A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Történelem - Fintha Gábor: A Hortobágy lótenyésztésének története

Ezekben az években a ménesben lévő törzskancák tenyészeredményét 66% körül találtam. A 2-es számú táblázatban ugyanebből az időből részletezem néhány kanca csikózási %-át. Mint látható a kancáknak még törzskönyvi nyilvántartási száma sincs, ez csak 1881-től található. A tenyészeredmények jónak mondhatók, ez azonban sajnos nem jellemző a ménes egész története folyamán. (HBmL. IV. В. 1409/C.179 1861.) A legeltetés általában hét, esetleg nyolc hónapra terjedt, kora tavasszal kezdődött, hisz ki kellett használni a jó időt. Az állatok eléggé szűkösen teleltek, ezért minél előbb szükség volt a jó legelőre. Ebben az időben a Hortobágy még bővelkedett is ezekben. „Legnagyobb fontosságot kölcsönöz azonban e ménesnek azon körülmény, hogy nem gazdálkodási, nem nyerészkedési szempontból tarttatik fenn, hanem olyan hatósági intézmény, mellyel az egész város lótenyésztésének emelése céloztatik" (Békessy L. 1882.). Ez az oka annak, hogy a 40 ménből csak 1-2-t használ saját ménesébe a város, a többi díjtalanul a polgárok lovát fedezi. A mének túlnyomó többségét így a cifra ménes használja, mely a polgárok tulajdonában lévő, tenyésztésre alkalmas kancákból áll. Ezeket a kancákat bizottság választja ki. A cifra ménes jobb minőségű legelőt is kap, mint a renyhe-ménes. A renyhe-ménesbe a gazdák tulajdonában lévő olyan lovak tartoznak, melyek csak a fő munkaidőszakban dolgoznak. Itt a gazdák saját ménjei fedeznek. Ebben a ménesben tartották továbbá a növendék csikókat is. A városi ménes fő célja tehát az volt, hogy a cifra ménes számára megfelelő számú mént neveljen, ill. tartson. A város méneséből biztosították még Debrecen egy ötös-, három négyes-, és két kettős fogatának lószükségletét Is. Eladásra csak a kisorolt, tenyésztésre nem alkalmas egyedek kerültek. Mindezek ellenére a ménesben nem tudtak kielégítő tenyészeredményeket felmutatni, így a város vezetői szükségesnek látták a tenyészegyedek még gondosabb összeválogatását. E célból kérték fel az akkori idők legnagyobb hazai lótenyésztési szakemberét Kozma Ferencet, a városi ménes rendezésére és a helyes tenyészcél meghatározására. Ez időszaktól legfőképpen nonius méneket használtak, a tenyésztés tendenciája egyre inkább a tiszta nonius fajta kialakítását célozza. A korabeli fedezőmének között néhány igen magas tenyészértékű egyed is akad, mint az emlékezetes 498 Nonius XXIX-6., mely a legnagyobb számú törzsivadékkal rendelkezett. 1886-ban született, színe gesztenyepej, magassága 169 cm. Származása : 386 Nonius XVI-Nonius XXIX. 244 ivadéka közül 8 törzsmén, 10 országos fedezőmén és 57 anyakanca. A felszabadulás után előkerült minden kanca pedigréjében szerepelt .A hortobágyi kancacsaládokban 1937-ig bekapcsolódott 52 országos fedezőmén közül 46-nak közös őse. Külseje igen jó volt, jól ívelt nyak, kiemelkedő mar, jól dőlt izmos lapockák, kiváló csontalap. Termékenyítési eredménye 84%. Leányainak átlagmérete 167,2-196,2-20. Debrecen szabad királyi város lótenyésztési bizottsága 1901. évi működéséről szóló jelentésében a következőket olvashatjuk: „A tenyészirány állándóan a nonius faj s ennek pontos kivitele különösen a város törzsménesében, hol idegen vérvegyülék zavarólag nem hat, eredménye szembetűnő". A lótenyésztési bizottság javasolja a nonius tenyészirány meghagyását, de ezenkívül félvér mének felállítását is azon célból, hogy a polgárok remondának valót is 347