A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Nagy Olga: Archaikus világkép és mese-hagyományozás

ják az eleven mesemondást, mégsem azonosak tudatszint szempontjából, hanem annak különböző fokozatait képviselik. Az alsó szintet feltétlenül Méra, Szucság (Kolozs megye) és Mezőbánd (Maros megye), a felső szintet pedig Marosvécs és Marosszentkirály (Maros megye) cigány közösségei képviselik. De e két szinten belül is árnyalati különbözőségek figyelhetők meg. Ez segít megérteni azt, hogy a népi tudat nem egységes (még az archaikus fokán sem), de azt is, hogy a mese és hagyományozás bonyolult tényezők függvénye és eredménye lévén, ezek akármilyen csekély megváltozása, a népköltészet kiapadhatatlan, variációs lehetőségét is hordozza. Az alábbiakban e bonyolult összefüggésekből csak az archaikum vizsgálatát veszem szemügyre. Ezt két oldalról megközelítve: 1. a közösség oldaláról,2. a mesemondó egyéniség oldaláról. Archaikum és a hagyományozó közösség Elődeink a mesekutatásban, a mese archaikumában annak csak közösségi vonását látták meg. Valóban, a hagyományozó nemzedék a maga szigorával közvetíti az örökséget, az átvevő nemzedéknek. Egy akármiyen futólagos elemzése a mezőbándi, mérai és szucsági meséknek, szembeszökően tanúsítja az ősi világlátás, az őskori kultúra olyan elemeinek a részvételét és domináns voltát, amelyeket az európai meseanyag már nagyon régen nem mutat föl. Helyszűke miatt csak az elemek jellemzésére szorítkozok: a mesehős majdnem mindig „a homo divinans"-ot idézi (Ortutay); születése mágikus vagy mitikus körülmények között történik, meddő, öreg, vagy szűz anyáktól, olykor mitikus lények közreműködésével, máskor mágikus praktikák („megétetés") következtében. Ha Róheim Géza szerint a mese hőse „az alakváltozó sámán szerepét játssza" (Róheim, 1915: 299), nos, ezek a mesék szinte e tétel illusztrációjaként hatnak. A hősök varázslatos ereje is a legősibb világlátást tükrözi, gyakran változtatják alakjukat, és próbáikat minden varázseszköz igénybevétele nélkül a „beavatott" (Honti) személyek biztonságával végzik el. Illusztrációként néhány adat. Királynét boszorkányné „megéteti" az erdő vadjainak, szárnyasainak vérével, szőrével és tollával s az asszony aranytollas, ezüstszőrű szörnyeteget szül. (Vö.: ez adatot a „megétetés, megitatás", szerelmi bájital még szinte napjainkig ismeretes hiedelmével); meddő királynét kuruzsló asszony tanít meg arra, hogyan foganjon gyermeket, menjen vissza a templomba, amelyben esküdött, szedje fel a küszöböt és vízzel vegye be azt az ostyát, amelyet esküvője napján a küszöb alá elhullatott. (Idézem itt azt a babonás hiedelmet, miszerint a boszorka nem nyelheti el az ostyát!) Más variánsban ugyancsak meddő királynénak Szent Péter hagy magzatot s gyermeke kicsi kígyóval születik a hónalja alatt, az segíti őt, hogy „különböző színben mutassa magát", hol szörnyetegként, hol pedig csodálatos aranyfiúként. (Vö.: a múlt század végéről s a mai elejéről gyűjtött lüdérc-történeteket, a hónalj alatt bizonyos tojásból kiköltött ördögfiókáról, aki az ember szolgálja.) A mese hősei megőrizték mágikus vagy mitikus származásuk (olykor vegyes) reminiszenciáit, mindabban a varázslatos erőben, amellyel rendelkeznek. Idézem a mérai mese hősnőjét, a Nap húgát, akit a világ teremtésekor rabolt el a sárkány, s aki a Nap átka miatt sállá, majd a sál földhöz csapásával a hős birtokában, kígyóvá, kígyóból pedig asszonnyá változott, s aki éppen úgy értett a tej varázsláshoz is (férje ugyanis pakulár volt), miként könnyedén közle620