A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Muezológia - Ditróiné Sallay Katalin: Hozzászólás a múzeumi restaurálás helyzetéhez

területre de muzeológus szakos, esetleg adminisztratív dolgozó, az egészen rövid idő után (a kulcsszám szerinti türelmi időt sem véve figyelembe) elhagyja rangban és fizetésben. Ez különösen akkor szembeszökő, ha azonos végzettségűek, csak az egyik régészetet, néprajzot tanult az egyetemen, vagy népművelés szakot a főiskolán, a restaurátor pedig kémiát, biológiát, akár egyetemen, akár főiskolán. Az említett értekezletünkön szó volt arról, hogy ez a szakma elnőiesedik. Ebben van igazság, hisz a restaurátor férfi és női munkavállalók arányáról is ismertettek statisztikát. Ennek lehet magyarázata az, hogy még mindig férfi munkaerőket képzelünk bizonyos állásokba, szakmákba, más munkaterületre meg csak nődolgozókat. Előítélettel is tele vagyunk, mert sokunk gondolkozik úgy, hogy a „családfenntartó" csak férfi lehet, s bizony a családfenntartáshoz ebben a „rangban" elérhető fizetés kevés, mivel arra is kevés példa akad, hogy a kulcsszám szerinti felső bérhatárt megközelítse a restaurátor fizetése. Lehetséges, hogy az itt elmondottak túlságosan anyagiasán hatnak, de minden munkaterületre elmondható, hogy a kezdő fiatalokat elsősorban a megélhetésüket biztosító munkabér érdekli, és az előrehaladásnak a távlati lehetőségei! (Anyagiasán gondolkozni különben is tág lehetőség nyílik a múzeumban. Aki ott dolgozik egy munkával eltöltött életen keresztül, azt hallja, hogy a költségvetés nagyon kevés, s ezen belül természetesen a rovatokon is igen alacsony összegek állnak rendelkezésre, legyen az tárgyvásárlás, kiállításrendezés, ásatás, vegyszerbeszerzés vagy bármilyen működési kiadás.) Ha a szemlélet ezen a téren nem változik, a restaurátor szakmának nem sok életképességet jósolunk, mert mindig újabb és újabb kezdők lepik el ezt a munkaterületet, akikkel kezdődik minden elölről: kitanulnak esetleg államköltségen és a nemzeti vagyon alapját képező muzeális értékeken, majd más munkahelyet keresnek. Elképzelhetetlennek és megvalósíthatatlannak tartjuk azt a lehetőséget, ami konfenciánk több előadásában és hozzászólásában elhangzott, hogy a múzeumoknál a restaurátor-kiválasztódást úgy kellene megoldani, hogy a leendő restaurátorokat évekig szerződéssel kellene alkalmazni, s ha évek múlva azt tapasztaljuk, hogy rátermettek a szakmára, akkor lehet őket véglegesíteni! Hogy ennek az elképzelésnek mi lehet az indítóoka, arra csak feltételezésünk van. Köztudott, hogy aki a muzeológia valamelyik szakát kitanulta az egyetemen, az nem szívesen vállal munkát vidéken. A budapesti ún. országos múzeumok lényegesen nagyobb létszámmal működnek, több a magasabb beosztású és kulcsszámú állás is, tehát a magasabb fizetésűek közül is többen mennek nyugdíjba, vagy „rangosabb" munkaterületre, pl.: egyetemekre. Az így felszabadult munkabérre felvesznek kisebb fizetéssel kezdő fiatalokat, a fennmaradó bérmegtakarítás terhére pedig tudnak szerződéssel foglalkoztatni esetleg most érettségizett fiatalokat, talán éppen restaurátori munkakörben, akiknek lakásuk is Budapesten van. A szakmát megszeretik, s van türelmük kivárni, míg ugyanott státus is lesz számukra. Vidéken sokkal kisebb a létszám és a béralap, s a jobb jövő reményében nem tudunk szerződéssel évekig alkalmazni dolgozókat, mivel általában a munkahelyeken 1 hónapi próbaidő van szokásban, ami után rendszerint a véglegesítés következik. Ugyancsak a X. kongresszus előadói beszédében hangzott el a szocializmus építésének megnövekedett követelményeivel kapcsolatosan az, hogy míg korábban néhány száz szakma volt csak, ma kb. 1600 szakmát ismerünk, s benne, vele dolgozunk. A fiataloknak tehát bőséges választási lehetőségük van, ha szakmát óhajtanak tanulni, amelyhez esetleg éppen úgy szükséges a kézügyesség is mint a restaurálásnál, s a szakismeret megszerzése is elengedhetetlen követelmény, amennyiben munkába lépéskor ezzel nem rendelkeznek. Aki szeret komolyan dolgozni, az 2 év alatt bármelyik munkahelyen, véglegesített állásban nagy gyakorlatra tehet szert, mellette levelező tagozaton - szerencsés esetben - a szakismeret elsajátításához is nagy lépéssel előrehaladt. Ez a hosszú próbaidős elképzelés demokratikus rendszerünkkel egyébként is ellentétes, mivel mi nem a létbizonytalanságot akarjuk bevezetni, hanem biztos megélhetési alapot szeretnénk biztosítani a dolgozni szerető embereknek. Nem véletlenül beszélünk annyit, és hallunk napjainkban a munkahelyi jó közérzetről, amiről a múzeumi területen sem szabad megfeledkezni. Államunk és társadalmunk számára egyetlen munkaterület, a múzeum sem lehet kivétel az egészséges munkahelyi légkör ki841