A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Muzeológia - Porcsalmy János: A korszerű iskolamúzeumi szemléltetés. – Az eke fejlődéstörténeti sorozata modellekben

Porcsalmy János A korszerű iskolamúzeumi szemléltetés Az eke íejlődéstörténeti sorozata modellekben A gazdasági élet, illetve a földművelés egyik legfontosabb termelőeszköze az eke, melynek történelmi fejlődését okmányokkal igen nehéz kimutatni, mivel a reánk maradt feljegyzések igen hiányosak. A kezdetleges faekétől számítva, igen nagy utat kellett megtenni évezredeken át, amíg napjaink modern :raktorvontatású ekéje kialakulhatott. Földünk valamennyi országában a földművelők ugyanazon időben többféle alakú és felszerelésű ekét használtak. Emiatt igen nehéz a legdöntőbb stádiumokat, fejlődési fokokat megállapítani mind a fa-, mind a vasekéknél. (Hiszen csak a budapesti Mezőgazdasági Museum több mint ezerféle ekemodellt tart számon.) Az ismert alakokból az eke mechanikai fejlődésére vonatkozóan nagyon /alószínű következtetéseket lehet levonni. Az őseke például igen kezdetleges, :supán a talaj felkarcolására, feltúrására szolgáló eszköz lehetett, amit kezdetben a laza, iszapos talajon kézzel húztak, később pedig a kötött talajon álíati erővel vontattak. Ezzel a talajt rendszerint hosszában és keresztben is fel kellett :úrni. A mintegy 6 ezer évvel ezelőtt faágból készített kezdetleges túróekét az этЬег folyamatosan tökéletesítette, s kialakította a későbbiek folyamán haszlált eketípusokat. (Az ókori rajzok, domborművek, érmék ábrái is szemléltetik ízeket. Továbbá a primitív népeknél a még jelenleg is használatban levő különböző jellegű faekék is erre utalnak.) A legősibb fogatos eketípus az úgynevezett lengő eke volt. A vontató álla:ok jármát a gerendely elejéhez kapcsolták. Tekintve azt, hogy a gerendelyt semmi sem támasztotta alá, így a szántás mélysége a billenés, szélessége pedig a kígyózás miatt változott. Hosszú idő telt el addig, amíg a vasalkatrésszel kombinált könnyű faekét felváltotta a nehéz eke, amelynek már két vasalkatrésze volt: a széles barázdát szántó laposvas (részei: az eketalp és ekefej), valamint a földet függőlegesen hasító csoroszlya. Ennek az ekének a kormány deszkája már felemelte és megfordította a földet. I. sz. a II. században a római birodalomban már ilyen nehéz íkét használtak, ami azonban csak a X. sz-ban vált általánossá Franciaországban. Ez már kormánylemezzel is el volt látva. Természetesen ehhez az ekéhez jóval nagyobb igaerőre volt szükség, mint a könnyű, régebbi ókori ekéhez. Az ókorban és a feudalizmus idején az eke farészeit a szabadparasztok, illetve a jobbágyok házilag készítették el, de voltak olyan falvak is, amelyekben háziiparszerűen foglalkoztak az ekefaragással. A középkorban a fejlettebb ekék és a nyomásgazdálkodás alkalmazása következtében növekedett a terméshozam, s már igényesebb, de nagyobb táperejű növényeket is termelhettek. Az új- és a legújabb korban a vetésforgók alkalmazása, az istállózó állat471