A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

pán annak bizonyítéka, hogy gyakori és önállónak érzett szó volt, de semminemű hagyományra sem utal. Vannak azonban az eddig említett meséken kívül is olyan kezdőformáink, amelyekben egy időhatározószó vagy szerkezet jelenti a tulajdonképpeni általános kezdetet. Ezek meglétéből, értelmezésükből a kevés előfordulás miatt csak igen óvatos módon vonhatunk ugyan le következtetéseket, egy-két helyen azonban ezt meg kell tenni, mivel a szerkesztés módja önmagában is utal nagyobb szerepükre. Az ilyen megformáltságú mesekezdetek közül először az „egy időben" típusúakról valamit! Az idetartozó példák („Gylekezetet tewttenekwala egij idewbe az wadak, kijk kewzwt mijkoro(n) az maijo(m) igen ekessen tanczot nijomott wolna meg chodalkozanak raijta ees kijrallija teuek ewtwt." (76b—77a), „Keua(n)„nija wala egij idewbe a teknewsbek (sic!) hogij ewijs fel repijlhetne az égbe, ees a kij ewtet fel wijnne igerij wala annak a weres tengernek gijengijet." (44b). A hasonló értékű „régente"-szerkesztés sem tér el jelentékeny mértékben: „Meg wtalta wolt regente(n) a zijlfakat az iegenijefa mijert hogij ew magas wolna, ees meeg a haijokbaijs wijtorlanak walaztanak ewtet." (50b), vagy a mondat elejére állítva „Regentem az Galambok hadakoznak wala az kanijakkal." (17a) és „Regente(m) eczer a tewlijfa keuelijsegbe leleczek, ees a nádra mene smonda nekij." (42a). Máskor „gyakorta" szó utal az előzményekre: „Fenijegetij wala gijakorta egij daijka az gijermechket." (44a). Ezekben a példákban a „régente" és az „egy időben" határozószók jelentik a bevezetést. Az adatok arra következtetnek, hogy nemcsak időhatározói jelentésük miatt, hanem már sztereotip szerepük következtében is előfordulnak ezeken a helyeken. Az adatok csekély száma azonban csak óvatos következtetést enged meg. Hasonlóan vélekedhetünk a puszta „mikoron"-nal bevezetett mesék kezdőformájáról is. „Mykoron az madaraknak serege magaual zabád wolna, ees zabadon iarna kewan wala magának kijralt." (38a), vagy ritka módon, egy évszak nevével összekapcsolva: „Tauaz idew wala, mijkoron egij ferfijw kijt Gijermeksegitijl fogwa nagij keduere tartottanak wala fel, ees meg kezdet wala ewzijlnij, hogij meg newzek, ees keet feleseget wewn magának." (88b). Az utóbbi mondat a maga nyelvi vétségével utal azonban arra, hogy itt nyilvánvalóan kétféle szerkezet keveredett. Az egyik a „tavasz idő vala, mikoron... megnősült" forma, a másik egy, a köznapi beszédben máig gyakran felbukkanó „tavasz idő vala, hogy .. .megnősült" szerkezet. A mondat az első szabályai szerint indul, de a közbevetett minősítőjelzői mellékmondat által felborul annak egyenes szerkesztése, és a második mód szerinti kötőszóval folytatódik. Azt hiszem, ez a szerkezetvegyülés —ha furcsa módon is — de utal a két szerkezet állandó voltára, de azt hiszem arra is, hogy ezek grammatikai klisék, nem pedig egy irodalmi vagy közösségi mesestílus jellemzői. A „történet szerint" kezdés egy mesénkben fordul elő: „Egij pachirta tewrtijnet zerijnt rakta wala az ew fezket ees kewlte olij búza wetemenbe, melij immaran idesded wala." (61a). Az utóbbi felsorolt példák — és ez is — mutatják, hogy a kezdőformák gazdagsága, fejlett volta nem ad egyértelműen biztosítékot arra nézve, hogy ezek az elemek népi átvétel lennének. Van azonban egy olyan mesekezdőnk, amely feltehetően ezt, egy ilyen formát rögzített meg. „A melij idewbe a fakis zolnak bezelnek wala, egij parazt ember mene az erdewhez, kerwen ewtet hogij hadna belewle egij zekercze nijelnek walo faat wagnij."(25a). Noha a gondolat nem új és éppen a magyar mesekincsben ritka a későbbiek folyamán az ilyen kezdés, ekkori felbukkanását, különösen a két szinonim igének az élőbeszédet felidéző volta mutat erre, tarthatjuk egy népi elbeszélés jelének is. De népi hagyományra mutató elemeket nemcsak a mesekezdőben, hanem magukban a meseszövegekben is bízvást kereshetünk. Egy-egy szó vagy szólás tartalmazhat utalásokat. Valóban, a mesék szövegében több olyan forma bukkan elő, amelyet többé-kevésbé néphagyományhoz tartozónak ítélhetünk. Ilyen a „a bijzon dolog hogij..." (42a), a „de a rokat semmij kepén oda nem wijhetijk wala." (27a) kifejezés. Máshol a kölcsön kenyér szigtagma fordul elő (33b), vagy a sztereotip „zewkees tombol" (77b), „gonoz átkot zijtkot monda" (69b), „zeme zaija meg tewrek" (66b) forma kerül elénk. A mese szövegén belüli rendezésre utal a „Tewrtijnek azonkewzbe"-forma (31b), míg a „monton mongija wala nekij" (22a) szerkezet egy, az epikában gyakori helyzetet ábrázol. Az itt felsorolt elemek a maguk elevenségével minden bizonnyal az élőbeszédből kerültek a mese szövegébe. A mindennapi szólásból is annak népi rétegéhez tartoztak. Azonban nem tudunk választ adni arra, hogy mennyiben népi formaként ismerte meg maga Pesti őket ? Nem az-e a helyzet, hogy a már köznyelvivé, „irodalmi nyelvi"-vé vált formákat használta fel, mit sem gondolva azok eredeti népi vagy nem népi voltára? Ennek lehetősége — 299