A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1977 (Debrecen, 1978)

Művészettörténet - Módy György: Képzőművészeti írások (Blattner Géza–Maghy Zoltán–Senyei Oláh István–Holló László)

csak a különféle milieu-höz fűződő megérzésekből tevődik öszsze. A nagy művészi kultúrák évezredeken át nemzetekhez, helyi viszonyokhoz igazodtak és miért éppen Debrecen maradna ki az együttesből; mint ahogy voltak és lesznek a világ minden táján művészek és mint jómagam is, akik ragaszkodunk és büszkék vagyunk szűkebb vagy magunk-választottá hazánkhoz, hogy onnan merítsünk minden impulzust művészi alkotásunkhoz. Most már az utókor kritikusainak lesz a feladata eldönteni azt, hogy annyi évezreden keresztül vajon helyes volt-e a festőnek vagy a szobrásznak ezt az utat követnie vagy inkább az új művészeti áramlatokhoz szegődve teljesen elrugaszkodni a mindent éltető természettől és az ezt tagadó abstrakcio uniformisába sülylyedni. Mindezek után beszéljenek képeim. Kelt: Boulogne sur Seine Január 5. 1961. A Blattner Géza gyűjteményes tárlatán kiállított ötvenkét műből csak kettő származik a művész korai, Franciaországba költözése előtti korszakából. Ezek már bizonyítják eredeti látásmódját és témaválasztását, sőt felvillantják jellegzetes technikáit és színvilágát is. A Sajókesznyéteni táj (1925) с színes tusrajza ilyen szempontból szerves előzménye a későbbi, francia tájakon festett képeinek. Megmutatkoznak rajta Blattner erényei: a gondos kivágás, a kiérlelt kompozíció és az élénk, de harmonikus színvilág. A Debreceni pásztorok (1923) hidegtűkarc pedig a szinte konstruktívnak nevezhető szerkesztésre építve, biztos rajztudással állítja elénk a gazdag humorral karikírozott jellemző debreceni figurákat. Az alakok mindegyike egyéni karakter s együtt pedig hiteles miliőt sugallnak. Képe feltehetően önálló tanulmányként készült az 1924. évi budapesti kiállításán nagy sikert aratott Debreceni vásár (1923) с művéhez. Lyka Károly méltán írhatta ekkor Blattnerről: „Érdeklődését nem az előadás csínjára fordítja, hanem arra, hogy jól belelássunk emberei lelkébe". Blattner 1926-ban egy párizsi kiállításon nem véletlenül aratott nagy feltűnést és kivételes sikert egy debreceni vonatkozású képével. A kép a hetivásárok egyik mozzanatát örökíti meg, — a gyékénykasban ülő vásáros asszonyok áruikat kínálgatják és egymással tereferélnek. Témáiban később is helyet kap a visszaemlékezés Debrecenre, a szülőhazára {Debreceni fonatoskészítők, 1935). De talán még lényegesebb az a közvetett mód, ahogyan fiatalkori emlékei visszacsendülnek a francia vidék mindennapi életének ábrázolásában. A debreceni vásárok emlékképe csillan meg a Hetivásár Mantes-hen (1933), és Valencay-i hetivásár (1941) с képeiben. A Szabad konyha (1940) és a Valencay-i faluvége (1941) itthoni hangulatot keltenek — a Folyóparti halászok (1942) mögött ott érezzük a művész fiatalkori tiszamenti élményét. Bár Blattner a leghosszabb ideig Párizsban élt, művészete mégis elsősorban a vidéket szólaltatja meg. AL' Humanité kritikusa már 1929-ben felfigyelt rá, akit idegen származása ellenére a francia proletariátus és a vidéki kisemberek élete inspirált alkotásokra. A későbbi években is hű maradt ezekhez a témákhoz, tárlata képei közül elég ha a következőket emeljük ki: Kikötőben (1926) с színes ceruzarajza, az ugyanebben az évben festett Moufftar d-i piac с akvarellje, a Halászok (1936, tusrajz) a Falusi hentesmester (1941, vízfestmény) és a Szénégetők (1942, vízfestmény). Blattner Géza képeiben sajátos és 4G2