A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Történelem - Székely György: A mezővárosi fejlődés kérdései a XVII. század közepéig

töltötte meg és félreérthetetlenül a mezővárosi vérszopókat, kevélyeket, akik „jószágokban felfuvalkodtanak", bírálja, fenyegeti, míg a szegényeket felmagasztosulással kecsegteti: „Az igazakat te mind megtartod. Az kegyeseket megoltalmazod. Az szegényeket felmagasztalod, Az kevélyeket aláhajigálod". Kecskemét reformátora Bakonyi Albert volt, a kiterjedt kecskeméti vagy ceglédi egyházmegye esperese (püspök címmel), 1563 körül ceglédi lelkipásztorként állt a svájci irányzat mellé. Kecskeméten 1564-ben török főség alatt adták meg a lehetőséget külön protestáns templomépítésre. Cegléden működött még lutheránusként Szegedi Kis István az 1540-es években. A reformáció irányzatai különösen Debrecenben, a jóval fejlettebb, piacutcás helységben harcoltak egymással élesen. A plebejusok követeléseinek Arany Tamásban akadt szószólója, aki az antifeudális felkelések hangján bátran hirdette, hogy „szabad megtagadni és elkerülni a vámot", hogy „nem kell a hitlen és pogány fejedelemnek szolgálni és engedni". Aranyt tanai visszavonására kényszerítették. A reformációt ugyanis a város gazdag elemei sajátították ki. Török Bálint, majd annak Debrecenben élő felesége a reformációt támogatta. A gazdag városlakók számára pedig igen kedves volt Melius Juhász Péter tanítása: „az igaz isten szerint való kalmárság és kereskedés jó és kedves isten előtt". Debrecenben a reformáció teljes diadalt aratott, 1552-re a katolikus egyház teljesen megszűnt. A debreceni zsinat (1567) szabályozta a magyarországi kálvinista egyház életét, egyik munkálatát János Zsigmond magyar ellenkirálynak, a másikat a debreceni, nagyszombati, kassai és nagyváradi kereskedőknek ajánlva. Melius püspök jó és rossz fejedelemnek egyaránt engedelmességet követelt, az adót és vámot meg kívánta számára adatni. A reformáció kora kiéleződő harcok közepette Debrecen oktatásügyi, kulturális fejlődésének is fontos állomása. A debreceni nyomda megalakulásának idején, 1561 júliusától 1562 nyaráig élés Huszár Gál állott. A nyomda kiemelkedő jelentőségű volt, természetesen tükrözte kora erőviszonyait. A debreceni kollégium tankönyvei és irodalmi művek is kerültek ki innen. Debrecenben jelentek meg Melius Juhász Péter különféle munkái, közöttük az Arany Tamás elleni polémia. Annak jelképéül, hogy bármilyen önkormányzat sem szakíthatta ki a mezővárosokat a feudális valóságból, Debrecenben nyomták ki 1565-ben Werbőczi Hármaskönyvének Veres Balázs-féle fordítását, a Magyar decretumot. Egy nemzedékkel később újra kibontakozott az ortodoxiaellenes egyházpolitikai mozgalom. Újfalvi Imre - akinek peraktáit Keserű Bálint tette közzé - debreceni rektor és lelkész volt az 1596-1602 években, egyben író és a nyomda gyökeres megújítója. Társaival együtt 1607-től állt viszályban a tiszántúli református papsággal s bár 1612-ben emiatt világi bíróság elé állították, az ellenállás 1616-ig tartott. Közben a kisebb mezővárosok is kialakították művelődési intézményeiket (a reformáció korára nyúlik vissza a nagykőrösi gimnázium, több mint 300 éves a kiskunhalasi). Debrecen gazdag vezetői nem felejtették Melius püspök intését: „Ne csinálj körösztös hadat!" 1563), bizalmatlanul nézték a törökellenes Karácsony György, a második „fekete ember" népi reformációtól áthatott mozgalmát, aki hasztalan tett kísérletet Debrecen belterületén a bíró elfogatására. A polgárok 366