A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)
Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben
rati. 1783. 214a A fordítást Zoltán József orvosdoktor személyéhez szokták kapcsolni, aki olaszból fordított. Valószínű azonban, hogy csak az első részt (néhány levél híján egy kötetnyit) fordította ő. Egy dedikált példányból tudjuk, hogy Pataki Sámuel, kolozsvári tiszteletes és tudós professzor küldte ezt el Cégén lakó írónak — Tsehi Andrásnak ? —, hogy a hátralevőket fordítsa le. Ő aztán a második részt le is fordította, sőt az addig elkészült munkát is átnézte, és mivel stílusával nem volt megelégedve, kijavította, átdolgozta. 215 Szinnyei ezzel szemben gr. Wass Sámuelt véli a második rész fordítójának, aki egyben a vállalkozásnak is mintegy biztosítója és anyagilag fedezője lett volna. 216 Maga a fordítás nem készült Rosnyai ismerete nélkül, legalábbis egy helyen Zoltán jegyzetben utal rá. A mű nyelve éppen el akarta kerülni annak cikornyásságát, mesterkéltségét. Erre már Galland szövege is jó útbaigazítást adott. 217 A tartalom is kissé eltér a Rosnyai-félétől, erre vonatkozóan az ott már említett forrás-különbségek igazítanak el. A keleti mesék iránti érdeklődés a későbbiek folyamán sem alszik ki, mindazáltal megváltozott formákat ölt. 4. Az irodalmi fabulák a XIX. században Már az eddigiek folyamán is egyre inkább érvényesül az a jelenség, amely az irodalmi életbe kapcsolja a fabulákat és a fabulagyűjteményeket. A felvilágosodás irodalmának, az irodalmi életnek voltaképpeni létrejötte ezt az irányt bontja ki és viszi teljességre. A most megjelenő gyűjteményeknek már szinte semmi közük sincsen a folklórhoz, irodalmi célokból és irodalmi igények kielégítésére születnek meg. Ezért csak igen röviden és futó léptekkel tekintünk végig rajtuk. A teljesen irodalmi ihletettségű alkotások felé való átmenetnek tekinthetjük Kónyi János alakját és alkotásait. Kónyi maga is félúton áll a népi mulattató és az irodalmi alkotó között. 1774-ben lefordítja a Várta mulatságot, 1792-ben pedig az Elmefuttatásokban közöl olyan népi ihletettségű és szájízű történeteket, amelyek még a reformkor kezdetének véleménye szerint is fonókba valók. 218 1782-ben megjelent Demokritusában is több népies történet fordul elő. Ezek között állatmese is van, igaz, hogy éppen egyik legkevésbé egyszerű állatmesénk: a világ hálájának meséje. A mese maga 219 Kónyi előadásában egy cseppet sem népies hangvételű, a befejezésnek elnagyolt volta is eltér a későbbi magyar népmeséktől. Szerkezetében, elsősorban pedig az egész gyűjteményre jellemző szándékában azonban sokkal közelebb áll a népi meséhez, mint az eddigiek. Kónyi alkotásainak jelentősége éppen ebben áll: már nem oktatni, hanem szórakoztatni akar velük. A magyar mesékre való hatása jelen esetben is nyilvánvaló. 220 Szintúgy értékes egy másik munkája: Gellert meséinek fordítása is. Ezt 1776-ban, Pétsen adták ki. Az alexandrinusokban történt fordítás mind tartalmi, mind formai eszközeit tekintve egyedülálló és nem mindenben tisztázott hátterű. 221 Azonban éppen ez a verses forma távolította el sokban a népköltészettől, úgyannyira, hogy ez az alkotása szellemben és hatásban messze a Demokiitus mögé sorolható. Hatása mégis van, ez azonban csak irodalmi jellegű. Ezek között a legjelentékenyebb Andrád Sámuel: Elmés és mulatságos rövid Anekdoták с gyűjteménye, 1790-ből. A munka a Demokritus hatására keletkezett, anyaga azonban szinte kivétel nélkül idegenből fordított, a magyar néphagyományt nem érinti: főként az állatmese felé nem mutat átmenetet. 222 A Kónyi-hagyományt követők egyfelől utánozták a strázsamester fordításait (mint Látzai József, aki Gellérttől 214 a Új kiadása értékes tudománytörténeti bevezetéssel: Bidpai és Lokman India, históriáiés költött beszédei. Közreadja Bethlenfalvy Géza és Wojtilla Gyula. Rp., 1972. 215 Horologium 42. 216 Szinnyei XIV. 1889—90. 217 Horologium 43. 218 Horváth: Népiesség 103—4. 219 Közli Turóczi-Trostler: Históriák 25—30. 220 György: Kónyi 28—9. 221 Ember 4—5. 222 Beöthy II. 129. 315
