A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Történelem - Székely György: A mezővárosi fejlődés kérdései a XVII. század közepéig

szembefordultak a felkelő parasztokkal, fegyveresen elfogták a népvezért, a bíró ítélkezett és 1570 tavaszán Karácsony Györgyöt Debrecen piacán kivégezték. Ez a magatartás része volt a rendi Magyarország, a Habsburg-hatalom, a török megszállás, az erdélyi fejedelemség közötti sokirányú magatartás politikájának, amit a nagy alföldi mezővárosok patrícius vezetése, hősinek egyáltalán nem mondható művészetté fejlesztett ki. Az átmentés minden áron, ez volt a mezővárosi politikai vezetők fő eszköze, nem politikai realizmusból vagy bölcs körültekintésből, hanem életük megmentésén túl saját előjogaik és a szegény nép feletti uralom makacs védelmére. Ez a gyakorlat messzemenően kibontakozott Debrecen patríciátusánál, de először Szegedénél bukkant fel. Szembefordulva ugyan 1514-ben a felkelő parasztokkal, Szeged mégis halálos veszedelemben forgott. A délvidéki zsoldosok nem tekintve parasztellenes érdemeiket, a szegedi gazdagok vagyonára vágytak: „hogy az urak Nagyszegedet adnák nekiek kobzásra szolgalatjukért, ők azon megilígednínek. Kin az urak sokat tanácskozának, mit kellene tenniek. Mert ezt forgatnak vala: az Szeged nagy váras Magyarországnak; más penig, hogy király fő várása vóna: nem engedek". A vita szemléletes fényt vet a mezővárosellenes reakció és a királyi birtokvédelem összeütközésére. De nem az utóbbi döntött, hanem a vesztegetés: „Azonban az szegedi birák, polgárok jüvének nagy ajándékkal az urakhoz, és elnyumák, hogy Szegedet meg ne raboljanak." Nem a töröktől való félelem évtizedeiben alakult ki tehát ez a gyakorlat, de érvényesült akkor is. 1528-ban a szegediek az odáig nyomult török hajósoknak és lovasoknak fizetnek, kíméletet kapnak, de nem is gátolják a törököt szerzett zsákmánya elvitelében. Szeged utóbb török palánkvárossá lett, katonai gyülekezőhellyé. Lakossága a kun pusztákon a jellegzetes alföldi életmódot folytathatta. Népességét 1554-ben 6765-re tették, tehát 1522-höz képest a hanyatlás legfeljebb 16%-os. Szeged forgalmas város maradt és a Luigi Marsigli által talált budai török kereskedelmi elszámolások rá is vonatkoztak. Nem kevésbé veszélyes pillanatai a dús jövedelmű Debrecennek is voltak: amikor Schwendi Lázár császári hadvezér bizalmatlanná vált a magyar lakosság iránt. Noha Schwendit nem az ellenreformáció gondolatai hatották át, hiszen a lutheránus vallást támogatta, 1571-ben a magyarság háttérbeszorítását javasolva, Debrecen elpusztítását s a Tiszántúlra németek telepítését is felvetette. Az ügyeskedő, pénzzel dolgozó debreceni városi tanács 1590 előtti működése tükröződött egy budai pasa visszatekintésében, amely szerint a helység „értelmes elöljárókkal s főemberekekl dicsekedett s oly ügyes és derék kereskedőiről, oly életrevaló és tehetős lakosságáról volt nevezetes . . ." így gondolhatott arra a Bocskai ellen hadat gyűjtő Belgiojoso. hogy zsoldra kölcsönt vesz debreceni kereskedőktől. Az 1670/90-es éveken a debreceni vasművesek egyaránt szállítottak töröknek, császárinak. Teleki Mihály levelezésében (1675) a debreceni bíró és tanács mint olyan pénzforrás szerepel ismételten, amelytől kölcsönt reméltek a németellenes erők - ám nem kaptak. Akkor a labancok a debreceni piacról hurcoltak el bujdosókat, miközben a debreceniek azzal magyarázkodtak, hogy „egyik előtt sem teszik bizony űk be a kaput", viszont a váradi basát értesítették a veszedelmes állapotokról. De kereskedők ezután is felkeresték Debrecent. Az 1681 novemberében Debrecent fenyegető császári bevonulás veszélyét a közgyűlési döntés azzal próbálta elhárítani, hogy „eleitől fogva a mi őseink nem fegyverrel oltalmazták e helyet; ha elfutunk, többé Debrecen nem lészen. Azért most is vagy élet, vagy halál, de embereinket küldjük kenyerekkel és valami kézbeli honoráriummal" a generális elé. 1686-ban Cap367