A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Történelem - Székely György: A mezővárosi fejlődés kérdései a XVII. század közepéig

lyosabb formáinak elkerülésére, önkormányzati keretek megőrzésére. A felsőtiszavidéki bortermelő mezővárosok előtt járt továbbra is, mint antifeudális góc. Gönc mezőváros egész lakossága felkelt birtokos ura ellen 1561-ben, amikor az a „szokás" ellenére tiszttartót küldött a helységbe lakni. Ugyanez a mezőváros az 1560-as években kálvinista zsinat színhelye, valamint a bibliafordító Károli Gáspár működött benne. A XVII. század nagy felkeléseiben gyülekezőhely volt. Jellegzetes párhuzam Bagol és Kassa levelezésével, hogy 1604 őszén Lippai Balázs hajdúkapitány szólította csatlakozásra Göncről a kassai ingadozókat, fenyegető nyomatékkal fordulva a városiakhoz is. 1604 ősz végén-tél elején a gönci táborba tömegesen gyűltek fegyvert ragadó jobbágyok, december 1-én Bocskai adott innen kiáltványt a nemességhez és néphez. 1631 szeptemberében pedig a parasztvármegyék gönci gyűlésére seregeit össze tízezernyi feg^jveres paraszt. Jellegzetes és nagymúltú mezőváros volt Lippa. Lakossága erősen differenciálódott s ez az 1514. évi parasztháborúhoz való viszonyukban is érződött. Lippán is szerepel a parasztháború alatt Gál István, az utána hirtelen meggazdagodott, még a keresztesekhez csatlakozott nemesek birtokait is elnyerő mezővárosi lakos, mint pénzváltó, aki pénzért aranyat adott az uraknak, akinek pénzkölcsönére is számítottak. A lippai polgárok egy része segítségül hívta Szapolyai Jánost. Viszont a többség a felkelőkkel értett egyet, s a lippai várnagy úgy érezte, életére törnek. A lippai vár ostroma idején a polgárok az árkok teleszórásával segítették a parasztokat. Lippa későbbi története mutatja, hogy a parasztháború veresége nem jelentette a harc feladását. Ez a mezőváros egy 1516-i pere szerint megőrzött önkormányzatát tette küzdelme eszközévé. Lippa 1529-ben mint Szapolyai János király „városa" szerepel. A török időkből Lippa boltjait és iparos testületeit említik. A Délvidéken ugyanazok a mezővárosok, Kamonc és Szalánkemén játszottak döntő szerepet az 1514. évi parasztháború harcaiban, amelyek már a huszita mozgalomban is kiemelkedtek. Már 1330-ban népes falvak, Kamonc mezőváros (1408: civitas seu opidum) a XV. századi huszitizmus egyik központja volt. Innen sarjadt ki a magyar huszita bibliafordítás. Huszita vezetők, velük férfiak és nők innen szöktek moldvai emigrációba. 1439-ben itt tört ki fegyveres ellenállás az inkvizícióval szemben. Kamoncot Szerémi ciuitasnak tartotta. Okleveles emlékeinkből és Verancsics 1553. évi útinaplójából kiviláglik, hogy fontos és gazdag bortermelő hely volt, jelentékeny számú, erősen rétegződött lakossággal, iparoselemekkel, napszámosokkal, egyházi földesurakkal, szegedi gazdag paraszt szőlőbérlőkkel, sok pappal. Volt iskolája, fénykorában a jobbmódúak vagy 150 kőházban laktak, amelyek szép rendben épültek. A szegényebbek további számos házban éltek. A révhely Szalánkemén a XIV. század végén megtagadta a papi tized fizetését. Piaci jelentőségére is utal, hogy 1439ben huzamos ideig Albert király seregének adott szállást, 1456-ban kb. 18 ezer keresztes tartózkodott benne és a magyar hajóraj gyülekezési helye. A XVI. század elején is fontos erődített helység (civitas), a naszádosok egyik állomáshelye. Szalánkemén 1502-ben bírósági önkormányzata védelmében derekasan küzdött. A délvidéki mezővárosok lakossága a jelentős szőlőtermelés és az e mezővárosokban levő szegedi szőlőbérletek következtében erősen differenciált lehetett. Szegednek már Hunyadi Mátyás korában bérletei voltak Kamoncon a szőlőhegyeken. Az 1522-i tizedlajstrom szalánkeméni szőlőikről tájékoztat. Így nemcsak a mezővárosi lakosság általános sorsa, hanem a zsellérnépessség antifeudális állásfoglalása is döntően hozzájárult a felkelésben való részvéte360