A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1976 (Debrecen, 1977)

Természettudomány - Varga Zoltán: Az Erebia ottomana Herrich-Schäffer, 1847 elterjedése és alfaji tagolódása, két új alfaj (E. ottomana lorkoviciana és E. ottomana drenovskyi) leírásával

Varga Zoltán AZ EREBIA OTTOMANA HERRICH-SCHÄFFER, 1847 ELTERJEDÉSE ÉS ALFAJI TAGOLÓDÁSA, KÉT ÚJ ALFAJ (E. OTTOMANA LORKOVICIANA ÉS E. OTTOMANA DRENOVSKYI) LEÍRÁSÁVAL. Az Erebia ottomana H-Sch. a pontomediterrán-oreális faunakörhöz tartozó igazi magashegységi faunaelem. Általánosan elterjedt a balkáni magashegységekben, a Balkán-félszigeten kívül viszont csak elszigetelt, szigetszerű előfordulásai vannak, a Dél-Franciaországi Központi Masszívum területén (Ardeche: E. ottomana tardenota Praviel), a Déli Alpokban, a Garda-tó felett emelkedő Monte Baldo-n (E. ottomana benacensis Dannehl) illetőleg Kis-Ázsia nyugati részén, a Brussza melletti Ulu-Dagh-on (E. ottomana ottomana H.-Sch.). Ez utóbbi egyúttal a faj legkorábban leírt alakja: a nomenklatúrái törzsalak. Bár az Erebia ottomana sem hazánk területén, sem közelebbi környékünkön: a Kárpátok láncolatában nem fordul elő, mégis van — történetileg érdekes — magyar vonatkozása: Herrich-Schäffer ugyanis a fajt Frivaldszky Imre balkáni expedíciói során gyűjtött példányok alapján írta le. Mivel Herrich-Schäffer eredeti példányai az 1848-as bécsi tűzvész idején elégtek, így a Frivaldszky-féle példányokból az a 20 és 20 maradt meg, amelyek a budapesti Természettudományi Múzeum gyűjteményében vannak. Ezért ezeket a példányokat, a típusok megsemmisülése miatt (neo)lectotípusoknak lehet, ill. kell tekinteni. Az Erebia ottomana H-Sch. taxonómiai-állatföldrajzi szempontból sajátos módon tagolódik. Központi, centrális helyzetű, egyúttal a leginkább széles körben elterjedt alakja az E. ottomana balcanica Rebel, 1903. Áreája Horvátország nyugati részétől (Velebit hg.) sávszerűén terjed Bulgária északi és nyugati területeinek irányába. Magábanfoglalja Bosznia és Hercegovina hegyvidékeit, Montenegróban a Durmitor-t és Dél-Szerbiában a Kopaonik és Suva-planina hegységeket. Délkeleti határát a Pirin hegységben, északkeleti határát pedig a Sztara Planinán éri el. Populációi általában nagy egyedszámúak és mind méretben, mind rajzolatban erősen variálnak. Különösen sajátos módon változik a P£ hátsószárny-fonákja, amely az alapkőzet jellege, ill. növényzettel borítottsága szerint mutat ökológiai modifikációkat. A centrális helyzetű alfajt periférikus subspeciesek láncolata veszi körül. Evolúciós szempontból maga a nomenklatúrái törzsalak sem más, mint periferikus alfaj, amely egyúttal a faj elterjedésének délkeleti határát jelzi. A korábban már említett délnyugati periferikus alfajokon kívül (E. ottomana tardenota Praviel, E. ottomana benacensis Dannehl) a Balkán-félszigeten is vannak a centrális helyzetű alaktól délre elhelyezkedő, morfológiailag többé-kevésbé differenciált populációk. Ezek egyrésze vizsgálataink alapján mint új alfaj kerül itt leírásra. E. ottomana lorkoviciana ssp. nova. Areája a Balkán nyugati hegyvidékeit foglalja magában, Montenegro déli részétől terjed az Észak-Albán-Alpok, illetőleg a Korab hegység és a Sar-planina irányába. Megvan Jugoszláv-Macedonia legtöbb magashegységében (Sar-planina, Jakupica, Dautica-planina, Karaorman, Pelister) egészen a bolgár határig, ahol az Oszogova-planinán még ez az alfaj fordul elő. E. ottomana drenovskyi ssp. nova. A centrális alfaj areájától délkeletre elhelyezkedő alak. A Rhodope hegység legnagyobb részén és a Rila vele határos, a Cérna Mesta völgyére néző délkeleti részén elterjedt alfaj. E. ottomana bulgarica Drenovsky. Az Ali-Botus (= Szlavjanka, Orvilos) hegységre jellemző, igen nagytermetű periferikus alfaj. A Drenovsky-féle név az eredeti leírás értelmezése szerint megfelel a mai alfaji kritériumok lényegének, így prioritása van a Warren-féle „bureschi" névvel szemben. A dolgozat táblázatos, ill. ábraanyaga az egyes alfajok elterjedését, méretbeli, illetve rajzolatbeli variabilitását szemlélteti. 16