A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Természettudomány - Fintha István: A Szatmár-beregi síkság növénytakarójának változásai az utolsó évszázadok során és a vegetáció természetes rekonstrukciós folyamatai napjainkban

19. kép. Salicetum triandrae a Szamosbecs melletti szigeten (II. terasz). 1968. az aljnövényzet elsatnyulását eredményezi, illetve nem engedi annak későbbi regenerációját sem. E) Az idősebb - és ezért általában magasabb - íeraszszinteken találjuk a szukcesszió Salicetum triandrae-städiumät. Változatos kifejlődése mellett sok fajjal színezett társulás ez, bár egyes esetekben csaknem tiszta Salix triandra - állományokként jelentkezik. Élőhelyszintje a II. (vagy ennek hiányában a III.) terasz rendszerint 1-4 m magasan levő felszíne. A mindig legalacsonyabb I. terasz átmenete a II. (vagy III.) felé vízben való szegényedést is jelent. Az átmenet úgy szelíd lejtő, mint meredek lépcső formáját öltheti. A magasabb szintek felé tartó vízellátottság-csökkenés az átmeneti zónában a növényfajok sajátos rendeződését eredményezi. (3. ábra.) Ez a szortírozódás (mondhatni zonáció) azonban nem csupán a fajok vízigénye szerint történik. Szembetűnő például a nád megjelenése a lejtős peremeken, ugyanakkor hiánya a meredek lépcsők oldalán. Nincs meg az utóbbi helyen, annak ellenére, hogy a folyóvízi hordalékszállítás törvényeiből következően az ilyen lépcsők aljában iszapos, hosszabb ideig vízzel telt mélyedések is vannak. Ezek az árkok csak akkor nádasodnak be a magasabb terasz felől, ha az átmenet szelíden menedékes. Ezt a jelenséget megfigyeléseim szerint csak a nádnak a reliefhez való viszonya magyarázza. A lejtős és a meredek szélú teraszokon ezért a Salicetum triandrae kifejlődése a színezőelemek összetételének változása miatt kétféle. A cönológiai felvételek között mindkettőre mutatok be példát. (A lejtős típust lásd az 5., a meredek típust a 6. táblázatban!) A bokorfüzeseket, mint említettem, sokszor egyedül a Salix triandra alkotja. A ritkásabb részeket viszont (a mobilidesertákra jellemző módon) töménytelen társulásközömbös faj lepheti el. Megszokott jelenség a fátyoltársulások (a fentebb leírt, Calystegion sepium-Ъа tartozó két asszociáció) térhódítása a zavartalanabb területeken, éppúgy, mint a puhafaligeteknél látni fogjuk. Egyes területeken - többnyire füzesek irtása nyomán - évről évre nagyobb teret nyer az Amorpha íruticosa. Néhol kiterjedt tiszta állományai (legfeljebb a Rubus-szal társul) szakítják meg a Salicetum triandrae zónáját. 7 Déri Múzeum Évkönyve 97