A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Történelem - Fintha Gábor: A Hortobágy lótenyésztésének története

1697-ben a város tanácsa elrendelte, hogy „az Lovak az Hortobágy mellé kihajtassanak és vigyázásnak okáért melléjek puskások rendeltetnek." (HBmL., T. Jkv. 1697.) Ezt a kevés számú lovat még persze nem lehet a mai értelemben vett ménesnek nevezni. A város kisszámú ménese eleinte a debreceni gazdák lovai közt legelt, anyagát még igen különböző fajtájú, rendű és rangú lovak adták. Hamarosan egyre nagyobb gondot fordítottak rá: 1700-ban a város már ménespásztort fogadott. 1701-ben a ménes saját legelőt kap: „a lovak legeltetése a Köselyhez rendeltetik, egyéb féle marha ott ne járassék". (HBmL., T. Jkv. 1701.) Ebben az időben a város ménese „leginkább bitangság s a caducitás (magvaszakadás) következtében a városra szállott lovakból alakult", s célja az volt, hogy a városnak megfelelő számú igás és hintós lovat adjon. (Hetey S. 1966.) 1727-30-ig adatok szólnak arról, hogy a város lovaitól földbért fizetnek a ménespásztornak. 1733-ban kútbér fizetéséről is van feljegyzés, mígnem 1734ben kutat ásnak a város ménese számára. (Ecsedi I. 1914.) Nézzünk néhány számadatot is az évekből. Az 1736. évi kimutatás szerint így oszlott meg az állomány: Öreg és negyedfü kanca Öreg és negyedfü herélt Harmadfű csődör és kancacsikó Bélyogzott csikó Öreg és ifjabb csődör Bitang, herélt és kancaló Kimustrált kocsibeli ló Bályogzatlan csikó Összesen: 37 év elején 15 év elején 7 év elején 10 év elején 4 év elején 8 év elején 1 év elején - év elején 34 év végén 10 év végén 6 év végén 8 év végén 5 év végén 4 év végén - év végén 10 év végén 82 77 A következő esztendőkben a szakszerűtlen kezelés következményeként a gyenge, kiöregedő állományt betegség kezdte tizedelni. 1736 és 1750 között 190 ló „esett el döghel a ménesből". Legsúlyosabb volt a helyzet 1740-ben, amikor 65 és 24, 1746-ban, ill. 1747-ben 86, ill. 89, 20 ló hullott el. „Hiába volt a kuruzsló kovácsok minden mesterkedése". (Gaál L. 1966.) A lovak kezdetleges „akiokban" voltak elhelyezve. A vemhesség nem volt több 25-30° o-nál. A csikók teljesen vadon nőttek fel, csak negyedfü korukban bélyegzésnél kaptak kötőféket. A leromlott, silány állomány csak nyűg lett a város nyakán, tovább tartani nem volt értelme. így 1751-ben feloszlatták a 62 darabot számláló ménest. Két évtized elteltével azonban szükségesnek bizonyult újjászervezése. 1774. május 9-én Domokos Lajos főbíró szenátus és comunitás gyűlésén egy 60 darabból álló ménes felállítását fogadtatta el a polgárokkal. A lóállományt gondosan válogatták össze, „jófajtájú" kancákat vásároltak a pesti és győri vásárokon, s vettek a Wesselényi-féle híres zsibói ménesből is néhány egyedet. (Ecsedi I. 1914.) Ez utóbbiak valószínűleg erdélyi fajtájúak voltak. A 60-as létszámot rövidesen 133-ra emelték,majd 1789-ben a hortobágyi lóállomány létszáma már 374. 1814-ben a város ménesében 8 hágócsődör volt. Tanácsi jegyzőkönyvek adatai szerint ezek egyrésze nem bizonyult megfelelőnek, ezért elrendelték, 344