A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Történelem - Székely György: A mezővárosi fejlődés kérdései a XVII. század közepéig

az a körülmény, hogy a parasztháború fő gócpontjai - a fejlődésükben gátolt árutermelő gócpontok voltak, a kisebb mezővárosoknak az a csoportja, amely fegyveres harc nélkül már nem láthatott kiutat a terményjáradékra visszatérő feudális reakció nyomása elől. Mindenekelőtt ide számítanak a felkelő parasztok főseregének útvonalába eső Cegléd, Tiszavarsány, Nagytúr, Lippa mezővárosok, északon Gönc mezőváros. Dózsa György hadbahívó kiáltványában, melynek Pest és Szolnok vármegyék lakosaihoz küldött példánya maradt fenn, a népet arra hívta, hogy Cegléd mezővárosba vonuljon. Ott kelt kiáltványa és a történeti hagyományok szerint elmondott beszéde mutatják, hogy ez a mezőváros a fővárosból elvonult kereszteshad első gyülekezőhelye. Az utak csomópontjában fekvő Ceglédre nemcsak földrajzi fekvésénél és a fővárossal összekötő útnál fogva eshetett a választás, hanem mint ismert antifeudális mezővárosra, amely nem teljesítette ellenállás nélkül a kilencednek a mezővárosokra való kivetéséből adódó, törvény szerinti kötelezettségét, amely szívósan küzdött önkormányzatáért. De azért az útvonal fontosságát jelzi, hogy mennyit küzdöttek Mátyás alatt a budai polgárok a ceglédi vám alóli mentességért, továbbá hogy 1490-ben, 1492ben Cegléd-utcának, 1547-ben Cegléd-mahallenak (= házcsoport) nevezték a városkapuba torkolló pesti utcát, a mai Kecskeméti-utcát. A tiszántúli összeköttetéseket pedig az jelzi, hogy ekkorra már Debrecen utcahálózatában is felbukkant a Cegléd-utca, 1589-ben Telegdy János levele említi. Még egy évszázad múltán is tekintélyes hely: 1682-ben Thököly hívta Cegléd követeit a kassai gyűlésre. A felkelő sereg fontos állomása volt 1514-ben a külső-szolnokmegyei Tiszavarsány (a Tisza balpartján, Szolnoktól délkeletre, Várkonnyal szemben), a sereg átkelőhelye. Itt folyt le a nevezetes, hordókra szerelt hídon való átvonulás. Tiszavarsányban a szent kereszthez (ti. a felkelő sereghez) való csatlakozásra újabb felhívás hangzott el és itt háromszáz lovas és ugyanennyi gyalogos vette fel a kereszt jelét. Tiszavarsány már az 1440-es években is mezővárosként szerepel a forrásokban. 1510-ben lengyel vászon szerepelt Tiszavarsányon. 1522. évi eset kapcsán pedig arról értesülünk, hogy Tiszavarsány jelentős piachely volt, ahol szerémi borokat is lehetett vásárolni, ahova a Szatmár megyei Károly mezővárosból is mentek familiáris jobbágyok uruk pénzével, uruk részére bort és egyéb házi szükségleteket vásárolni. Ez a Tisza menti mezőváros tehát távoli vidékek összekötő piaca volt. A Tisza árterületi viszonyai is - amelyeket erre a tájra Kaposvári Gyula vizsgált - terelték oda a kocsiforgalmat. A Tisza szabályozása előtt az általában 10-30 km széles árterületből kivált Szolnok környéke, ahol csak 4-5 km széles volt a folyó ártere. Ezért válhatott ez a vidék Erdély és a Tiszán-innen összekötőjévé. A borpiac pedig közvetlenül összefügghetett a felkelők hídfelállításának eszközeivel. Tiszavarsány a XV. századig felfelé ívelő helység, erre még a török hódoltság adatai is fényt vetnek. A szolnoki szandzsák fejadó összeírása 1571-ben Tiszavarsány „városban" még 100 házat és a templomot tünteti fel, az összeírt fejadót fizetők száma 105. A nevek elemzése alapján az ipari fejlettség fokára vall 5-5 varga és szűcs, 3 kovács, 2 szabó, 1 kallós jelenléte, a forgalomra 1 fogadós említése, a művelődésre 1 deák szereplése. A vagyoni differenciálódásra - éppen a fejadó jelleg miatt - pusztán az vet némi fényt, hogy 3 koldus és 1 nyomorék szerepel, akik úgylátszik mentesültek a fizetés alól. Ekkor tehát még erőt mutató mezőváros Tiszavarsány, vetekszik a szandzsák más mezővárosaival. Csupán Törökszentmiklós „város" múlta felül 102 házzal, s - az 358