A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Természettudomány - Aradi Csaba–Dévai György–Fintha István–Horváth Klára–Bancsi István–B. Tóth Mária–Ötvös János: Tanulmányok Haláp élővilágáról

Viszonylagos egyrészt azért, mivel a meglevő természeti adottságok által biztosított feltételek között ugyan, de zömmel késői korokban alakultak ki, a környezetüket érő számos fajta mesterséges hatás kereszttüzében. Ezért csak nagy vonalaikban hasonlítanak korai, rég elpusztult elődeikre. E biotópok a sok felől érkező és sokféleképp ható gátló tényezők miatt teljes fejlettségüket legtöbbször el sem érhetik, sőt szukcessziójuk is általában eleve speciálisan módosult formában pereg. Relatív (és bizony jócskán lecsökkent) értéküket az a tény is aláhúzza, hogy izolált elhelyezkedésük, kiterjedésük rendkívül öszszehúzódott mérete miatt a szomszédos kultúr- és félkultúr területek befolyása kezdettől fogva érvényesül alakulásukban, s ezért a másodlagos viszonyokhoz egyre inkább asszimilálódnak. Alárendelt voltuk miatt meghatározó jellegük, számottevő jelentőségük a táj arculatában már nem fejeződik ki. Élőviláguk egésze is igen kevéssé őrzi a korábbi idők elmúlt körülményeinek hatásaira kialakult eredeti arculatát, összességében - mondhatni - „emlékeztető" értéket képvisel csupán. Ez állományok némelyikében ugyan több jellemző ősi vonás maradt meg a flóra területén, faunájuk azonban - különösen a magasabbrendű állatcsoportokat tekintve - csaknem mindenütt áldozatul esett annak az uniformizálódási folyamatnak, mely az Alföld legtöbb erdős táján, vagy tágabb területű kultúrzónáinak agrobiocönózisaiban játszódik le napjaink egyre gyorsabb tempóban változó, fejlődő és mind nagyobb teret nyerő agrikultúrájának hatására. Pontosan így van ez a legmagasabbrendű növényegyüttesek maradványainak kérdésében is. A sasharasztos aljú gyöngyvirágos tölgyesek két foltja (melyek az összterületből 0,1%-nál is kevesebb értékkel részesednek) szántók, akácosok közé ékelve áll - sejthető, hogy meddig! Egyetlen darab él még a keményfaligetekből is, de a szétszabdalódott pusztai tölgyesek nemrég összefüggő néhány területére már benyomult az ültetett akác, tág teret követelve minden áldatlan hatása részére. Akácosokban, volt tölgyesek elfeledett helyén tengődik néhol a Dictamnus és a kipusztuló Bulbocodium. Utóbbit ugyan tavaszonként még szép tömegekben - kosárszámra - láthatjuk a debreceni virágpiac árusainál, akik biztos módszerekkel járulnak hozzá végleges eltűnéséhez. Tehát e sokat emlegetett és valamely formában mindig maradvány-jellegű kis szétszórt foltok, melyeknek egymással való összefüggése rég megszűnt, számukra többnyire teljesen idegen környezetben, elkülönülve a szemünk előtt degradálódnak, évről évre sínylődnek, egyre-másra fogynak. Megmentésük, vagy fokozottabb védelmük pedig (a hangoztatott szekunderré váló jellegeik ellenére) még érdemes volna. Ez ugyan jóval összetettebb feladatot jelent, mint valamely homogén területből elkerített kisebb rész megóvása, hiszen míg egy ilyennek tágabb, jellegében hasonlónak megmaradt környezete megfelelő feltételeket biztosít, addig Haláp hajdani természeti kincseit rejtő kis állományai esetén a szigetszerűséggel járó veszélyeket kellene először kiküszöbölni. Ezt elsősorban az ilyen területek jellegével egyező, vagy megközelítően azonos, elegendő szélességű védőövezetek létesítése segíthetné elő. Az egy-egy vonásukban ősi jellegeket őrző maradványerdők tudományos értékének méltatása mellett nem hanyagolhatjuk el gazdasági jelentőségük kiemelését sem. Ezek a fás biotópok ugyanis általában az erdőgazdasági kártevők felmér3* 35