A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978 (Debrecen, 1979)

Néprajz - Jankó Ákos: A fonó munkaszervezeti és társasösszejöveteli formáinak történeti és recens vizsgálatához

kai elviselhetőbb volt. Úgy mondták, aki egyedül fon, azt a „vak asszony" kerülgeti. — Eljött a vaktyúk —, vagyis a fonó asszony unalmában pacsikéit, elbóbiskolt, elnyomta az álom. A fonó tehát kellemes szórakozást, vidám időtöltést is jelentett a munka mellett, melyre később is mindig szívesen emlékeztek vissza. A téli esték sajátos falusi hangulatát, sokat emlegetett varázsát a fonók biztosították. Emellett azonban társadalmi események színhelye, a népi társasélet egyik legfőbb szervezeti formája, a népi kultúra fenntartója, hagyományozója is volt a fonó. Találkozási, ismerkedési alkalmat nyújtott a fiataloknak, itt találkoztak a lányok a legényekkel, itt alakultak közöttük szerelmi kapcsolatok. Az asszonyok is szívesen mentek a fonóba, ahol pletykázhattak kedvük szerint. Az emberek kártyázni, a gyermekek szót, mesét hallgatni jártak kedvükre. Az összejárás célja volt aztán a világító anyaggal való takarékoskodás is. Mivel a fonókat a farsang és lakodalmi mulatságok időszakában, a téli hónapokban tartották, ezek szórakozási jellege egymáshoz közel állt. A fonó a lakodalom előkészítő helye, a farsang a lakodalmak alkalma volt. Mindezeket összegezve, a fonónak nagy társadalmi jelentőségét abban látjuk, hogy he* lyet és formát adott a falu közösségi életmegnyilvánulásainak, kifejezést a közösségi összetartozás érzetének, módot és alkalmat a műveltségi hagyományok gyakorlásához és fenntartásához. Mert a fonó összegyűjtötte, magában egyesítette a falu népi irodalmi termékeit, hagyományos játékait, dramatikus szokásait, a népi hitvilág emlékeit, kultikus cselekmények maradványait, hogy azokat megőrizze, tovább fejlessze és a következő generációkra hagyományozza. Bármennyire is alkalmas volt azonban a fonó a falu hagyományos társadalmi életének gyakorlására, a kulturális emlékek konzerválására, a gazdasági átalakulásokkal együtt jelentősége az utóbbi fél évszázad folyamán egyre csökkent. A fonó visszafejlődése az ott őrzött szokásanyag és hagyománykincs fokozatos elszegényedésében is megmutatkozott. Az átalakulás a felszabadulás óta még nagyobb ütemben folyt, ami természetesen megváltoztatta a fonó képét is. A régi nagy fonók egyes falvakban már 1945 után megszűntek, két-három család járt csak össze fonni, de még az ilyen összejöveteleket is fonónak hívták. — Fonónk jön este —, mondták, akik a vendéglátásban éppen soron következtek. A fonótársaságok köre azonban mindinkább csak a rokonokra és szomszédokra korlátozódott. A fonó az 1950-es évek végére mindenütt hanyatló korszakához jutott. A feudalista társadalomban nőtt naggyá, annak teljes pusztulásával az új társadalomnak megfelelő közösségi intézményeknek kellett átadnia a helyét. Ismerkedési, szórakozási szerepét átvették a népi együttesek, művészeti csoportok összejövetelei, a mozi, színház és rádió. Mindez a múltban nem volt, s most pótolták a fiatalok számára a fonót. A szocialista mezőgazdaság egyre nagyobb lehetőséget adott a népi közösségi élet kifejlődésére minden téren. A társasmunkák és összejövetelek új formái mellett mindinkább háttérbe szorultak a régi életformához kapcsolódó társasösszejöveteli szervezetek, közöttük a fonó. A termelőszövetkezetek fejlődése és a kender gyári feldolgozása feleslegessé tette magát a fonást is. A fonó megszűnt, s helyette az új társadalmi viszonyoknak megfelelő más munkatársulási formák és szokások alakultak. 314