A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)
Muzeológia - Fay Béla: Szabó István – életközelből
Amikor eldöntötte, hogy a levéltári kutatást választja élethivatásának, ez az ő felfogása szerint azt is jelentette, hogy megszerzi a legmagasabb tudományos képzettséget a magyar történelemből. Ehhez a bölcsészeti kar elvégzésére volt szükség. Itt azonban nem volt lehetőség arra, mint a jogi karon, hogy az előadások hallgatása nélkül, csupán vizsgázni járjon be. Államtudományi doktori diplomája alapján két félév kedvezményre volt jogosult, de három évet le kellett hallgatnia. Viszont külön engedély nélkül nem járhatott a hivatali munka időalatt egyetemi előadásokra. A főlevéltáros —, aki egyébként távoli rokona is volt, de szakmai területen többször volt nézeleltérésük —, nem járult hozzá, hogy a munkaidőt az előadásoknak megfelelően áttolja. Szabó Istvánnak leadott cikkei szinte mindegyik debreceni laphoz jó kapcsolatot biztosítottak ; úgy látta, hogy az újságíró kötetlen munkaideje, főleg az esti és éjszakai órákra eső szerkesztői munka, lehetővé tudja tenni részére az egyetemi előadások látogatását. Igen jó ismerőse volt Pálfy József, a „Debrecen" с napilap főszerkesztője, maga az újság pedig irányánál fogva legközelebb állott a felfogásához. Szabó István 1924 áprilisában önként lemondott levéltári szakdíjnoki állásáról és május 1-től a Debrecen-nél dolgozott, mint szerződéses újságíró. Pálfy ekkoriban súlyos beteg volt és orvosai sürgős, hosszabb pihenést javasoltak részére. Szabó István kijárta, hogy egyéves betegszabadságot kapjon és vállalta, hogy ezalatt helyette szerkeszti a lapot. Ezt sikeresen is végezte. Mindenütt ott volt, mindent szinte maga végzett, mint akit teljesen betölt az újságírói munka. írt vezércikkeket, színházi, sőt zenei kritikákat. Bár nem volt zenei hallása, nagy akaraterővel és szorgalommal széleskörű zenei műveltségre tett szert és kritikái a hozzáértők szerint mindig helytállóak voltak. Az állásra azonban mások is szemet vetettek. Az igazgató mást kívánt behozni a laphoz segédszerkesztőnek, Pálfy helyettesítésére. Szabó István úgy látta, hogy önzetlen segítségét félreértették. Lemondott előbb a segédszerkesztői megbízatásról, majd 1925. július 15-én felbontotta a lappal kötött szerződést és ugyanakkor belépett a Than Gyula tulajdonában levő és általa szerkesztett Debreceni Újsághoz, mint segédszerkesztő, jóval magasabb fizetéssel. Than Gyula nagyon kényelmes főszerkesztő volt, főleg irodalmi ambíciói foglalkoztatták. Szabó István tehetségét és agilitását jól ismerte és méltányolta. Ő teljes energiával végezte munkáját itt is, de az újságírást mindig csak átmenetnek tekintette. „Felületi, nagy átfogású munka ez", ami őt nem elégítette ki. De bizonyos: ahogy irodalmi kísérleteiből megőrizte a szárnyaló stílust, az újságírásnál szokta meg a tények plasztikus tálalását. Mindez különös varázst adott történelmi tanulmányainak, később pedig professzori előadásainak. Majdnem három és félévi újságírói munkássága alatt —, folytatva Debrecen szabadságharc alatti története részleteinek feldolgozását — l , letette a levéltári fogalmazói szakvizsgát (1925. február 21.); 2 , letette a két kiegészítő jogtudományi szigorlatot és megszerezte a jogtudományi doktorátust (1927. június 15.); 3 , kitűnő eredménnyel letette a bölcsészeti alapvizsgát és szakvizsgát. Az egyetemi hallgatók és a professzorok előtti népszerűsége és tudományos törekvéseinek elismerése hozta meg, hogy 1927. október l-jével tanársegédi kinevezést kapott a Debreceni Tudományegyetem történelmi szemináriumába. Ez lehetővé tette, hogy lemondjon a Debreceni Újság segédszerkesztői állásáról és most már teljes energiáját választott hivatásának szentelhesse. Szabó István megírja eddigi kutatásait összefoglaló munkáját: „Debrecen 1848/49-ben". Ezt a bölcsészeti kar mint doktori disszertációt elfogadta és 1928. január 28-án „summa cum laude" a bölcsészettudományok doktorává avatta. A munka egyetlen támadást kapott, a Debreceni Független Újságban, Haász Imre részéről. Az ugyanebben a lapban március és április hónapban lefolyt vita során a munkát Kiss Ernő levéltáros védte meg, kimutatva a támadás hibáit és félremagyarázásait. A vallásés közoktatásügyi minisztérium pedig eddigi munkássága elismeréséül 1928. júliusban 1000 pengő kutatási ösztöndíjat adományozott Szabó Istvánnak. Mégis úgy érezte, hogy nincs még az igazi helyén. Ugyancsak júliusban felutazott Budapestre és kihallgatást kért az Országos Levéltár főigazgatójától, Csánky Dezsőtől. Vakmerőségnek látszott ez a lépés. A levéltári tisztviselők úgy néztek fel az elismert tudósra, mint akihez nem lehet ilyen könnyen bejutni. Kiüzent neki, hogy pár percre tudja fogadni. Ebből kétórás beszélgetés lett; Csánky kikérdezte Istvánt eddigi életpályájáról, munkáiról, terveiről és befejezésül azt mondta neki, hogy ettől a naptól a Levéltár tisztviselője. Rövidesen írásban 444
