A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Néprajz - Jankó Ákos: A fonó munkaszervezeti és társasösszejöveteli formáinak történeti és recens vizsgálatához

Habarits Lászlóné — Varjasi Lajosné — Nagy Imréné — Szénás Zsigmondné — A kalákát rendező háziasszony a falu egyik módos gazdájának a felesége volt. A résztvevők társadalmi összetétele megosztottabb, mint ahogy azt a hermánszegi példa esetében láttuk. A háziasszony szűkebb köréhez tartozó vendégek, a rokonok és jóismerősök azonban, akik a kalákaközösség alapját képezték, szintén jobbmódú gazdák asszonyai és lányai voltak. A szegényebb asszonyok nem vitték el a lányaikat a kalákába, mert az ő részvételük nem a társasélet igényéből, hanem társadalmi helyzetükből fakadt. Az ingyen munkában való részvételre nem az egész családjuk részére, hanem csak a maguk személyére éreztek kötelezettséget. Ezt a kalákafonót, a háziasszony szűkebb köréhez tartozó közösségének anyagi helyzete miatt, a paraszti társadalom felsőbb rétegének társasösszejövetelei közé sorolhatjuk. Az egy estére szervezett, egyéni érdekű, kalákarendszerű közös fonás legfőbb ideje a farsang volt, annak is inkább a vége. Fülesden januárban, Tiszakóródon februárban, Túristvándiban, Sonkádon, Pátyodon február végén, március elején rendeztek leginkább kalákát, Fülesden azonban, valamint Porcsalmán, már novembertől kezdve voltak ilyen összejövetelek. A tél elején azok a családok vettek igénybe társadalmi segítséget a fonáshoz, akiknek sok kenderük volt, s már akkor látták, hogy maguk nem tudják szöszüket megfonni. Jó fonó asszonyok, s akiknek fonni tudó családtagjaik voltak, lehetőleg nem rendeztek kalákát, hanem maguk igyekeztek szöszüket megfonni. Szólás volt: — Ahány kéz, annyi fonal. A sokfajta fonal pedig a vászonban egyenetlenségeket, minőségi hibákat okozott. Részben ez, részben pedig a kendertermesztés hanyatlása az oka annak, hogy egyes falvakban az utóbbi időkben kevesebb volt a kaláka, mint a korábbi években. Tiszacsécsén 1957 körül évente 5—6 kalákát rendeztek, míg az 1930-as években 10—12 is volt egy télen. Tiszabecsen az 1950-es években már egyáltalán nem voltak ilyen összejövetelek, pedig még 1946-ban nem múlt el hét, hogy valaki ne rendezett volna kalákát. Abban az időben egy este több kaláka is volt a faluban. Ezeket a társasösszejöveteleket a fiatalság más szórakozási lehetőségekkel, mozival, táncestékkel pótolta. Mindenki igyekezett maga megfonni a szöszét, másoknak nem szeretett segíteni. Túristvándiban, Sonkádon kutatásaink idején már a tél végén is ritka volt a kaláka. Túrricsén egy télen már csak egyet-kettőt rendeztek, de ott korábban sem volt ez nagy szokás. Csak az uradalom ispánjának a felesége hívott rendszeresen, minden évben segítséget a fonáshoz, mert ő maga nem font. Rozsályban 1—2, Csaholcon 3—4 kaláka volt már csak egy télen. Gacsályban 8—-10-et rendeztek, de a két világháború között sokkal több volt. Szatmárököritón nemcsak a kaláka, a fonás is elmaradt, a szöszt gyárral fonatták meg. 1948-ban azonban még volt olyan kaláka, ahol 30-an is voltak a fonók. Pátyodon szintén ritka volt az utóbbi időben ez a társasösszejöveteli forma. Akinek sok szösze termett, fizetésért fonatott. Porcsalmán az első világháború előtt volt nagy szokás a kaláka rendezése, később kevesebbet tartottak, de a kender termesztés újabb fellendülésével ismét virágzott. Tyúkodon a vászonruhák iránti igény múlásával magyarázták, hogy a kendertermesztés és a kaláka száma csökkent. 1942 körül még minden héten volt a faluban kaláka, de a második világháború után egyre ritkábban rendeztek. A háború utáni években a közellátási nehézségek is gátlólag hatottak az összejövetelekre. A fejadagok, s a kötelező megvendégelés miatt módosabb gazdák sem vállalhatták a kaláka rendezését.

118 Más falvakban, mint Nagyarban, Fülesden, Csegöldön, Szamossályiban és Szamosbecsen nem tapasztaltuk a kalákák számának a csökkenését. Szamosbecsen 10—15 összejövetelt, Fülesden pedig 4—5 lány- és 8—10 asszonykalákát rendeztek egy télen. Szamossályiba éppen 1942 és 1947 között terjedt el jobban a kalákák szokása. Egy asszony 2—3 fonót is hívhatott egy télen, de családonként leginkább csak egy kaláka rendezés volt szokás. A kalákák fennmaradásának, illetve további terjedésének okát nem annyira a társasösszejöveteli alkalmak szórakoztató jellegében, a társasélet igényeinek hagyományos formák 118 Lajos Árpád Borsodban a kalákák megszűnését két okra vezeti vissza: a minőségben, egyöntetűségben mutatkozó különbségekre és a kendertermesztés csökkenésére. (Lajos Á., 1965: 45.) 311