A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)
Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Tóth Béla: Descartes és Debrecen
Hogy Debrecenben milyen lehetett a helyzet az 1730-as évek végén a kartezianizmus tekintetében, az legjobban az 1738 elején hat és fél évi külföldi tanulmányút után hazatért és professzorrá választott Maróthi György leveleiből és egyéb feljegyzéseiből tűnik ki, egyben feltárva azt az utat is, mely a descartizmustól való elszakadást, a továbblépést, haladást is jelentette. Maróthi eleinte maga is kartéziánusnak indult, a descartes-i filozófiával ő is Hollandiában, a groningeni egyetemen került szorosabb kapcsolatba. Itt, mint Jakob Christoph Beckhez intézett egyik levelében írja, a professzorok és diákok egyrésze cocceianus, a másik része pedig voetianus, s a cocceianizmusnak szinte természetéhez tartozik, hogy Descartes tanait magáévá tegye, míg a voetianusok úgy tekintik azokat, mint a legveszedelmesebb eretnekséget. 46 Ebben a helyzetben vállalja, hogy a cocceianus Daniel Gerdes professzor elnöklete alatt disputát áll, me'gvédve annak De Synagoga Libertinorum с. exegetikai értekezését, ugyanakkor hozzáfűzve a maga corollariumát. A 23 tételből álló, Miscellanea címet viselő toldalék közvetlenül nem kapcsolódik Descartes-hoz, de a kopernikuszi világképet fenntartás nélkül elfogadó és védelmező felfogás 47 , a teológiai és egyéb kérdések fejtegetésében alkalmazott bátor racionalizmus, a nagy gondolkodó örökségét képviselik, nem szólva arról, hogy a kis mű utolsó mondata: „Bene qui latuit, bene vixit," Descartes-nak a Frans Hals által festett arcképén olvasható jelmondata. Ezzel szinte kesztyűt dob a defendens a hallgatóság ama részének, mely a cocceianizmus, descartizmus ellenfeleit képviseli. 48 De valószínűleg már Hollandiában megkezdődik Maróthinak a kartezianizmustól való elszakadása is. Tudniillik itt ismerkedik meg gioningeni professzora, Nicolaus Engelhard révén a kísérleti fizikával, majd utazásai során annak olyan jeles képviselőivel, mint s' Gravesande és Musschenbroek, és a Princípiából, melyet hazajövetele előtt megvásárol, Newton tanaival. A kísérleti fizika és a matematika lesz az az út, amelyen Maróthi Descartes-tól eljut Wolff és Leibnitz megismeréséig. Wolff nevével és tanaival, ha futólag is, Maróthi már Bernben találkozott. Itt ugyanis baráti köréhez tartozott a két Brunner-testvér: Johann Rudolf és Nikolaus, az előbbi professzor, az utóbbi lelkész, akik: „Sunt uterque Wolfiani, sed praecipue Professor; alter autem Coccejanus maximus" 49 . Ekkor azonban Maróthi még nem merül el a wolff-i tanokba, sőt idegenkedve gondol arra, hogy Wolff filozófiáját tanítsa a Kollégiumban, amint azt a debreceni tanácsatyák egy 1735-ben írott levelükben kívánták tőle 50 . Sőt „némely uraknak" azt a sürgetését is elhárítja, hogy „a Wolff-féle filozófiát kötelességszerűen tanulmányozza, mégkevésbé tanítás céljából" — bár meglátogatására szívesen vállalkozik 51 . Egyébként Groningenben Nicolaus Engelhard is wolffiánus volt „praeter Harmóniám praestabilitatem" (az előre megállapított harmónia elvétől eltekintve), mint maga Maróthi megjegyezte róla 52 . Maróthit hazatérése után 1738. április 14-én iktatták be a negyedik tanszék tanáraként a Kollégium professzorai sorába, s egyelőre a történelem s ókori irodalom (görög, latin) tanításával bízták meg. Azonban tanszéke természetének, de saját törekvésének megfelelően is hamarosan hozzákezdett a természettudományi tárgyak és a matézis előadásának előkészítéséhez is. Erre főleg az 1739. évi nagy pestis idején jutott lehetősége, amikor a tanuló ifjúság a pestis első jelére szétfutott és a professzoroknak némi prédikáláson kívül (később ezt is abbahagyták) más elfoglaltságuk nem volt. Ekkor merül el Maróthi komolyabban 46 Maróthi J. Chr. Beckhez írott leveleit kiadta a Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtára Könyv és könyvtár (VIII:1, VIII:2) с kiadványában (1970., 1971.) Lengyel Imre és Tóth Béla gondozásában (A továbbiakban: Lengyel—Tóth I., II.). — Itteni hivatkozásunk a Lengyel—Tóth I. 104—106. lapján olvasható sorokon alapszik. 47 Bán I. i. m. 121—122. 48 Tóth Béla: Maróthi György eltitkolt disputációja, Református Egyház, 1972., 124—127. 49 Lengyel—Tóth I. 88. — J. Rudolf Wolffnak tanítványa is volt Marburgban {Lengyel—Tóth I. 55.) 50 Lengyel—Tóth I. 79. Ebben talán része volt annak is, hogy a cocceianusok, akikkel már Bernben megismerkedett, ellenfelei voltak a wolffi, leibnitzi tanoknak. 51 Lengyel—Tóth I., 95. — A debreceni kezdeményezés valószínűleg Domokos Márton főbírótól (1735—1764) származott, aki 1719-ben, mint diák, a hallei egyetemen személyesen is megismerhette az akkor ott tanító Wolffot {Révész Imre: Bécs Debrecen ellen. Bp., 1966, 14—17.). 52 Lengyel—Tóth I. 106. 431
