A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)

Művészettörténet - Tóth Béla: Gy. Szabó Béla művészete

szódik. — A Paradicsom világába is a végtelen csillagos éjszaka ragyogása visz át bennünket, de itt fokról fokra megváltozik minden. A Paradicsom a Pokollal ellentétben: a fény birodalma — Danténál is, Gy. Szabónál is. Képzőművész számára a dantei műben a legnagyobb nehézséget minden bizonnyal ennek a résznek a képszerű ábrázolása jelenti. A szöveg elvontsága, dogmatikus fejtegetéseinek homálya alaposan próbára teszi az alkotó képzelő, megjelenítő erejét. Gy. Szabó a megoldás titkát a „fény" ábrázolásában találta meg. Paradicsomi képei kavargó, szikrázó, villódzó, tündöklő sugarakból szövődött látomások. Itt derül aztán ki, hogy milyen hasznos volt a „fény" problémájának tanulmányozása. A fény, az egyre fokozódóbb fényesség ábrázolása itt szinte az absztrakció határáig lendíti Gy. Szabó művészetét, addig az absztrakcióig, amelynek értelme van, az, hogy többet mond a valóságnál, de a valóságot is mondja. A Paradicsom képeit tartom a Dantesorozat legjobb darabjainak, mert itt a művész páratlan technikai készségének felhasználásával képzeletének, ötleteinek olyan bőségét tárja elénk, ami megmutatja, mire képes az alkotó, a látvány ábrázolásán túl is; megoldásai itt már a zenével érintkeznek, valami hatalmas földöntúli zenét idéznek, mint pl. a Fény és kereszt megdöbbentő monumentalitást idéző látomása vagy Az angyalok kilenc karának fénycsipkéje, melynek motívumain a népi kézimunka és a bizánci ikonfestészet emlékei derengnek át csodálatos harmóniában. Fokozza a művek értékét és gazdagítja mondanivalójukat, hogy az egyes képeken a művésznek a szereplők szerkezeti elhelyezésén kívül azok legkülönbözőbb lelkiállapotát is meg kellett jeleníteni, a kétségbeeséstől, szörnyülködéstől, utálattól az örvendező csodálkozáson át a mindent átélt ember megbékélt boldogságáig. De kifejezésre jut a sorozatban az is, hogy Dante nagy műve mintegy az irodalom, művészet legfőbb ágainak képviselője is: a Pokol az epika, a Purgatórium a dráma, a Paradicsom a líra, de úgy is mondhatjuk: az első a szobrászat, a második a festészet, a harmadik a zene. A fentiek után nem kell mondanunk, hogy mesterünk alkotása e tekintetben is találó visszaadása a nagy műnek. *** Persze, mielőtt a dantei művel megküzdött volna, Gy. Szabó a könyvek egész sorát illusztrálta. Érdekes és jellemző, hogy e téren a népi eredetű alkotások vannak túlsúlyban: népmesék, népdalok. Ferenczy Júlia kolozsvári festőművésznővel közösen készítették pl. a Farkas-barkas с állatmesekönyv tusrajzait (Ifjúsági könyvkiadó, Bukarest, 1953) s az Eszös gyermök с bözödi mesekönyv képeit (Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1958). 1964ben művészünk hét fametszetet készített az Aranyhajú testvérek с romániai népek meséit tartalmazó gyűjteményhez, 1969-ben pedig ugyancsak fametszetsorozatot, képeket és záródíszeket, a Haja, haja, virágom с népdalgyűjteményhez (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969). A rajzok, metszetek Gy. Szabó legjobb művészi erényeit képviselik: a látás finomságát, az ötlet-gazdagságot, a téma mély, szeretetteljes átélését és a leggondosabb, legművészibb megoldásokat. A szerzői művekhez készített illusztrációk sorát az Ernst Toller Fecskék könyve с kötetéhez készült metszetek nyitják meg, 1934-ben ugyanis Gy. Szabó Béla 4 metszetet készített Dsida Jenő mesteri fordításaihoz az Erdélyi Helikon számára, 1945-ben pedig egy címlapot a Józsa Béla Athenaeum kiadásához, —• de művészünk illusztratív tevékenysége a budapesti Helikon kiadónál (1965) megjelent Lilla с kötet 16 metszetében éri el csúcspontját. Mind ennek a sorozatnak, mind a későbbi Haja, haja, virágom (1969) képeinek az a legfőbb értéke és jellemzője, hogy nem ábraként illusztrálják a műveket, hanem a képzőművészet eszközeivel fejezik ki ugyanazt az érzelmi és gondolati mélységet és szépséget, mely a versekben található, jeléül a művész nagy beleélő és átérző képességének. így maguk a kis képek is egy-egy a versekkel fölérő műalkotást képviselnek, és velük egyértékű műélvezetet nyújtanak. *** A művek és művészek sorsa kiszámíthatatlan. Daumier-t pl. nagy festői értékei ellenére ma is csak mint éles gúnyrajzok alkotóját ismeri a közönség. Ez a helyzet nagyjából Gy. Szabó Bélával is, őt is jóformán csak mint a fametszés mesterét ismeri a nemzetközi 283