A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Néprajz - Jankó Ákos: A fonó munkaszervezeti és társasösszejöveteli formáinak történeti és recens vizsgálatához

Gacsályban 10—15 asszony foglalkozott fizetésért való fonással. Korábban lányok is vállaltak fonást, a felszabadulás után azonban inkább kézimunkáztak. Ha a munkáért terményt, élelmet kaptak is, pénzben egyeztek. A járandóságot a napi áron pénzbe átszámították. Előfordult, hogy a fonásért igával rendelkező család fát hozott haza az erdőről a szegény asszonynak, aki a fuvar árát fonással dolgozta le. Az 1950-es években egy pászma fonal megfonásának 4—6 Ft volt a díja. Megtörtént az is, hogy a fonást vállaló asszony kevesebb fonalat vitt haza, mint amennyi szöszt elvitt. Egy fű szöszből 2—3 pászma fonal lett, egy pászma pedig 150 szálból állt. Hogy a fonó asszonynak is legyen fonala, a pászmába csak 100—110 szálat tett. A megfonandó szösz és az abból várható fonal mennyiségét becsléssel is meglehetősen pontosan meg tudták állapítani, később a visszaélések miatt mégis inkább kilószámra adták ki a szöszt fonatni. Császlóban csak néhány asszony font fizetésért. Egy darab aprószösz megfonásáért (négyötvenesért) 20 Ft-ot kértek, nyolcötvenes vékony fonálért pedig 40 Ft-ot. Volt a faluban egy asszony, aki a libából ki tudta venni a szemet. Segítségét mások fonással viszonozták. Csegöldön 6 kg kendermagért 4 pászma fonalat fontak. 1946-ban még vékával mérték a kendermagot. Egy véka magért szintén 4 pászma fonalat kellett fonni. Hermánszegen 2 pászma megfonásának a díja 20 Ft volt. Egy este egy asszony 50—60 igét fonhatott. Egy fej szöszből 300 ige lett, aminek a megfonásáért 30 Ft-ot fizettek. A terményért fonatás szokását az 1950-es években a termények beszolgáltatási kötelezettsége miatt a pénzért való fonatás váltotta fel. Szamosbecsen a második világháború után már nem voltak fizetésért fonó aszszonyok. Akinek sok szösze termett, s maga nem tudta megfonni, kalákát hívott. Azelőtt zsírozóért, tejért, más élelemért, terményért, vagy ritkábban pénzért fontak. Két pászma fonal megfonásának a díja 40 Ft volt, amiért egy asszony egy hétig fonhatott. A pénznek megfelelő értékben egyeztek terményre, élelemre is. Szamosangyaloson még az 1950-es években lányok is vállaltak fizetésért fonást. Pénzt, terményt, élelmet kaptak a munkáért. 30 Ft volt egy darab aprószösz, 50 Ft egy fejeszösz fonásának a díja. Pátyodon egy darabért (4 pászma) 20 Ft-ot kértek, vagy ennek megfelelően olajat, szalonnát, lisztet, lekvárt. Bár tudták, hogy a fonásért kapott bér nem éri meg a munkát, szegény asszonyok szükségből mégis foglalkoztak fizetésért való fonással. Aki magának font, 55 igét tett egy pászmába, hogy szövésnél teljen a fonalból, aki pénzért font, az csak 50 igét, mert a munkáért pászmánként fizettek. A fizetésért való fonatás az első világháború előtt volt inkább szokás. Újabban kevesebben adtak ki fonatni szöszt, akinek sok termett, s nem tudta megfonni, gyakran inkább eladta, minthogy azt mással fonássá. Porcsalmán módos asszonyok soha nem fontak, hanem a szöszt fizetésért fonatták meg. A szegény sorból felkerült asszonyok azonban mindig maguk fonták meg szöszüket. A fizetésért való fonatás emlékezet óta szokásban volt. A munkáért szalonnát, lisztet, tejet, terményeket s pénzt fizettek. Az első világháború előtt egy pászma vékony fonal megfonatásáért 50 krajcárt adtak, a vastagért 20 krajcárt. Az 1950-es években egy pászma (100 ige = 300 szál a motollán) fonal megfonásának a díja 10,— Ft volt. Sokszor egy darab szöszért (4 pászma fonalért) csak 30 Ft-ot fizettek, aminek a megfonásán egy hétig is dolgozott egy asszony. Egy liter petróleumnak 6,— Ft volt az ára, ami mellett nem fonta le a négy pászmát. A megfont fonalat nappal vitték haza. Ritkán fordult elő, hogy a gazdasszony nem volt a fonallal elégedett, de ha ez mégis megtörtént, a következő évben hiába kért tőle fonnivalót az asszony. — Már kiadtam másnak!, vagy — Nem fonatok az idén! — volt a válasz. Tyúkodon a szöszét leginkább mindenki maga fonta meg, de módos családoknál itt is előfordult a fizetésért fonatás. Ha valaki sajátját már megfonta, gyakran pénzért vállalt fonást mástól. Nagyecseden egy zsáknak való darabot 60 cső kukoricáért fontak, s egyéb terményben, ennivalóban, pénzben is egyeztek. A fizetésért fonó asszonyok a vállalt szösz feldolgozását ugyanúgy végezhették a fonóban, mint a maguk szöszének megfonását. így a fizetésért való fonás is történhetett társasmunka keretében, a feldolgozásnak ez a munkaszervezeti formája a saját érdekű társas összejöveteli formákban önmagában lényeges változást nem hozott. Szatmárban, mint általában más kendertermesztő vidéken is, a fonótársaságok alakulásában, a társas fonás szerveződésében különböző szempontok érvényesültek, a munkatársulást egyéni érdekek, társadalmi igények segítették. Egyedül a fonás unalmas, fárasztó, társaságban pedig a vele kapcsolatos játékkal, nótázással, meséléssel, szórakoztató szokások313