A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974 (Debrecen, 1975)

Régészet, ókortudomány - Sz. Máthé Márta: Rómer Flóris bihari munkássága (A bihari útinapló)

Jobb időben és hosszabb tartózkodás után ezen kérdés is fog felderíttetni. Hallottuk, hogy Budapesten Tóth László jogász úr sokat tud, és pedig alaposan e várról. Fivére lóháton kísért el a rossz útban Vajdáig, 120 a hol azonban kocsinkat a ho­rogban kellett hagynunk, és a nt. ref. pap úrnak szívességét igénybe vennünk. Itt Ma­gyariéknál a legbarátságosabb fogadtatást és éjji nyugalmat találtuk. A vajdai eső és magyar vendégszeretet élvezete után még jó darabig csinálatlan úton vesződtünk, míg az Országútra kijővén az elmulasztottat mintegy helyre akarván ütni Diószeg felé 121 hajtattunk, teljesek a legjobb reményekkel és régészeti kilátásokkal. Azonban a városi borzasztó utat itt is életveszély közt jártuk, és a híres hidat is elhagyván, csodálván, hogy a vámszedést ilyen helyen nem restellik, a grófi kastélyba hajtattunk. Szerettük volna a szárazra kijutván sokat dolgozni, mert a tegnapi kirándulás, mely egy nap alatt több ritkaságot hozott elénk, mint az egész öt napi belényesi utazás, reményeinket csak fokozá, de ki is józanított. - Nem tudhatom, hogy a tiszt urak a legnagyobb előzékenység mellett a főt. úrral együtt nem akartak rajtunk segíteni; de a Nagy- és Kis Apáti m nevek után indulva végre csak az uradalmi térképen láttuk a pocsaji határban a fensíkon fekvő és mocsároktól körülvett ötszögletű Leányvár-t, mely az Arany szegnek nevezett nyelven fekvén, mint Osváth Pál i. m. 538 1. mondja „alkal­masint avar építmény" melyet árok is vesz körül. 121 Minthogy azonban, mint haliám téglából álló faldarabok, kaponyák stb. jőnek e helyen elő, valószínűleg későbbi tele­pítvény, melyhez, ha Apáti csakugyan tartozott, és Apátság is lehetett. A Nagy-Létai határban hogy létezik ördögárok, azt már régen tudtam, de hogy a Leányvártól Keletre, mocsártól körülvéve, egy benyúló sziget végén van egy négy­szögű földvár, csak a térképről tudtam meg. 124 Találtak még a Malomzugon (Pocsaj-i határban) 1878-ban régi sódarálót; az egye­di pusztán pedig a hol hajdan a Sz. Egyedi apátság temploma állott most is van még temető-hely, pinczék helye, barátok völgye, valaminthogy az almási völgyben sírok voltak. A Székelhidi Zólyomi várról, a hol mai napon a reform, templom áll, csak hal­lottam beszélni, annak közelebbi kutatása máskorra marad. Berettyó-Üj faluban 125 melynek már maga Újfalu neve is arról tanúskodik, hogy egy régibb gyarmat helyére, vagy melléje épült, más ízben is akadtak nagyobb romokra. Az idén a „Sárrét" t. szer­kesztője, és a régiségeknek nagy kedvelője Tardy Sándor úr hittak meg, hogy ezen ér­dekes emléket megnézzem, sőt már egyelőre is különféle érdekes találmányokról, és a hajdanta e tájon oly annyira hírneves Csáky-féle ősek találásáról is beszélének. Okom volt házamból nem távozni, hanem magam helyett a szintén oly szakismerő, de e mellett még oly híven rajzoló Storno társamat kértem meg, hogy Újfaluba ki­menjen - és egyúttal a herpályi tornyot is levegye. Mint mindég csúnya esős idő levén, és Storno úr a püspöki lakban kezdett étte­rem festését is elakarván végezni, csakugyan kirándult Vass Jenő úrhoz, és a mit ta­120 Vajda - Biharvajda - ma Vaida 121 Diószeg - Bihardiószeg - ma Diósig 122 Ismeretlen helynevek Pocsaj és Diószeg között. A három ismert Apáti nem ezen a vidé­ken van. 123 A Leányvár eredetileg bronzkori erődítmény. A feltehetően Árpád-kori objektum a tetején és az erődítésrendszer még kutatásra vár, az azonban valószínű, hogy nem „avar építmény", mint Osváth véli. (Osváth 538.) 124 Ez a másik földvár sincs kikutatva, csak a helye ismeretes, sőt Pocsaj határában egy harmadik földvár is van. 125 Berettyóújfalu (Hajdú-Bihar megye) 316

Next

/
Oldalképek
Tartalom