A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Néprajz - Voigt Vilmos: A folklór és az irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben

ween embernek egij iffijw fija, kij elmeije zerijnt nemes wala,..." (69a) Hasonlóan egyszerű forma az „egy" határozatlan névelős szerkezettel kezdés. „Egij ember kij hatan faat zokotwala hordanij, mijkoro(n) igen meg wenhedet ees farradot wolna egij nagij kewtwa fa alat kijt fel nem emelhet wala." (75a) A mondatból látható, hogy az ilyen szerkesztésű mesében ez az első mondat tulajdonképpen a kezdet általában, és a konkrét helyzet vázolása is. A népi mesékben egy a két szerep általában elkülönült, de ha igen tömör az előadás, össze is vonódhat. Jelen esetben erről van szó. Az összevonás lehetőségét csak megnöveli az a tényező, hogy a tulajdonképpeni kezdő rész gyakran hagyományosnak, sztereotipnak tűnő fordulat. Ennek tartalma pedig mindig több a szó szerinti értelemnél. Világosan látható ez a következő példából, amely szerkezetileg szintúgy ebbe a csoportba tartozik. „Egij nijaulijas kijchijn baranij budosoba esek, mellijet mijkoron az farkas meg talált wolna nem akara mijndiarast meg ennij walamij ok nekijl, hanem kezde okot hozza keresnij ees nekij mondanij." (79b) Ebben a mondatban a sztereotipnak vélt: nyavalyás kicsiny (bárány) nem magának a történetnek eleme, de éppen érzékletes tulajdonság megjelölésével mintegy előre utal annak végkifejletére. A bujdosásba esés is a meseíró színezete, valamint a farkas okkeresésének indoklása is. Ez utóbbiak azonban már ennek a mesének a kezdetét jelentik. Kissé egyszerűsítve: az „egy nyavalyás kicsiny bárány" rész még csak azt jelzi, hogy a következőkben mesét, vagy általában hagyományokhoz igazodó történetet fogunk hallgatni, mondhatjuk róla, hogy ez a kezdet általában; míg a további részek (a bárány) „bujdosóba esek, mellyet mikoron a farkas meg talált volna,..." már éppen ennek, az e pillanatban elénk kerülő mesének a kezdetét adják: a konkrét kezdetet. Számunkra — a folklór és irodalom kapcsolatának vizsgálatakor — az általában való kezdet a jelentősebb, hiszen ennek formája, éppen általános jellegénél fogva, korán norma szerintivé válhat, egy-egy közösség jellemzője lehet. Jelen esetben az ilyen „egy .. ."-es szerkezeteknél ez, már az ilyen megoldás gyakorisága okán is, valószínű. (Ez a gyakoriság világosan érzékelhető, ha az utána következő részben is feltűnik egy-egy visszatérő elem: például az ilyen szerkesztésben előforduló „mikor". 1. 10a, 35a.) Különösen a szintagmatikus kapcsolat utal erre. Gyűjteményünkben leggyakoribb ilyen forma az „egy paraszt ember" kezdetű elem. „Egij parazt ember, egij kijgijot talala a hóba,..." (12b), „Egij parazt ember tartót wala fel egij kijgijot." (20a), „Egij parazt ember eczer egij lowat tereh nekijl egij zamart kegijg ijol meg terheltet wewnwele az wtra." (30b), „Egij parazt ember mijnden eztendewbe Io édes almákat wijzen wala wranak egij almafarol, melij az ew kertebe wala." (37a), „Egij parazt embernek haza elewt zokot wala egij kijgijo laknij, mellijet mijkor a parazt ember fija meg bantot wolna,..." (83b). Ide vonhatjuk ezen kívül a következő két adatot is: „Egij zanto embernek sok fiaij walanak mijnd iffijak,..." (30a) és „Egij zanto ember mijkoron a mezewbe sok napijg telelt wolna kezde elesébe meg fogijatkoznij." (33a). A gazdag előfordulású kezdőformula azonban az említettek miatt mégsem tekinthető bizonyosan népinek. Hasonló a helyzet a népmesékben mindmáig felbukkanó „egyszer" kezdetű mesékkel is. Noha állatmeséinknél a folklórszövegekben sem található egyértelmű és mindenkori kezdet, mégsem valószínű, hogy valaha is ilyen rövid forma vezette volna be azokat. Hiszen ez a határozószó minden sztereotip jelleget kizárva, pusztán csak jelentése alapján is olyan gyakori lehet, hogy ne kelljen feltennünk hagyományos voltát. Ha a példákat sorra vesszük („Eczer a darasok ees az foglijok meg zomijwhozanak." 87a) mondat elején az „egyszer"-rel — „Eczer egij idewbe nagij hijre wala hogij a hegijek zijlnenek." (18a), bővített formában — „Eczer mijkor az erdew zeelnek mijatta igen nagijot chattant wolna,..." (18b), párhuzamos időhatározószóként — „Az madarak eczer hadakoznak wala az wadakkal,..." (23a), hátravetve — „Zaijko eczer fel ekesijte magát a pauanak tallaijba,..." (21a), a már említett általánosító, névelőtlen szerkesztésmódba illeszkedve — „Regente(n) eczer a tewlijfa keuelijsegbe leleczek, ees a nádra mene smonda nekij." (42a), egy másik sztereotip időhatározószó mögé vetve — „Róka az ezteragot eczer wachorara hiwja, az étket az aztalra ewtte (sic!),..." (20b), teljesen a mondat szerkezetébe ékelve, láthatjuk, hogy az esetenként változó mondatkompozíció inkább a jelentés, mintsem az irodalmi vagy népi hagyomány megléte miatt gyakori. Ezekből az adatokból nem tudjuk igazolni egy puszta „egyszer" kezdetű mesemód meglétét; még akkor sem, ha figyelembe vesszük azt a sajátos tényt — ez egyébként az idézett mondatok szövegéből is kiderül —, hogy az „egyszer" szó írásmódja következetesen fonetikus, mindenütt egyezik, és pestinél általában világosan elkülönül az „egy"-től és annak származékaitól, még írásban is. Ez csu298