A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Történelem - Neubauer Pál: Debrecen szerepe és feladatai a Kossuth kormány gazdasági és pénzügyi politikájában 1849. január–május

két Ház elnökének aláírásával a kormányzóelnök elé terjesztették kihirdetés végett.

200 Kossuth a törvényt a Közlöny 1849. június 6-án már újra Pesten megjelent 123. számában hirdette ki. Ennek a törvénynek az alapján, sajnos, soha nem vetettek ki adót. Az a Magyarország, amelynek részére alkotói szánták, Világosnál elbukott. Talán Debrecen tanácsa volt az egyetlen hatóság az országban, amely június 2-i ülésében, tehát még a törvény kihirdetése előtt tárgyalás alá vette a házi adóra vonatkozó szakaszokat annak a belügyminiszteri leiratnak az értelmében, hogy „az öszves házi szükség és kiadás megvizsgáltatván, mind az eddig szokásban levők és rendszeresítettek, mind az újabban tervezettek most mintegy eredetileg megállapíttassanak."

201 A tanács a rendeletet foganatosítás végett kiadta az illetékes városi szerveknek, de cselekvésre a közben bekövetkezett keserves körülmények között már nem került sor. Az 1849. évi házi adót is csak 1852-ben vetették ki a régi törvény alapján. Míg az országgyűlés az adótörvényjavaslat tárgyalására készült, a városi közgyűlés az árak és bérek rég megbomlott egyensúlyát próbálta valahogy rendbehozni. Alsóbb fizetési osztályokba sorolt tisztviselőinek fizetését többször emelte, tárgyalt a napszámbérek felső határának rögzítéséről (bérmaximálás) is, de ezt a tervet elejtette azzal az indokolással, hogy „nem lehet némely munkásosztály keresetét anélkül megszabni, hogy a többi osztályokét, különösen pedig a szükségletek árát meg ne határoznák."

202 A város vezető emberei már akkor tisztán látták, hogy a gazdasági élet beteg szervezetét itt-ott alkalmazott tüneti kezeléssel meggyógyítani nem lehet. Szerves, átfogó intézkedésre van szükség. Az ilyen értelemben felfogott intézkedések megtételére az előkészületeket kellő pillanatban mégis kezdték. Míg az áprilisban függetlenné vált ország Debrecentől búcsúzó törvényhozása Budavár bevételének mámoros hangulatában a kormányzó fizetéséről intézkedett s azt évi 200 000.— ezüst forintban állapította meg,

203 Debrecen városa június 6-án határozatilag általános tisztviselői fizetésrendezés szükségességét mondotta ki.

204 VI. Az adótörvény parlamenti táigyalása után azonnal megkezdődött a lázas költözködés Pest-Budára.

205 Az országgyűlés május 31-én a Kollégium oratóriumában tartotta utolsó ülését és ezen korelnökének, Palóczy Lászlónak indítványára jegyzőkönyvileg köszönte meg Debrecen város „közönségének, tanácsának és ezen főiskola

206 kormányának hazafiúi buzgóságát, vendégszeretetét, becses jóságát, amelyet általánosan tapasztalni bő mértékben lehetett."

207 A hadügyminisztérium nevében Répásy Mihály tábornok levélben nyilvánította köszönetét és elismerését „részint a katonai élelmezés, részint pedig több másnemű hadügyminisztériumi rendeletek pontos teljesítésében tanúsított buzgó készségért s közmunkálódásért."

208 200 Az adótörvényjavaslat vitáját a Közlöny 116—117. számai ismertetik. (1849. V. 27. és V. 29.) 201 HBmL Tjkv 1268/1849. VI. 2. 202 HBmL Kjkv 2. kötet 153/4. 1849. IV. 19. 203 Az indokolás az volt, hogy a nádor fizetése is ennyi volt. Szemere ezért különben szemrehányást is tett Kossuthnak. 204 Szabó i. m. 33. 205 Egyeseknek annyira sürgős volt Debrecen elhagyása, hogy megint maga Kossuth volt kénytelen beavatkozni és úgy rendelkezni, hogy „...míg az ország kormánya székhelyének Budapestre áttétele iránt hivatalosan nem rendelkezendem, a Ministerium minden egyes tagja s az egész Ministerium egyetemben az országgyűlés s a kormány itteni székhelyén maradni kötelességének tartsa és helyét senki el ne hagyja..." A nagy lelkesedésben és talán a vidéki tartózkodás megelégelése miatt is fellazult fegyelemben rejlő veszély mértékét mutatja, hogy Kossuth rendelkezéséhez azt is hozzáfűzi, miszerint az engedély nélkül távozókat tisztségükről lemondottaknak kell tekinteni. (KL 48/49. V. 84. sz. irat.) 206 A ref. kollégium 207 Pap Dénes: A parlament Debrecenben II. 252—253. 208 HBmL Tjkv 1286/1849. VI. 5. 186