A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Muezológia - Ditróiné Sallay Katalin: Hozzászólás a múzeumi restaurálás helyzetéhez

vagy vezetnek is, mivel gyakran csak a kezeléskor derül ki, hogy a kiásott tárgy nem bronz, hanem ezüst, ugyanis mindkettőn lehet vastag zöld oxidréteg,- a vas tárgyakon - honfoglaláskoriakon leggyakrabban - nem látnák az ezüstberakásokat, mert a vas vastag korróziója takarja; a kerámiák formáját sem lehet töredékeiből megállapítani, nemhogy a méreteit. Az anyagismerettel nem rendelkező muzeológusaink sokszor tesznek helytelen megállapításokat dolgozataikban, amikor a tárgyak elszíneződése alapján próbálnak következtetéseket levonni, s a lazább képződésű vasoxidot bőrnek vélik, vagy a fémre tapadt bőrmaradványok felett elsiklanak. Számos irodalmi adatot tudnánk említeni, a nem kellő hozzáértés okozta tévedésekre. Ennyinek említését is azért tartottuk szükségesnek, hogy rámutassunk arra, hogy a restaurátori munka nélkülözhetetlen a múzeumi gyakorlatban, s a muzeológusok és restaurátorok szoros együttműködésére van szükség, hogy eredményeket tudjunk felmutatni. A konferencia egyik hozzászólója a nem megbecsült restaurátori munka dokumentálására őszintén feltárta, hogy a restaurátorokkal és a restaurátori munkával kapcsolatos szemléletet mutatja, hogy szerte az országban még igen sok helyen a restaurátori műhelyek az alagsorban vannak. Azon túlmenően, hogy valóban, a műhelyek elhelyezését is jelképesnek tekinthetjük, helytelen azért is, s mindenképpen orvoslásra váró feladat, mivel munkánkhoz legnagyobbrészt olyan vegyszereket, oldószereket használunk, mely robbanó, lobbanó, gyúlékony, s - tűzrendészed kifejezéssel élve - „0 szint alatt" nem tárolható. Azokban a múzeumokban, ahol a restaurátori műhelyek az alagsorban vannak, ott nemcsak tárolják ezeket a vegyszereket, hanem ezekkel állandóan dolgoznak is, s ez nemcsak robbanásveszélyes, de az egészségre is ártalmas. Nem sok ez a mennyiség fajtánként, de összegezve az ilyen jellegű anyagokat, mennyiségük 30-50 literre tehető. Kérdés, hogy ezekben a múzeumokban évenként megtartott tűzrendészed szemle jegyzőkönyvei vajon milyen megállapításokat tartalmaznak? Helytelen a restaurátorokat a technikai munkavállalókkal azonos szinten kezelni - holott erre gyakran van példa -, ugyanis a múzeumi dolgozók nómenklatúrája szerint több állománycsoport alkotja a múzeum egészét. A restaurátorok a „II. Ügyintézők" állománycsoportjában szerepelnek, a múzeumi csoportvezetőkkel, tudományos főmunkatársakkal, muzeológusokkal, segédmuzeológusokkal együtt, s a főrestaurátoroknak, restaurátoroknak, segédrestaurátoroknak ugyanúgy feltételek vannak szabva az állások betöltésére, mint a muzeológus szakos, előbb említett megnevezésű kollégáknak. A „II. Ügyintézők" állománycsoportjában szereplők közt a kitüntetések adományozásánál is jelentős megkülönböztetés tapasztalható. A Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztálya által összeállított statisztikai adatokat tanulmányozva azt a megállapítást tehetjük, hogy restaurátorok - nagyon csekély kivételtől eltekintve - csak „Kiváló Dolgozó", illetőleg „Miniszteri dicsérő oklevél" birtokosai, míg a restaurátoroktól felfelé besorolt munkatársak a sokkal rangosabb kitüntetéseket kapják. Tudjuk, hogy a kitüntetéssel mindig valami magasabb, a népgazdaság szempontjából rendkívül fontos, vagy a tudomány számára jelentős eredményeket honorálják. A muzeológiai tudományos munka legtöbb esetben a tárgyi anyagon alapul, amely ha nem lenne időtállóvá téve, nem lenne eredeti állapotába visszaálíltva - ami restaurátori munka -, nem lehet feldolgozni ezt a begyűjtött tárgyi anyagot olyan szinten, hogy az a tudományos életben számottevő következtetést, megállapításokat eredményezzen, ami még valamilyen fokozatú kitüntetést is érdemel az erkölcsi elismerésen kívül. A két szakágazat munkája tehát szorosan összefügg, helyén való lenne elgondolkozni azon, hogy a társ-szakágazat művelői is ilyen méltó megbecsülésben részesüljenek. Az említett konferencián az egyik előadásban szó esett a restaurátor nők és férfiak fizetése közötti átlagról is. Ebből megtudtuk, hogy a férfi restaurátorok jobban vannak dotálva, mint az azonos munkát végző nők. Számadatokkal alátámasztva hallottuk, hogy a nők 2500,- Ft-os átlagbéréhez viszonyítva a íéríi restaurátorok átlagfizetése 4300,- Ft. Még az is elhangzott, hogy vidéken az átlagkereset kisebb, mint Budapesten. Ez a helyzet egyenesen az Alkotmányunkkal ellentétes, mivel Alkotmányunk nem53* 835