A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

Ezópus meséinek tartja az általa közölt történeteket, alkotójukat egy valóban létező személynek fogja fel. Erre fabuláinak értelmében többször is utal. (I, II, III, ahol Ezópus, L, LI, LH, LVII, LX, ahol „bölcs" szerepel.) Ezeken kívül másutt mindenütt csak fabuláról beszél, minden további meghatározás nélkül. Magukat a meséket „szerzett", „írt" alkotásoknak tartja, éppen a fent említett esetekben is. „Észt é fabulát szerzo

e

tte ä bo

e

lcz, a keuéllyec és á nagy akaróc ellen, hogy meg mutatna, mint iárnac azoc, kic keuéllyec, és nem tudnac senkiuel tu

e

rnyi és senkinec engo

e

dnyi."

127 A közölt példa azt is megmutatja, hogy a fabulák oktató célját teszi eredetinek. Ezzel az egyéni alkotással mintegy szembeállítja, helyesebben megkülönbözteti ettől a közösségi szólásokat. Ilyen esetben kiviláglik a kétféle hagyomány eltérő volta. „E fabuláual meg ielenti Esopus, mi legyen á hamisságnac és álnakságnac iutalma... Igaz ezokaejt a koezmondás, Hogy valaki á más ember louánac vermet ás, az. o

e

nen maga louánac nyacka szeggic meg benne,.. ."

128 Meg kell azonban jegyezni, hogy Heltai több helyen idéz olyan szólásfordulatot a tanulság szövegében, amelyet nem tarthatunk népinek. Olykor maga is utal erre. „Nem hiyába mondottác a régiec: Ko

e

ttue higyed komádat, Vay ki ártalmas ä hizelkedo

e beszéd. Pokol madár az hipocrita.Egy felo

e

l kennyeret mutad, más felo

e

l ko

e

uet tart kezében."

129 Itt a határozatlan „régiek" éppen arra mutat, hogy széltében ismert — HeJtainál a bibliai-prédikációs örökséghez tartozó — nem feltétlenül magyar hagyományról esik szó. Ezt annál bizonyosabbra vehetjük, mivel olykor határozottan utal a magyar hagyományra: „Es a régi eszes Magyaroc meg láttác az halaadatlan világnac ottrombasságát: Azért észt mondottác ko

e

zbeszéddel. Jótétei hellyébe mást ne váry. A ko

e

lczen adót feyszénec ió ha czac ä nyele meg fordul. Vgyan is vgy vagyon."

130

, „így szóltac á régi magyaroc is: A ki ä más ember louánac vermet áss: az o

e

nnen louánac nyaka szackad belé."

131 A fent említett példából a „kötve higgyed komádat" szólás első látásra is magyarnak látszik. Valóban, egyik meseértelmezésében Heltai maga ismétli meg, de már hozzátévén: „A régi eszes Magyaroc észt mondottác: Hallod é, ko

e

tue hidgyed komádat."

132 Tanulságos végigtekinteni azokat a kifejezéseket, amelyekkel Heltai a hagyományozásra utal. A „közmondás" (III, L, LH, LXIV.) egyaránt jelenthet magyar és latin mondást („Es ebbo

e

l ko

e

lt ama régi ko

e

zmondás: Obsequium amicos, Veritas odium parit. V

e

ss czac kezére, ottan barátod leszen: de ha meg mondod az igazat: ottan beteric á feied."

133

, vagy „Innég vagyon á ko

e

z mondás: Homo humini lupus, maga más volna: Homo homini Deus,... "

134

, vagy „Innég támadót á ko

e

zmondás: Had hazudgyan varga Beretzk, azért vgyan ió talpat szab. Ismeg, Generosi equi noncurant latratus canum. Az vton el iár á ió ló: Keuessed gondol aual, hogy vgattyác az ebec. Arra való á szamár, hogy ordítson: Am ordítson etc."

135 (Azt hiszem, ezekből a példákból nyilvánvaló, mennyire egymás közelségében és értékben is közös szinten találhatók Heltainál a magyar népnyelvből vett szólások és egyebünnen származott hagyomány hasonló elemeivel. Hasonló a helyzet a „közbeszéd" megjelölés esetén is. Ha végigtekintjük az így említett szólásokat, egyaránt találunk németből fordítottat („Ezért szoktác mődani ko

e

zbeszéddel: Nem ió az wrackal czereszne

c

t enni: Mert ottan lo

e

uéldo

e

zni kezdnec á magokual etc."

136

); latin szólást („Azért mondgyác észt közbeszéddel: Et formica suam habet iram. Kiczin á handgya: de meg túd azért bussúlni."

137

); de magyar eredetűnek vélhetőt is. („Ászt mondyác ko

e

zbeszéddel: A gebet nem illeti á hintószeker."

138

, „Jól mondyác ko

e

z beszéddel: A ki veszni akar: el hidgye magát."

139 t 127 Heltai 134. Vö. 95. („De mi tanóllyunc eszet és bo

e

lczeséget á fabulából.") 128 Uo. 28—9. A kiemelés tőlem. 129 Uo. 35. 130 Uo. 78. 131 Uo. 81. Vö. 159—60. („Innég mondottác a regi iámboroc: Valaki á más ember louánac vermet áss; belé sackad o

e

nnen louánac á nyaka.") 132 Uo. 97. 133 Uo. 118. 134 Uo. 145. 135 Uo. 121—2. 136 Uo. 32. L. a jegyzetet is, ahonnan kivehető Heltai átalakításának mértéke. 137 Uo. 39. A latin szólás egyébként másutt is előfordul a fabulák értelmezésében. 138 Uo. 45. 139 Uo. 51. 306