A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Történelem - Trócsányi Zsolt: Rákóczi Zsigmond (Egy dinasztia születése)

hercegtől, a magyar rendeknek Szabadka, Fülek, Szécsény „ac aliae arces" visszavívásában szerzett érdemeire hivatkoznak, 100 a megnevezett várak közül pedig Füleket a török Rákóczi­nak adja fel, Szécsény eleste Fülek megvételének folyománya. A kérés tehát Rákóczi meg­nevezése nélkül is érthető. 1598 őszi megbízatása is ezzel függhet össze. 1599 tavaszára azon­ban már változik a helyzet. Amikor az országgyűlésen a felsőmagyarországi hadfogadásról van szó, a rendek, ott továbbra sem lévén magyar főkapitány, előbb Forgách Zsigmondra és Thököly Sebestyénre, majd kettejük mellett Serényi Mihályra és Melich Pálra bízzák a hadfogadást. Mátyás főherceg halogatja a határozott választ, s az 1599. XVII. te. végülis úgy szól, hogy Felsőmagyarországon Rákóczi Zsigmond és Forgách Zsigmond fogadja a hadat. 101 Rákóczi ekkor már az udvar emberének számít a rendekkel szemben. Neve nem is szerepel a rendek jelöltjeként a későbbi felsőmagyarországi hadfogadásoknál. Annál népszerűbb etekintetben 1603—1604-ben veje, Homonnai Bálint. Más országos szerepe még kevesebb van — bár ha mégis van, az rangjához illő. Mikor az 1593-i országgyűlés úgy határoz, hogy az adót a Kamara helyett az országgyűlés biztosai hajtsák be, Felsőmagyarországon ő kerül e funkcióba (Dunán innen és túl Illésházy a rendek biztosa, Szlavóniában Istvánffy). 102 1601-ben a helytartó fellebbviteli törvényszékén (ez a hét­személyes tábla korai formája) szerepel. Az országgyűlés Alsó- és Felsőmagyar országra bizonyos főpapokat s főurakat választ meg erre; a felsőmagyarországi főbíróságba három püspök mellé Dobó Ferenc, Rákóczi és Dersffy Miklós kerül, mindhárman az ország bárói. 103 Főispánságokat egri főkapitányságától való megválása után is visel: előbb (a Mágochy­gyámság révén) a Torna megyeit, 104 majd (nyilván a Mágochy-birtokoknak gyámfia kezére jutása után) a borsodit; Eger elvesztése óta ti. e tisztség „gazdátlan", s Rákóczinak már tekintélyes birtokai vannak Borsodban. Az új század elején, Makovica megszerzése után, úgy tűnhet, hogy az öregedő felső­magyarországi nagyúr nyugton ülhet a Mágochy-jószágok átadása után is hatalmas birto­kain: királyi tanácsos, főispán, a törökverő katona híre is övezi, anyagi sikerei pedig lenyű­gözőek. S mindehhez Rákóczi még higgadt, józan egyéniség is: a nagy sikerek nem szédítik meg — de biztonságérzetét sem veszíti el közöttük. Szinte természetesnek veszi azt, ami az ölébe hullik, vagy amit sikeresen kiverekszik magának; de nem látni nála nyomát az újgazda pöffeszkedésének. Ha várat épít, azt is józan számításból teszi, pazarló híre éppen nincs. S nem ambicionál különösebb politikai szerepet sem; ezt annál is nyugodtabban teheti, mert birtokai Habsburg-Magyarországnak már erősen a keleti szélei felé fekszenek, így megteheti, hogy a királyi tanács ritka üléseire, a távolságra hivatkozva, fel se jár. Mintha egy sikeres élet közelednék a konszolidált utolsó esztendőkhöz. Ehelyett valami egészen más történik. Megkezdődik a fiscalis perek időszaka. Arra már Károlyi Árpád rámutatott, hogy ezek a perek „az üres kincstár érdekében" indultak. 105 A Habsburg-birodalom pénzügyi helyzete már a 15 éves háborút megelőző év­tizedekben is igen súlyos. A végvonal fenntartása ismeretesen a többszörösét teszi a magyar­országi adó- és kincstári jövedelmeknek; a kincstár vagy maguk a végvári főkapitányok igen gyakran nyúlnak ahhoz a hosszabb távon öngyilkos fegyverhez, hogy elzálogosítják a vég­várak fenntartására szolgáló falvakat. Eger esetében még Rákóczi vált vissza ilyeneket a kincstár számára — hogy az összeget aztán Munkács zálogsummájába tudják; Szendrő széttékozolt falvaiból azonban éppen ő szerez, jócskán. Ezek a birtok-elzálogosítások képezik a 16. század utolsó évtizedeiben az elsőszámú rendkívüli jövedelemforrást, amellyel a Habsburg-birodalom növelni próbálja magyar­országijövedelmeit. Láttuk az előbbiekben: ez Felsőmagyarországon kb. negyedszázad alatt közel 2 millió Frt-ot „eredményez", persze a birtokok jövedelmeinek elvesztése árán, s visszaváltásuk nagyon távoli reményével. Az Illésházy-birtokok zálogösszegét ismerve, fel­tehetjük, hogy a Dunán innen és túl, meg Szlavóniában ez az összeg egyenként is jóval maga­100 MOE IX. 136—8. 101 Uo. IX. 229., 247., 259., 282—3., 296. 102 Uo. VIII. 31., 103., 131. 103 Uo. IX. 480—1. 104 1591: M Kanc.: LR 4/733., 1597 :NRA 425/34. 105 Károlyi: 1. 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom