A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Nagy Olga: Archaikus világkép és mese-hagyományozás

Nagy Olga Archaikus világkép és mese-hagyományozás Köztudott ma már a népmesekutatásban, hogy a mese éppen úgy múltbeliség, ősi világlátás, mint ugyanakkor jelenkoriság, a múltnak jelenbeli, az ilszóbeli művészet. Hiszen a mese-variánsok ugyanúgy magukon hordják az elődök, miként az újramesélők szellemi, lelki jegyeit; állandó változásban és fejlődésben alakulnak ősidők óta napjainkig. Éppen ezért a mesét csakis bonyolult, „hagyomány és változás összefüggéseiben" vizsgálhatjuk,, mert lényegét nem érthetjük, ha nem ismerjük „az átmeneti formákat, egymásba olvadást, keveredést", amelyeken „keresztül tör utat magának az új" (Ortutay, 1971: 284,6). Mi indokolja hát azt a vizsgálatot, amely a népmesében főleg az arcaikumot veszi számba? Több ilyen indokunk is van! Az első és legfontosabb az, hogy éppen ma, amikor már tisztázódtak a fenti összefüggések, hasznos, sőt elengedhetetlen az újbóli vizsgálat olyan meseközösségekben, ahol ma is eleven meseélet van. Ilyenre találtam a Kolozs megyebeli Méra és Szucság, a Maros megyebeli Maros-Szentkirály, Mező-Bánd és Marosvécs cigány közösségeiben. Hasznosnak tartom mai kutató számára az archaikum számbavételét azért is, mert legújabb gyűjtéseink könnyen elfelejtetik velünk a mesének és hagyományozásának azt a dialektikus útját, amelyet megjárt; könnyen csak azt látjuk a hagyományozásban, ami tagadása a múltnak, ami csupán jelenkoriság; ami már-már nem is szóbeliség. Hajlamosak vagyunk elefelejteni azt is, hogy a szóbeliség az emberiség első szellemi megnyilatkozási formája, nem pedig az írásbeliség. Éppen ezért, ha a mesét igazi funkciójában akarjuk megérteni, akkor nem a „hibrid, fél-irodalmi, fél-folklór formák"-ból (Csisztov, K. V.: 241) kell kiindulnunk, hanem azokból a variánsokból, amelyeket még ma is az ősi világlátás éltet valamiképpen. Ha nem akarunk egyoldalú tételeket felállítani, akkor a mesét nem a felbomló, hanem eleven állapotában kell megvizsgálni. Az igenlésben, nem pedig a tagadásban. Márpedig az igenlés az archaikum vállalása is valamiképpen. Ezért tartom indokoltnak az ősiség felmérését olyan eleven mesélő közösségben, amely felkínálja a lehetőségét annak, hogy a mesét és a mese hagyományozását közösség és mesemondó bonyolult összefüggéseiben vizsgáljuk. E közösségekben 1965-től 1972-ig 29 mesemondótól 156 tündérmesét vettem hangszalagra. Ezek a szalagok a kolozsvári Etnográfia és Folklór Intézet archívum-részei. Ugyanakkor szociográfiai felmérést végeztem Marosszentkirályon, a közösség teljes meserepertoárja tekintetében; valamint a mese- és hiedelemanyag összefüggését vizsgáltam meg Méra és Szucság közösségeiben. E többé-kevésbé zárt közösségek megegyeznek ugyan abban, hogy vállal619