A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

is belégyökerezett mesegyűjteményt

117 szerzője a nép nevelésére szánta: maradandó értékeket akart nyújtani azoknak is, akik nem élvezhetik eredetiben az antik szépségeket. Steinhöwel, az ulmi humanista kör tagja, nézeteinek megfelelően két kérdésben jelentett élőbbre jutást az addigi kiadásokhoz vagy fordításokhoz képest. Ezek közül az egyik a szöveghűség kérdése. Mint tudós ember, arra törekedett, hogy az eredetit, vagy ahhoz a leginkább hasonlót nyújtson olvasóinak. Humanista célkitűzéséből ez nyilvánvalóan következik is. A másik továbbfolytatódó gondolat pedig — ezzel némileg ellentétesen — a fordítás értelem és nem szöveg szerint volta. Utóbbi nézetét valószínűleg előző alkotótevékenysége alakította ki benne. Tudjuk, hogy Ezópusa, utolsó munkája előtt már több, a középkorban népszerű epikus gyűjteményt forgatott, lefordítva többek között az Apollonius-regényt és egy Boccaccio-történetet is. A nem szó szerint való fordítás azonban nem volt összeegyeztethetetlen a tudós igénnyel: éppen ellenkezőleg, nemegyszer éppen ennek segítségével lehetett „visszatérni" az „eredeti" változatokhoz. Gyűjteménye éppen elbeszélő tisztasága következtében a német reformációnak is sokszor említett olvasmányává vált. Luther 1530-ban megkísérelte a gyűjteményt kiválogatni, elhagyni a protestáns nevelési elvekhez nem illő történeteket, és ettől kezdve ilyen módon is tovább terjedt. így jutott el a könyv Heltaihoz is, mégpedig — Waldapfel József állapította meg — feltehetőleg egyetlen, a Brant-féle toldalékot is tartalmazó kötetben. Imre Lajos ugyan még a Burkhard Waldis és Boner gyűjtemény közvetlen hatását is feltételezte, azonban az újabb kutatások ezt az elképzelést megcáfolták. Heltai egy gyűjteményt forgatott, sokszor még tanulságainak gondolatait is onnan veszi.

118 A címben szereplő „Ezópusból és egyebünnen" kitétel alighanem ennek az eredetinek különböző forrásokból származó voltára utal. Ezt egyébként is lehetővé teszi a Steinhöwel— Brant gyűjteménynek toldalékos, világosan elkülönített szerkesztésű volta. (Esopus lében vnd Fabeln: mit sampt den fabeln Aniani, Adelfonsi, vnd etlichen schimpffreden Roggii, Darzu auszüge schöner fabeln vn exempeln Doctorn Sebastian Brand alles klärlich mit schönen figuren — a szokott címzés is.) Heltai onnan vette tehát meséinek forrását, ahonnan Dialógusáét is: a német reformáció didaktikus célzatú hagyományából. Ez a hagyomány, önmagának keretei között, nem tartalmaz népi elemeket. Amelyek mégis népinek ítélhetők a német reformáció mesekincsében: vagy előtte (már a forrásul használt epikumban), vagy később (a nép olvasta ezeket) kapcsolódtak a néphez. Ha Heltai mesegyűjteményét vizsgáljuk, világosan kell látnunk ezt is. A Száz fabulának két egykorú és több későbbi kiadása ismert. Ezek szövege — legfeljebb az újaké átírtan — azonos. Heltai előszóval kezdi gyűjteményét. Ebben tesz említést könyve szerzésének céljáról és körülményeiről. „lm gyu

e

to

e

ttem és egybe (sze)ttem száz fabulát, régieket és (úja)kat. Mi okból mu

e

ueltem le(gyen) észt, minden iámbor oluas(só meg) ej-thetiaze^rtelmekbo

6

! (mellyeke)t minden fabula mellé szerzo

e

ttemésvtannavetto

e

ttem."

119 Ha valakinek mindazáltal nem tetszik a munka, üljön le és csináljon jobbat. Ehhez fűzi hozzá az asinus vulgi ismert példázatát. Lehet, hogy ő is hasonlóképpen jár, nem lehet mindenki kedvére. Mégis bízik benne, hogy vannak jámborok, akiknek tetszeni fog a munka. „Miért hogy nem czac á puszta fabulákat szo

e

rzettem egybe, hanem minden fabulánac az e

c

rtelmét is melleié to

e

ttem, Mellyet meg spe

c

rko

e

lte, és meg éko

e

ssito

e

ttem szent irásockal, és egye

c

b szép bo

e

lcz mondássokkal, és ko

e

zbeszédo

e

ckel."

120 A bevezető általában a maga munkájáról beszél, annak tartja a gyűjteményt. Ez — a források ismeretében — csak az értelmezésekre és a szövegek néminemű kibővítésére vonatkozhat. Erre külön is utal a bevezető. A fabulák „régiek és újak" értelmezése arra mutat, hogy Heltai tisztában volt a különböző szerzőktől eredett fabulák eltérő korával. Vonatkozhatik az „új" szó azonban a maga betoldásaira is. Mindenképpen fontosnak azonban mégiscsak a mesék értelmezését tartja. A bevezetőben és magukban a mesékben is általában fabulának nevezi a történeteket. Ezek mellett feltűnik a „bölcs mondás" és a „közbeszéd", később a „közmondás" kifejezés is, mindannyiszor különböző jellegű szólásokat jelentve. 117BPIV. 175. 118 Waldapfel AZ—9. 119 Heltai 21. 120. Uo. 24—5. 304