A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Történelem - Székely György: A mezővárosi fejlődés kérdései a XVII. század közepéig

lükhöz. Ezt a feltételezést alátámasztja, hogy Bács és Bodrog vármegyében éppen a szegénység volt az a réteg, amely a felkelők soraiba állt, s a Szeged ellen vonuló kereszteshadba is hajdúk és „latrok" állását emeli ki a forrás. Mezővárosaink Közép-Kelet-Európában Ahhoz, hogy az 1514-es eseményeket és azok ideológiai tényeit megértsük, legalább röviden szükséges utalni azokra a társadalmi viszonyokra, amelyek talaján azok sarjadtak. Ez a korszak Európa-szerte nagyjelentőségű a parasztság helyzetének megváltozása szempontjából. A virágzó feudalizmus jobbágytelki gazdálkodásán mindenfelé rések keletkeznek - a fejlődés azonban két irányú, nyugati és keleti változatok különülnek el egyre inkább. A centralizált nyugati országokra jellemző fejlődés legmesszebb Angliában haladt előre, itt az ipar és kereskedelem gyors ütemben fejlődött és az egykori jobbágyok ivadékai felszabadult parasztokká váltak, kik telkükért pénz járadékot fizettek és néhány más kötelezettséget teljesítettek. Ilyen fejlődési vonalba vág a mezővárosi és parasztbérletí viszonyok XV. századi fejlődése és a napszámos munka terjedése Magyarországon, ha tovább fejlődhetik. De ez elakadt és a fejlődés ellenkező tendenciája, a jobbágyok örökös jobbágyi kötöttségbe taszítása Közép-Európa egyes országaiban és Kelet-Európában tört előre. Ennek jellegzetes vonásai a jobbágyok költözési szabadságának elvonása, a robot lassú emelkedése, a nemesség bekapcsolódása az árukereskedelembe, saját kezelésben levő földesúri majorságok kialakulása, növekvő feudális nyomás a városok ellen. Ebben a fejlődésben Magyarország - sajátos változatokkal és valamivel később - a fejlődéséhez mindig legközelebb álló cseh és lengyel alakulást mutatja. Míg történetírásunk nagyjában-egészében kelet-európai-közép-európai párhuzamokba, összefüggésekbe állítja a jobbágy viszony ok fellazulásából a második jobbágyságba való visszavetést, nemkevésbé a városok helyzetében beálló stagnálást vagy éppen visszaesést, ez a gondolatmenet sokkal kevésbé kidolgozott és ismert a mezővárosok helyzetére nézve. (Ezt nem pótolhatta a „pannon térség" kis- és mezővárosainak összehasonlító vizsgálata az 1972. évi nemzetközi kultúrtörténeti szimpozionon, Rúzsás Lajos, Mirko Androic, Harald Prickler, Major Jenő előadásaiban.) Ma még kevés történt a magyarországi mezővárosok fogalmának és jellemvonásainak más közép-keleteurópai települési képletekkel való összevetésére, így a változások összevetése még bonyolultabb. Pedig nyilvánvaló, hogy a jobbágyok örökös jobbágyságba taszítása és a városok elleni növekvő feudális nyomás cseh-lengyel-magyar párhuzama két olyan társadalmi típust és folyamatot érintett, a falut és a királyi várost, amelyek között különféle változatokban megnyilvánuló települési, társadalmi, gazdasági és jogi típus és folyamat tapintható ki. Arra kell gondolnunk, hogy Csehországban megkülönböztettek királyi és alattvalói városokat, fallal körülvett és fal nélküli városokat. A nem királyi, tehát egyházi és világi földesurak kezén levő városok jogi helyzete, de inkább 2000, mint 5000 főhöz közelebb eső lakosságszáma is sokban emlékeztet fejlettebb mezővárosainkra. Lengyelország ún. Lengyeljogú városai, ezek jórészének alacsony lélekszáma (a XVII. század elejének 700 városa közül több mint 400-é 1000 és 2000 közötti, mintegy 11-é pedig 1000 alatti lélekszámú volt), számottevő mezőgazdasági szerepük bizonyos mértékig ugyancsak a magyar mezővárosokra emlékeztet. A lengyel és magyar államterület városi tartalékai voltak ezek. De ez a felemelkedő települési típus - amint a kifejlett városok is - olyan feudális 361