy^halottnak tettetve magát csalta meg az embereket), az oroszlánt általában is királyi állatnak tartották stb. Meg kell azonban jegyezni, hogy éppen a medvéről, az állatmesék szempontjából e jeles állatról a közönséges középkori hiedelmek nem tesznek említést, előfordulása tehát nem innen, hanem a népi állatmesékből ered. Az állateposszal kapcsolatban fel szokott merülni a német, frank vagy egyéb eredet kérdése is. Számunkra csak az fontos ebből a különben is eldönthetetlen kérdésből, hogy az ingadozás és ellenvélemények mindenképpen azt igazolják, hogy az állateposz, illetve az ezt alkotó elemek legalábbis nagy egészben közismertek voltak Nyugat-Európa jelentékeny területén. Kolmacsevszkij 75 hívta fel elsőként a figyelmet arra, hogy az állatokról szóló költemények, művek nem sajátosan nyugat-európai fejlemények. Az orosz állatmesék hasonlóságát és különbözőségét elemezve azt állapította meg, hogy az irodalmi és népi elemek szoros összefonódása jellemző erre a műfajra. Az eddig elmondottakat alkalmazva az állateposzra is: mennyiben tekinthetők népi alkotásoknak? Megalkotásukban igen kevéssé. Ha végső fokon népi ihletettségű mesékből indulnak is ki, már az epikus megformálás is annyira eltávolítja a néphagyománytól ezeket, hogy még a közvetlenül átvett elemek is nagymértékben átváltoznak. A fent említett hiedelmek sem egy nép, hanem a középkori vallásosság nemzetköziségének jellegzetes jelenségei. Mindezek ellenére az állateposz csakhamar elterjed és 68 Thompson 224. 69 Graf 9—11. 70 Uo. 129—31. 71 Erdélyi Károly 5. 72 Schmid— Stählin I. 1:670. 73 Erdélyi Károly 14. 74 Ez általános vélemény. L. BP IV. passim, főként 128, 132, 150. 75 Kolmacsevszkij. 290
