A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Művészettörténet - Sz. Kürti Katalin: Vadász Endre (1901–1944) kisgrafikái

1929 körül kezd lino- és fametszéssel foglalkozni. Kezdetben külsődleges népművészeti ornamensekkel telíti lapjait. Rövidesen azonban szociális mondanivaló kifejtésére használta a fehér-fekete kontrasztban eleve rejlő drámaiságot. 1933-ban hét linómetszettel díszíti Békés István „Vihar az erdőn" с művét.

26 A mesejáték főszereplői kétkezi munkások, favágók, akiknek alakjai a későbbiek során egyre gyakrabban térnek vissza Vadász művein. 1931-től egymás után születnek temperaképei, amelyeken alföldi és Nagybánya környéki tájakat, falusi utcákat jelenít meg. A tempera használata lehetőséget adott a tónusgazdagságra, a nagy foltokban való fogalmazásra és ugyanakkor részletező rajzosságra, vonaljátékra. Véletlennek ható csurgatásai egyesültek művein a kalligráfiával, s mint rajzain, karcain, itt is a japános könnyedség figyelhető meg. Finom, fehér-szürke-kék színvilágát módosította 1933-as és 1935-ös nagybányai útja, majd az olasz tanulmányút. Erőteljes kékek, vörösek, rózsaszínek tűnnek fel a mediterrán élmények hatására. 1936—40 közti korszakára a teljes színesedés jellemző (Tamás Galéria lapjai, „aprés" sorozat).

27 A magyar megrendelők, de külföldi mecénásai is egyre inkább ragaszkodnak a kolorált metszetekhez, karcokhoz. Ekkor készült fa- és linómetszetein — szemben 1930 körüli alkotásaival, de a fametszet magyar képviselőinek: Gábor jani Szabó Kálmánnak és Buday Györgynek műveivel is — a vonal a meghatározó és a fehér szín a domináns, (pl. „Olasz táj híddal", „Firenze"). 1940—43 közti szakaszában a szürke-kék színvilághoz tér vissza. Ekkor készíti „fehér" képei legszebbjeit („Svájci téli táj", „Bárkák" с temperaképek). Az akvarell, a rajz, a kisgrafika veszi át az uralmat 1941-től haláláig. Ha két évtizedes életművét téma szerint tekintjük át, igen változatos képet kapunk. Külföldi útjai élményét számtalan olaj-, temperakép, karc és metszet őrzi. Képzeletét Róma, Velence, Firenze hidjai, kolostorai, ódon utcái, terei mozgatták meg leginkább. A Ponte Vecchióról, a vízen halászókról, Fra Angelico műveivel benépesített San Marco kolostorról, a trattoriákról számtalan műve készült.

28 Alakjai csendesen szemlélődnek, bódék mélyén árut válogatnak, olvasnak. Olasz vedutáin elmerül az epizódokban, áradó, mesélő kedvvel jeleníti meg a kisemberek világát. Nem a pontosság, hanem a hangulat, a miliő visszaadása érdekelte. Megragadó egyéni látásmódja: a báj, a groteszk, a játékosság érvényesítése. Gazdag képzelete finom ötletek révén mutatkozik meg, szinte a keleti emberek ösztönösségével. Nem véletlen, hogy japán rizspapírra húzza le finom hálókból „szőtt" légies, könnyed vonalú karcait. Itthoni tájélményei közül a mohácsi, bajai Duna-part, ill. Sugovica, a Szeged környéki Tisza-vidék, a Balaton és Zebegény, Nagybánya környéke, majd az alföldi síkság ragadta meg. A bajai főtér egyedülálló monumentalitása, a Sugovica halászai s a mellette nyüzsgő piac tömege, a halászbódék, s a lakóbárkák színessége hitelesen, de egyéni képkivágásai révén érdekesen jelenik meg temperaképein, karcain. Vízparti jelenetein magas nézőpontból, mintegy rálátással mutatja be a hajóvontatókat, a vízimalmokat, a befagyott folyón korcsolyázókat, átkelőket. Hajszálvékony vonalakkal összefogott csoportképein, a karcok kis felületén hatalmas tájakat fog át, s tömegeket jelenít meg, némelyiket ezért érzünk Breughel-osnak. Merített Vadász a németalföldiek hatásából, de grafikáit a korabeli magyar élet színeivel, hangulataival telítette, saját ízlése, egyénisége szerint interpretálta. Jellegzetes, kedvelt témája a cirkuszosok, mutatványosok élete. A szegedi, a debreceni, a zebegényi vásáron, piacon szeretettel és gyakran figyelte a megérkező, kipakoló, ponyvát feszítő cirkuszosokat, s az őket bámuló embereket. Festményein elsősorban a sátor színes tömege fogta meg, grafikáin sokkal összetettebb élményvilágot közvetít. A színes külső mögött észreveszi és észrevéteti a sivárságot, a szegénységet. Az álarc, a függöny mögé kandikált, 26 A hét mű ugyan fametszetként került a köztudatba, de valójában linó. Mint Békés István elmondta: ebben a korban a vevők idegenkedtek a linótól, ezért folyamodtak ilyen kegyes „csaláshoz". .27 1937—40 között kb. tíz „aprés" lapot készített. Rubens, Brueghel, Pisarro két-két, Rembrandt, Daumier egy-egy lapját idézte. Ezek az üzleti céllal, árusításra készült grafikák kétségtelenül idézik a „Korcsolyázók"-at, a „Téli táj"-at, de magyar levegővel telítik a nagy németalföldi, vagy francia festőktől vett témákat. 28 pl. Rosner Károly jellemzi így műveit az „Iparművészet" 1932. évf-ban írt cikkében: A magyar fametszet új mesterei — 161—200. p. Maga a „fakarc stílus" kifejezés Galambos Ferenc cikkében fordul elő (KBK. Évkönyve, 1959—1969 107. p.) 322