A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Tóth Béla: Descartes és Debrecen

5. kép. Egy lap Maróthinak Tőke István művéhez fűzött megjegyzéseiből — A vonzás kartéziusi tanával szemben, mely ezt a jelenséget „az értelmesebb filozófia területéről száműzendőnek" tekinti (28.1. § 37.), mint aminek csak „causa chimaerica", képzelt oka adható, — megjegyzi, hogy inkább az ilyen okoskodás tekinthető „chimaerica"-nak, minthogy „a vonzást az értelmesebb filozófusok közül senki sem tekinti oknak, hanem egyetemes jelenségnek, melynek okát nem ismerjük" (ugyanott). Természetesen elutasítja Maróthi a descartes-isták elemtanát és az ebből folyó következtetéseket is, mint pl. a súly, a rugalmasság stb. (45. 1. § 78—79). Idevonatkozó megjegyzése: „A kartéziánusok efféle szellemes tanai tüstént füstbe mennek, ha megkérdezzük őket, honnan tudják, hogy ez így van. Hogy ez egyáltalán nem lehetséges ilyenformán, Musschenbroek és Gravesande bebizonyították." A descartes-i fényelméletre, mely a fényt, akárcsak hajdan Lucretius, a szemnek ütődő különböző elemi részecskék, illetve aether-szemcsék eredményének tartja, csak ennyit jegyez meg: „a 34. %-tól a 38-ig: álmok" (60.1.) A későbbiekben a fény terjedési sebességével illetve annak időnélküliségével Newton Opticájának a megállapítását szegezi szembe: „Hogy a fény idő nélkül (in instanti) terjed, tévedés. A kísérletek az ellenkezőt mutatják. Ennélfogva megdől a kartéziánusok valamennyi tanítása a fényről. Ezt Newton az Opticájában világosan bebizonyította, vagy pedig egyáltalán semmit sem lehet bizonyítani." (61. 1. § 38. n. 2.) Arra a kartéziánus tanításra pedig, mely szerint a Föld valamikor álló csillag volt, s az örvény-elmélet értelmében csak később, helyéről kiszakadva lett a Nap bolygója, ennyit 434