A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)
Történelem - Trócsányi Zsolt: Rákóczi Zsigmond (Egy dinasztia születése)
czinak is ezt írja november 13-án Ungvárból: „császárunk ő felsége udvarában tisztességes szolgálatban, egy puskával karddal örömesben enném kenyeremet, hogy sem mint hazánk s nemzetünk ellen támadottakkal barátkozván, avagy magamat közükbe adván." 131 Álláspontja végig ez a hajdúkkal szemben (pedig azok december végén az ináncsi tárgyalásokon szinte szemtől-szembe kínálják fel a fejedelemséget); tárgyal velük — de csak mert a rendi erők is benne bíznak, a hajdúk számára is ő az elsőszámú tárgyalópartner. Ezzel azonban a török előtt végképp lejáratja magát, s a hajdúk előtt is elveszti népszerűségét. Arra most már végképp nem számíthat, hogy ez a két erő emelje erdélyi fejedelemségre. A játszma lényegében Rákóczi és az ecsediek közt folyik — s most lássuk előbb a vesztes lépéseit. Rákóczi először siet fedezni magát a Habsburg-kormányzat előtt. Bizonytalan, hogy november 2-ig megkapta-e Forgách és Dóczy október 26-i levelét, amelyben jelzik a felkelés kirobbanását, s a császár nevében felszólítják, hogy vegye elejét a dolognak 132 , s Báthory Gábor október 31-i értesítését, hogy valóban Kalló felől jött katonáktól volt tudomása a felkelésről, de november 2-i levelében mintegy saját jószántából ajánl fel katonai segélyt Forgáchéknak: 16 000-es erdélyi sereget s a két román fejedelemség katonai erejét. Még katonai tanácsot is ad a biztosoknak: a magyarországi megyei hadaknak Göncre kellene szállni — s politikait is: a császár tartsa meg „hitükben, igazságukban" a magyarokat, s akkor „mind jól lészen a dolog." 133 Katonai segély ígérete s egyben a támogatás árának jelzése: ez Rákóczi első gesztusa. A továbbiakban azonban Forgách és Dóczy s Báthory Gábor külön is hiába sürgetik sorozatosan az erdélyi segélyhadakat. 134 Rákóczi most már bizonnyal értesülve van a török álláspontról is, s nem akarja magára vonni a porta haragját — épp mikor a porta trónjelöltje, Homonnai ott végleg kompromittálódik. Csak november 20-én rendel el készültséget 135 , november 24-én pedig, Forgáchnak már nem első sürgetésére, nagy vonakodva megígéri 1000 ember kiindítását 136 (a 16 000-es erdélyi sereg meg a két román fejedelemség hada helyett). December közepén azért jónak látja kiszállni Váradra 137 , demonstrálni, hogy ő is készenlétben van — ezt a demonstrációt azonban a Habsburg-kormányzat s a török egyaránt értelmezheti a maga javára. S elküldi követét is a hajdúkkal való egyezkedésre, Sarmasági Zsigmondot, ezt az egészen lentről indulva nagy karriert futó, konzekvens hűséggel nem vádolható, de tehetséges és merész politikust. (O, a self made man, nehéz feladatokat láthatólag szívesen bíz magához hasonló felemelkedőkre; Sarmaságinak nem ez az első megbízatása 1607.-ben, Konstantinápolyba Veres Dávid megy főkövetként.) Amit Sarmasági, nyilván instructiója alapján, elmond az ináncsi tárgyaláson, az ismét Rákóczi politikai érzékét dicséri. Rákóczi elvárta volna — kezdi az erdélyi követ —, hogy értesítsék megmozdulásukról, hisz korábban is gyámolította őket, leszállásuk idején földet, lakhelyet adott nekik Erdélyben, nemességet is osztogatott, egyeseknek nemesi birtokot is, szerencsi jószágában is sokaknak adott helyet a letelepedésre. Ha Forgách Zsigmondtól vagy bárki mástól sérelmük volt, miért nem fordultak hozzá vele? ő kész lett volna Forgáchnál, de a császárnál is közvetíteni. Szálljanak hát le, ő most is kész eljárni sérelmeik orvoslásában. Abban pedig légynek biztosak, hogy a török nem bontja fel a békét. 138 Gesztus a török felé: ő nem marasztalja el eleve a felkelést. Gesztus a Habsburgok felé: de azért a hajdúk csak szálljanak le. S egyáltalán: úgy lép fel, mint aki a hajdú-ügy rendezése során szerzett érdemeivel elsősorban jogosult a közvetítésre, sérelmek orvoslására stb.; láthatólag magukat a hajdúkat is magához csábítgatná. Az ináncsi tárgyalás azonban eredménytelen, csak fegyverszünetet hoz — s ez alatt kerül sor Báthory Gábor ismeretes húzására, amely most már végleg eldönti az erdélyi trónvitát. Báthory 1607. október végén sietve mozgósított a hajdúk ellen, a királyi Magyarország ti131 M7TXIII. 141. Í32 EOE V. 550— 1. 133 ЯК 1893:235—6. 134 M7TXIII. 152—3., EOE V. 554—5., 559—64., HK 1891:370—2. Szilágyi S.: Báthory Gábor... 29—30. 135 Sz:U. VI. 97. \Ъв EOE V. 565—6. 137 Szilágyi S.: Báthory Gábor... 29. 138 Mafláth В.: A hajdúk kibékítési kísérlete... 106
