A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1979 (Debrecen, 1981)

Történelem - Neubauer Pál: Debrecen szerepe és feladatai a Kossuth kormány gazdasági és pénzügyi politikájában 1849. január–május

Az adónemek között egy eddig ismeretlen és máig sem szokásos adónem volt, a büntetés jellegű távolléti adó. Ennek alanyai azok a magyar állampolgárok, akik már egy év óta indokolatlanul egy félévet sem töltöttek Magyarországon. Ezek a személyek a rájuk kivetett adó háromszorosát tartoztak volna fizetni. A törvényjavaslat vitájában felmerült néhány olyan kérdés és elhangzott néhány olyan javaslat, amely éles fényt vet egyrészt az érintett képviselők haladó gondolkozására és törvényhozói felelősségérzetére, másrészt arra a szándékukra, hogy biztos elvi alapokon nyugvó, hosszú ideig alkalmazható törvényt alkossanak. Ez pedig szintén a honvéd fegyverek sikereinek tartósságába vetett általános hitet és bizalmat tanúsítja. Már a személyadó bevezetésének mellőzését indokoló miniszteri jelentés rámutatott, hogy a számszerű egyenlőség nem jelent tartalmi egyenlőséget és ami látszatra igazságos, valójában a legigazságtalanabb is lehet. Ezért a személyadó az összes adónemek között a legigazságtalanabb, mert a szegényebbeket aránytalanul terheli, sőt olyanokra nehezedik, akiktől egyáltalán nem igazságos adót követelni, míg a gazdagok ennek súlyát alig érzik. Nem baloldali, hanem a konzervatív és békepárti, de társadalmi szempontból haladó gondolkodású Bezerédi István képviselő hiányolta a javaslatban a progressio elvének, mint igazán demokratikus adózási módnak a bevezetését. Szerinte csak a progresszív adóztatással lehet elejét venni annak, hogy „a magát nyomva érző szegényebb osztály nem találván a polgári institutiókban oltalmat, oly eszközökhöz nyúljon, melyek végveszélyt hoznak a hazára." Azt is követelményként emelte ki, hogy „gondoskodnia kell a törvényhozásnak mindenütt és kivált Magyarországon, hogy a nép valódilag és anyagilag tapasztalja, mikép az ő sorsának emelése a törvényhozás fő célja." Erre is alkalmas a progresszív adózás. A szabadságharc bukása után mártírhalált halt Szacsvai Imre a helyi érdekek, összefonódások érvényesülését a törvény erejével kívánta megelőzni azáltal, hogy az igazságos, aránylagos és egyenlő adót az állam által kinevezett pártatlan hivatalnokok

198 vessék ki. „Nincs a nemzetnek nagyobb és jelentékenyebb ereje, mint a pénzerő, mert pénz nélkül a többi erő semmi." Ha az állam maga rendelkezik ennek a pénzerőnek az adóztatással történő szabályozásáról, a határozatok végrehajtását sem bízhatja a törvényhatóságokra. Figyelemre méltók azok az indokok is, amelyekkel Szacsvai Imre a nőtlenségi adó bevezetését ellenezte: „Ha helyes az, hogy fiatal ember nőtlensége miatt adózzék, ha vétkül lehet neki tulajdonítani a nőtlenséget, ám méltóztassanak mindazon akadályok elhárítása felől intézkedni, amelyeknél fogva a szegény nép első kötelességének tartja koldusokat nem nemzeni a hazának. Ha azt méltóztatnak elintézni, hogy a házassági utak nyitva legyenek és méltóztatnak gondoskodni, miszerint az apa ne aggódjék, hogy gyermekének a szükséges kenyeret nyújthassa, hanem biztosítva legyen keresete: akkor méltóztassanak kikelni a nőtlenség ellen." Az adóprogressio bevezetése körül kialakult vitát Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter felszólalása döntötte el. Ő az adóprogressio azonnali bevezetése ellen foglalt állást, bár szerinte is a progresszív adó lenne a legigazságosabb, de csak akkor, ha „világos és valódi adatokon épül". Mivel azonban ezek nem állnak rendelkezésre, esetleg a legigazságtalanabb eredmények születnének. „Nincs a jónak nagyobb ellensége, mint a jobb és én most nem jobbat akarok, hanem akarok adót minden áron." Jellemző egyébként az akkori idők haladó gondolkodására, hogy maga Szemere Bertalan miniszterelnök veti fel az adóprogressio tárgyalása kapcsán a létminimum adómentességének kérdését: „Egykor ki kell mondani azon elvet, miszerint azon sommától, mely szükséges egy ember életének a fenntartásához, adót rendelni nem szabad."

199 Az adótörvényjavaslatot egyébként május 26-án a képviselőház, 29-én pedig a felsőház általánosságban és részleteiben is elfogadta. Május 30-án Szemere Bertalan indítványára a 198 A törvény ezeket rónokoknak nevezi. 199 Ezzel épp annyira előtte járt korának, mint Kossuth, midőn 1848. augusztus 24-én a költségvetési vitában a papírpénz kibocsátásával kapcsolatban a következőket jelentette ki: „Én azt gondolom, hogy el kell az időnek következni, mikor a csereeszköz nem nehéz forgású és nehéz vitelű ércpénzben, hanem oly biztosítékokban fog állni, melyek szinte annyit, vagy többet nyomjanak." (Faragó i. m. 142.) 185