A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Történelem - Fintha Gábor: A Hortobágy lótenyésztésének története

repe jelentős lehetett volna, a helyi adottságokat jól hasznosító fajtajelleg miatt. A ménes származása tehát fajta tekintetében elég homályos, kiegyenlítettsége nem megfelelő, viszont vérszilárdsága nagy, a tulajdonságok biztosan örökítődnek. A ménes jellegére főként a spanyol vér nyomta rá bélyegét. Ez leginkább a következőkben nyilvánul meg: félkos fej, kissé széles és vastag nyak, széles, izmos szügy, lágyékban kissé hosszú, de izmos, dongás törzs, erőteljes far. A végtagok jó állásúak, erőteljesek, a paták kissé nagyok, esetleg hiányosak. A szárak - a spanyol jellegnek megfelelően - hosszúak, így a ló magas, akciós járású, tetszetős mozgású. Vérmérséklete élénk, magassága 158-170 cm, színében leggyakoribb a pej. Rendkívül edzett és kitartó lovak. (Békessy L. 1882.) Létszámainak adataiból idézek ismét. Az 1880. évi összeírás alkalmával Debrecenben 6774 db ló volt. Ebből 180 mén, 2674 kanca és 3919 herélt. 6610 ló volt a polgárok birtokában, de ennek csak 50%-a járt fogatokban, mert a kimutatás szerint 3311 db a Hortobágyon legelt. Ősszel minden gazda saját tanyáján teleltette lovait. A polgárok lovain kívül állt a városi ménes, az „országosan ismert s igen jóhírben álló ménes, mely a bécsi világkiállításon elsőrendű kitüntetést nyert." (Békessy L. 1882.) A debreceni városi ménes történetének első fontos szakasza a XIX. sz. 80as éveivel zárul le. A ménes tenyészirányának alakulását ezideig a véletlenszerűség jellemezte. Fajta összetétele időszakonként rendszertelenül változott, hisz mindig a pillanatnyi lehetőség szabta meg a használt ménállomány minőségét, vagy a vásárolt lovak fajtáját. Meggondolt célú tenyésztés tehát így nem folyhatott. A sok vihart átélt ménes azonban mindezek ellenére is értékes alapanyagot jelentett a Tiszántúl továbbfejlődő lótenyésztési centruma számára. A nonius tény észirány elindulásától a Hortobágyi Állami Gazdaság megalakulásáig A tulajdonképpeni céltudatos tenyésztő munka akkor kezdődött, amikor a ménesbe először hoztak tiszta vérú nonius mént. Bár 1880-8l-ben már felállításra került az Ostreger-Nonius és a MachbetNonius, a szoros értelemben vett nonius tenyészirány elindulását mégis 1885től számítjuk, amikor a város az első törzsbeli noniust - a Nonius XII-6-ot állította be tenyésztésre ménese számára. Az l.-es számú táblázatban Debrecen város ménesében fedező méneket ismertetem 1880-1943-ig. A továbbiakban aztán mindinkább csak nonius méneket használtak, melyek javító hatására ugyancsak szükség volt. Összehasonlításul hadd adjak ismét néhány számadatot az állomány megoszlásáról. 1882-ben a városi ménesben 40 hágómén volt, 56 anyakanca, 33 kancacsikó, 23 méncsikó, összesen tehát 152 ló. Ezidőben egy városi, négy cifra, öt renyhe, egy csődör és egy szűzménes legelt a Hortobágyon. 12 ménes tehát, melyek mind a gazdák által közösen választott számadó gulyás felügyelete alá tartoztak. Minden gulyához egy-egy ménes rendeltetett. 346