A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Nagy Sándor: Földi János hadházi évei (Adalékok életrajzához és hajdúkerületi orvosi működéséhez)

A harmat tsenkeszről (Földi elnevezése szerint harmat kása szálka fű) ezt írja: „magvaiból jó ízű eledeleket .. . készítenek . .. Szathmár vidékén . . . szedik a magvát .... Kár, hogy az emberek nem esmérik."

2115 A savar (Földi bondor ballá-nak mondja) „hasznára az 1794-ik aratás nélkül való nyár sok gazdákat megtanított . . . a legszárazabb nyáron legbővebben terem . . . a mezőket elborítja . . . a nevezett esztendőben, kivált Debreczen vidékein nagy bővséggel termett, ősszel a gazdák megszedték íűjtőnek és nagy kazlakat raktak beíőle."

2V

' Az élesmosóról: „Debreczen vidékin . . . a szegény asszonyok és gyermekek . . . ezen sárga színű fás gyökereket tsomókba kötözvén árulják."

2

'" Mintha Földi 1795 őszi jelentésének szavait olvasnánk szabatosabb fogalmazásban s ez nem lehet véletlen. A már említett három összeállításon kívül, megmaradt Földi sajátkezű írásában egy részletes botanikai jelentése is. A helytartótanács 1796. szeptember végén közölte a megyékkel, hogy a pesti határban három gyermek Cicuta virosa-val jól lakott és meghalt. Az ilyen szerencsétlenségek megelőzése végett elrendelte, hogy a fizikusok működési területükön figyeljék meg, hol terem ilyen vagy más mérges növény és ezekre a helyekre állíttassanak figyelmeztető táblákat. Földi vérbeli botanikus volt s nem elégedett meg rövid, csak a lényeget érintő jelentéssel, hanem tudományos alapossággal tisztázta a Cicuta virosa, vei aquatica, németül W asser Schierling magyar elnevezése körüli tévedést. A korabeli magyar botanikusok - így Csapó József is -"''* a növényt szószerinti fordítással vízi bürök-пек, mérges bürök-пек nevezték el s ezzel „minket megcsalnak és a mi iigyelmetességünket az esmeretes mérges fűtől elvonván, azt más. Non ens-re függesztik" - állapította meg Földi. (Kiemelés az eredetiben.) Kimutatta, hogy a Cicuta virosa magyarul helyesen csomorika, amely posványos tavakban, réteken és álló vizekben terem, viszont Csapó József a csomorika nevet és mérgező tulajdonságát a lapályos vizenyős helyeken, tavakban és rétek szélén található Ranunculus sceleratus-ra „ruházta", pedig „még eddig sem ember, sem barom nem hallatott, akinek, vagy melynek ez halált okozott volna." A Cicuta virosa téves magyar elnevezése miatt meghatározta a növénynek „a Linnében nem található caractereit" is: „Gyökere tavasszal és nyárban csomós és hasonlít a zeller gyökeréhez. Ősszel és télben valamennyire megnyúlik, ha meg nem metszi az ember, mint a vereshagyma mellesleg gyűrűkre oszlik, és sárga, szagos nedvessége van. Szára vagy kórója csíkos, alól piros, mely 3-4 lábnyira felnő." Csomorikát Földi korábban csak két helyen talált: a Hadházhoz közeli Téglási réten és a Poroszlai tóban, de az elmúlt években ezek a vizek kiszáradtak és „bennek a Tsomorika is elveszett." Megjegyezte: „ . . . készítenek ebből ma is sokan gyilkos mérget", éppen ezért - a helytartótanács utasításával ellentétben - úgy vélte, nem lenne helyes termőhelyeit tilalmi táblákkal megjelölni s ezáltal mérges tulajdonságára a figyelmet felhívni, inkább orvosi hasznáról kell a népet felvilágosítani. Mint a helytartótanácshoz küldött három természetrajzi jelentését, ezt is megfűszerezte néprajzi 245 Orvosi Füvészkönyv, mint a Magyar Füvészkönyv praktika része, (Debreczen, 1813) 151-152. 246 Uo. 188. 247 Uo. 150. 248 Csapó József: Űj füves és virágos magyar kert. (Pozsony, 1775) 724