A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

A bevezető után sorban következnek a fabulák, mindegyik címmel és értelemmel ellátva. Különösen a kötet vége felé nyúlnak meg ezek az értelmezések, nemegyszer a mese terjedelmének többszörösére. Fontosságukat tanító tartalmuk bizonyítja. Nemcsak ennélfogva illettek bele az egyházi gondolatkörbe, hanem éppen ezeknek a részeknek kiszélesítését érezték a kor protestáns tanítói, papjai feladatuknak. Heltai egyéni vonásai és leginkább ezekből az értelmezésekből tüntethetők elő. Maga a gyűjtemény 150 fabulát, a végén pedig egy mutatót tartalmaz. Ez a szám a korban meglehetősen divatos, több gyűjtemény szintén ennyi mesét tartalmaz. Külön figyelmet érdemel az ajánlásban említett történet és a gyűjtemény első meséje, a Kakasról és Gyöngyről szóló. Utóbbi általában kezdőmese, ezzel szokták a gyűjteményt szerkesztők indokolni, védelmezni alkotásukat.

121 Heltai egy másik — egyébként szintén gyakorta erre használt — történettel védi ugyan magát és művét, de a hagyományos beosztást megtartva, szintúgy ezzel kezdi a kötetet. Heltainál a történet indoklása külön figyelmet érdemel: A bölcs Ezópus e fabulával megcsúfolja a tudatlan és goromba népeket, kik semmi írást vagy egyéb szép mester és bölcs dolgokat nem tanultának, és miért hogy ítélet nélkül valók, nem tudják azokat meg böcsülni: avval pedig meg elégösznek, hogy valami foltozással ételt italt, és a minden napi életre valót találhatnak, mint a szebeni szűcs mondja volt, midőn a szép török lovat dicsérik volt előtte: Bizony szép és kellemes marha volna, ha ködment tudna csinálni: De nem tud: Mire való ezokáért ?

122 A végül említett szebeni szűcs később is előforduló példázata

123 Heltai betoldásának látszik,

124 ha figyelembe vesszük a fentieket, az első mese megváltozott szerepét, ennek a betoldásnak kínálkozó voltát is jobban érzékelhetjük. Egyben arra is példa ez az értelmezés: milyen szinten eredeti Heltai a fabulák értelmezésében. Általában azonban csak egyes népi jellegű, vagy annak vélhető szólások fordulnak elő a mesékben, azok értelmezésében. Ilyenre jó példa mindjárt a második fabula, a farkas és a bárány története. A mese értelmében ezt írja Heltai: e fabula a világi dúsok ellen szól, akik az ártatlanokat minden ok nélkül megnyomorítják, „Du

e

ho

e

s nevet ko

e

ltnec az ebnec, czac hogy meg o

e

lhesséc. Vagy o

e

tte meg á háyat avagy nem, de páltzát keresnec ne

c

ki. Vgyan bu

e

nes a czo

e

rtz, vagy vétko

e

zet á szegény ember, auagy nem. Pauper vbique iacet. Jay é nagy hamisságnac."

125 A szövegrészben előforduló „dühös nevet költeni" szólást már Imre Lajos a „veszett nevet költeni" kifejezéssel kapcsolja össze. A „vagy meg ötté a hájat..." szólás hasonlóképpen a kor élő beszédére utal. A csősz vagy a szegény akár bűnös, akár bűntelen voltára utalás szintén hasonló értékű. A latin közmondás utal arra, honnan merített bátorságot Heltai az ilyen formájú szerkesztésre. Az utolsó mondat is erre utal: ezúttal nem a forrást, hanem a felhasználás célját jelölve meg. Ha tehát végigtekintjük mégegyszer ezt a tipikusnak vélhető mese értelmezést, annak sajátosságaiként elsősorban az egyházi, tanító jelleget, másodsorban a humanista szentenciázást tarthatjuk. Ennek a két tényezőnek következtében nyúl Heltai a népi nyelv szólásaihoz, fordulataihoz, ezekkel akarja általánosabb és elvontabb formában megfogalmazni mondanivalóját. Ebből a célkitűzésből nyilvánvalóan következik az, hogy ilyen gnóma, szentenciaszerű formákkal ragadja meg a tárgyát: a didakszist. Nem meséből vett részlettel, hanem önállósított és önállósodott mondatokkal ékesíti meséit. Ezekben tehát — minden köznyelviségük ellenére is — aligha sejthetjük a kor mesemondásának hagyományát. Az eddigi kutatások ezt a kérdést nem tárgyalták kellő világossággal. Szó esett ugyan arról elégszer, hogy Heltai szász származásából következően, az élőbeszéd magyarságát ismerte, annak fordulatait alkalmazta; azt is felvetették, hogy éppen innen eredeztethető és érthető meg nyelvének ízes volta

126

; azonban mindez nem jelenti még azt, hogy Heltai közvetlenül a magyar meséléssel is megismerkedett. Életútjának ismeretében erre kevés alkalma lehetett. Adatainak tüzetesebb átvizsgálása azt a hitet kelti műve olvasóiban, hogy az élő népmesét a magyaron kívüli formában sem ismerte. Jellemzően és minden ingadozás nélkül 121 Waldapfel 49. 122 Heltai 25—6. 123 L. később: E'zópusnak százötven meséi, a 198. jegyzetben. 124 Horváth: Reformáció 390—1. 125 Heltai 27. 126 Klaniczay 243. 20 Déri Múzeum évkönyve OLO