A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

különösen ilyen egyszerűen szerkesztett formáknál — nagyon is elképzelhető. Ennek ellenére, egyes kifejezéseiben mégis bizonnyal a nemzeti epikai hagyomány megnyilatkozását láthatjuk. Ilyen a következő mondat. „Monda nekij a farkas. Bijzon boldog eb wagij te kijnek ilijen ijo wra tewrtijnt, waij ha egijt lakhatnám weled mijnden allatoknál boldogbnak alijtanam magamat." (32b). Ebben az esetben a „bizony boldog eb", valamint a „vajha" kezdetű szerkesztés utal a kor általános epikai formálására. Hasonlóan „O een zerelmes fijaijm, hogijha tij igijenesek leztek akarattal senkij tijkteket meg nem gijezhet, de ha..."(30b). Akövetkező mondatban a „húgom" szót ítélhetjük meg hasonlóképpen. „Sokkal iobban wolnek (wgij mond) een io húgom ha innét el mennél." (84a). Jellemző, hogy mindkét mondatban a megszólításba illik bele a népinek gondolt forma. Noha a következő példa is megszólítást tartalmaz, itt mégis jószerint attól független elem, az „egy csepp — kevés" szó ragadja meg a figyelmet. „Hallódé kechke, egijchep gondodijs nijnchen, mert im mastan wtat talalta(m) raijta hogij mijnt kette(n) ezennel kij mehetewnk." (62b—63a). Hasonló értéke lehet az „akkoron walijk meg dolgot" (=dolgod) (26b), a „sem haznos sem ezembe nijnchen." (31a) formáknak is. Mindegyiknél a megszerkesztettség (legtöbbször a párhuzamosság) is utal arra, hogy nem tekintendők pusztán egyéni, pillanatnyi találmánynak. A szövegbe ékelt szóláshasonlatok, szólások és erre utaló elemek is hasonlóképpen foghatók fel. Van ezek között irodalmi is: „Az igaz barátság rijtka mijnt a fekete hattijw." (47b), de másokról ezt már csak bizonytalanul állíthatjuk „A warijw zeep feijer, de az róka álnak." (14b). Egyesek talán Pesti alkotásai: Ember, aki dolgát végbe akarja vinni, „Amijt nekij mondnak, ne(m) kel mijnd el hijnnij." (27b), vagy „Mijndenek iolleznek, ha alkolmas ideijen leznek" (73b), mások azonban minden bizonnyal közismertek lehettek. „Een zegen nijaualijas mijkoron másnak akarnak artanij en magánnak ártok." (31b), „Mert az wigasagnak, hwga az zomorusag." (75a), vagy amikor a róka beszél a hollónak: „Hallotta(m) wala gijakorta hogij hamijs wolna a hijr, de mastan latom hogij igaz, mert azt mongijak wala hogij az zwroknal feketeb wolnal, de mastan latom hogij feijerb wagij az honal." (14a), utóbbi esetben különösen figyelmet érdemlő a két hasonlat közvetlen összekapcsolódása is. A hasonlításokban, példákban gyakran csak utal Pesti egy-egy ilyenfajta szólásra: „Mijnt az feketéét ember neheze(n) feijeritij" (76b), „Leze(n) az gijakorta hogij ki másnak euztet akarta Ees mas ember louanak, wermet meg ásatta Az ewn(n)e(n) Iouanak lewt oda, hat nijaka zakatta."(31b). Máskor maga a hasonlat a mese éitelme. „Menij mag wagijo(n) egij nagij hood ke(n)derbe, An(n)ij alnaksag néha iozagis az azo(n)ij emberbe," (44a), vagy „Mert kijbekat zeret fogolij gijanant ezij." (42a), „Által wtat akar iarnij, kerijlewbe emberkedik" (40b), „Mertot hol fij nijnchen heijaba kazalnak." (37b). Máskor nyilvánvalóan átveszi a szólást. Olykor nem utal erre, pl. ennél a horatiusi sornál: „A termezetet baator vgija(n)bottal kergessed, meg sem teheted hogij ewt el wezessed." (30a): máskor azonban maga említi, hogy nem önnön találmánya a mondás: „Regi mondás, zeget zeggel kel kij ijtnij" (20b). Különösen érdekes számunkra egyik meséjének vége — a mese egyébként a MNK 47/B mesetípushoz csatolható —, itt alighanem magyar népmesei szólást őrzött meg a szöveg. A mese végén, amikor a szamár felrúgta a farkast, az így elmélkedik. „Mijkoron az wtan sok ideuel ezebe zette wolna magát a farkas monda a mijnt mondhata, О Iupiter Isten bijzon bijnem zerijnt wallam ezt, mert een hazij barmoknak ees iuhoknak mezarossa leuen, barbellija tewttemwala magamat." Pesti az affabulációban is visszatér erre: „Vgijiar azkiaewnnen mesterséget el hagija Ees mezaros leue(n) magát, barbelsagra ágija Hogij mijndenek neuetseget magara fogagija." (66b). A közölt részben a mondta, amint mondhatta sem tetszik egyszeri elemnek, de főképpen a farkas imája tekinthető hagyományos elemnek. A későbbi elemzések során még találkozunk is majd vele. Kereshetjük a népi elemeket a befejezés formáiban is. Itt azonban már elég kevés adatot találunk, legtöbbször minden különálló bevégző formula nélkül ér véget a mese. Néhol azonban itt is megkülönböztethetünk egyes visszatérő, állandó formulákat. Ilyen például az „ezenképpen" utószóval kezdődő beférjezés is. „Ees ezenkeppe(n) a teknewsbeka kij az egbe kauan (sic!) ta wala iartat, az egbe weze el." (44b), „ees ezenképpen a nap nijere az pallijat" (45a). Hasonló a szerepe a mikoronnak egy másik mesében. Ennek mintegy aitiologikus színezete is figyelmet érdemel. „Mijkoron ideije wagijon ez napijgijs mijnd azt panazollijak a wijzekbe rekegwen de nem hallija Iupiter, mert meg wtalak elewzewr a kegijelmes kijralt." (16b—17a). Gyakori a mesevégekben annak említése, hogy a történet jó példa erről vagy arról. „Ez példa neked, ne higij mijndeneknek." 300