A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)
Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Nagy Sándor: Földi János hadházi évei (Adalékok életrajzához és hajdúkerületi orvosi működéséhez)
a betegeknél gyorsan megjelenni, „a gyámoltalan nép szegénysége miatt őket nem keresheti íel lakhelyükön, ezért a hirtelen támadt betegségek és gyakori verekedésekből származó sebek sokszor okoznak halált." Elrendelték ezért, hogy minden város szerezzen magának seborvost, akit a város bevételeiből illendően fizessenek meg és arra is rámutattak, hogy az„alkalmatos seborvosok . .. a nép között való orvoslás s élés által állapotjuk lehető boldogítások iránt reménységet szerezvén, kevesebb iizetéssel is megelégszenek", így a város közönséges jövedelméből csupán segítségre, tehát kiegészítő fizetésre szorulnak. A seborvosok alkalmazásáról az év végéig tartoztak gondoskodni, mert a közgyűlés határozata szerint a városok magisztrátusa „minden a seborvos nem léte miatt történhető esetekről maga felelni köteleztetik." 122 A határozatnak azonban nem sok foganatja volt, mert 1797-ben Hadházon, Dorogon, Böszörményben és Vámospércsen még mindig, illetve már megint nem volt seborvos. A közgyűlés ezért e városok tisztjeit szigorúan megintette és ismét kötelezte őket az állások betöltésére. Persze a kérdést közgyűlési határozatokkal nem lehetett megoldani. Nemcsak a hajdúvárosok, hanem nagyon sok más város sem tudott ebben az időben seborvosra szert tenni. Az állandó háborúskodás következtében a seborvosok elsősorban hadiszolgálatba léptek s a polgári lakosság ellátására általában a gyengébb képességűek és hanyagok vállalkoztak. Így volt ez nem egy hajdúvárosban is. Ebben a súlyos helyzetben az a gyakorlat alakult ki, hogy amelyik városnak éppen nem volt seborvosa, sürgős esetben a hozzá legközelebb eső városét hívatta át. A bábák alkalmazása már korántsem volt ilyen nehéz. Bár az általános érvényű jogszabály szerint bába csak az lehetett, aki az örökös tartományok valamelyik egyetemén vizsgát tett, ez alól 1786-ban a helytartótanács kivételt engedett, mert a gyakorlati tapasztalat szerint erre a hivatalra általában csak az igen szegény asszonyok szánták rá magukat, akiknek nem volt módjuk Pestre utazni és napokig ott maradni. Azokon a helyeken tehát, amelyek Budától és Pesttől igen messze estek, felhatalmazták a megyei chirurgusokat a bábaságra jelentkező asszonyok tanítására. Az oktatás befejezése után a chirurgus és a fizikus vizsgáztatta a jelölteket s ha megfeleltek a szakmai követelményeknek, mindkettőjük aláírásával ellátott bizony ságlevelet kaptak és ez jogosította fel őket a bábaság gyakorlására. 12 '' A hajdúkerület is élt ezzel a lehetőséggel s ilyen, lényegében helyi kiképzéssel tudta biztosítani, hogy a városokban általában megfelelő számban működtek bábák. Kerületi bábának azonban ezután is csak olyat alkalmaztak, akinek egyetemen szerzett oklevele volt. A kerület egészségügyi szervezete a városi seborvosokból, bábákból, valamint a kerületi seborvosból és bábából állott. Ennek a szervezetnek a feje a kerületi fizikus volt. Hatásköre azonban csak az ellenőrzésre, oktatásra és kötelességüket hanyagul végzők szóbeli megintésére korlátozódott. Ha a figyelmeztetés nem használt, jelentést kellett tennie az illetékes magisztrátusnak, mert a szolgálatból elbocsátásra csak ennek volt joga. A már említett Egészségügyi Szabályzat értelmében a chirurgusok kizárólag sebészettel foglalkozhattak. A belső bajokat csak a kerületi fizikus gyógyíthatta, akit emellett még egy sor kötelesség terhelt: büntető ügyekben orvosszakértői vélemény adás, a közegészségügy, a mérges anyagokat árusító üzletek ellenőrzése, az állatorvoslás, az időjárás havonkénti alakulásának figyelemmel kísérése, a városok, a kerület és a helytartótanács esetenként kiadott felhívásainak teljesítése. E sokirányú és terhes munka becsületes ellátása egész embert kívánt. Földi erejét sohasem kímélve dolgozott a hajdúvárosok népe érdekében. Működéséről és a kor egészségügyi állapotáról jelentései is számot adnak. 122 HBmL. Közgy. jkv. 12. kötet 67. 123 1786. május 16-án kelt 20375. sz. rendelet 12. pontja. Közli Linzbauer Xavér: Codex sanitario-medicinalis Hungáriáé. Tomus III. Sectio I. (Budae, 1853) 245-249. 680
