A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975 (Debrecen, 1976)

Történelem - Nagy Dezső: A Pokrócz-féle balmazújvárosi földmunkásmozgalom költészetes

Hol van az Isten? - Ha hiszel benne, benned és mindenütt a nagy mindenségben. S ha nem hiszek Istenben? - Akkor számodra nincs Isten. (és így tovább sorolva, számbaveszik a hit dogmáit, az ember születését. Világnézeti oktatást tartanak panteisztikus alapon, ahogyan ezt korábban a zsoltárokban láthattuk; s a végén egy ügyes taktikai fordulattal a közelgő választásokra terelik a szót és tanácsot adnak, hogy miként lehetne és kik által megragadni a hatalmat): Hát ki után menjünk, ha nem a papunk után? - Az után menjetek, akik bátor szivvel megmondják az igazságot mindenkinek; aki nem ijed meg a papok, urak, grófok, de még a szolgabírók árnyékától sem. De hol vannak ilyen emberek? - Majd elmennek közétek ők, - az apostolok, a nép barátai, s úgy fognak szólani hozzátok, ahogyan ezen írásban én szólottam hozzátok. S azt fogják tinéktek mondani: Testvéreim, eljöttem közétek, hogy megértsetek engem. Én is azt keresem, amit ti. No, és mit keresünk? - Több földet, több szabadságot, több kenyeret, több jogot, több tudást és több életet magamnak és gyermekeimnek. Most és mindörökkö. Ámen.

17 De a mozgalom legnagyszerűbb rátalálása a jövendőmondó rigmus, melyet az agrármozgalmak vezetőinek példáján, hagyományként, maga Pokrócz Ferenc földműves, a párt titkára, s egyben vezetője írt. A szöveg a hagyományos párosrímekben íródott, s úgy véljük ez az első ilyen természetű anyag, amely a Naptárak megszokott százesztendős jövendőmondó, csíziós verseit amelyek a hagyománytisztelő paraszti rétegnél igen népszerűek voltak, s azok ma is, megkísérelte, hogy plebejus, lázadó hangvételű, harcra buzdító rigmusokra hangolja. Ilyen kísérletet csak évtizedek múltán Gábor Andornál találtam, az egyik amerikás magyar munkásnaptár „hónap" verseiben. Jövendőmondó vers (részletek) .. . Ezer éve élünk szép Magyarországon, Ott voltunk mindenütt a gyászos csatákon. Hol a szegény jobbágy a vérét hullatta, S jutalmul a várúr ostorral csapatta. Láttuk Dózsa harcát, kínos végküzdelmét. Mikor a hóhérok vastrónon sütötték. Ha szorult a kapca, kedves volt a jobbágy, Mikor nem volt veszély, ütötték és rúgták. Testvérek vagyunk mi, ezer hosszú éve. Mit az egyik látott, a másik jegyezte. S igy tudjuk a népnek ezer búját-baját, Nevünk: Koplaló munka és Üldözött Igazság! Tél Sűrűn esik a hó, rémesen zúg a szél, Fűtetlen szobádban, kevés lesz a kenyér. Az új esztendőben adósságra szorulsz, Elviszik vagyonkád, ha fizetni nem tudsz. Rongyos lesz a ruhád. Szíved-lelked reszket, Ha éhező fiad sírva kér kenyeret... 17 Uo. 1910. jan. 29., febr. 5, 12. 336